U16: értékes munka Sátoraljaújhelyen

2021.06.30. 08:29 |

Öt napot Sátoraljaújhelyen készült az U16-as válogatott. A tábor tapasztalatairól a szövetségi kapitány, Mayer Péter számolt be.

„Értékes tábort zártunk, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Amit szerettünk volna elérni, hogy az egyéni fejlesztésre fókuszálva dolgozzunk és lássuk el információkkal a srácokat, az teljesült. Jó, hogy ezt ilyenkor is meg lehet valósítani, és a szövetség tud ilyen lehetőséget biztosítani.”

Ezúttal is a technikai elemek csiszolása, az egyéni képességfejlesztés volt a fókuszban. A májusi táborhoz képest ezúttal többen nem tudtak részt venni különböző okok miatt, újak is meghívást kaptak, így összességében nagy körrel dolgozhatott a szakmai stáb.

Mayer Péter hasznosnak tartotta azt is, hogy három korosztály, U16-tól az U18-ig együtt készült, be lehetett lesni egymás edzéseire is.

Júliusban a klubokban a fizikális felkészülésé lesz a főszerep. A szakvezető elmondta, mivel engedték útnak a kerettagokat a tábor végén.

„Azt kértük a játékosoktól, hogy augusztusra nagyobbak, erősebbek, jobbak legyenek, a nyarat erre használják a klubokban dolgozó szakemberek segítségével, ha pedig szükség van rá, akkor válogatottól kérjenek plusz tanácsokat. Egy nyár alatt is nagyot lehet lépni, ha valaki komolyan veszi.”

A keret

Marton  Attila GK MAC
Király  Olivér Gk Sportországi Cápák
Gergely  Hunor Gk DHK
Hajdu  Martin GK IOGJA
Pásztor  Viktor GK KooKoo, FIN
Hidasi  Levente GK MAC
Abonyi Trisztán D UTE
Birta  Levente D Sportországi Cápák
Franyó  Krisztián D Sportországi Cápák
Lencsés  Dávid D IOGJA
Horváth  Alex D DAB
Bárdos  Andor D MAC
Schubert  Dániel D IOGJA
Kálmán  András D MAC
Mátyás  Máté D UTE
Márffy  Dominik D Plzen, CZE
Szivák  Gergő D MAC
Barna Olivér F DAB
Dobos  Boldizsár F PHC
Karaisaridis  Georgios F DAB
Lobenwein  Bálint F MAC
Tóth  Milán F Sportországi Cápák
Bekker  Botond F MAC
Ladnyik  Zsombor F UTE
Schwartz  Gergő F Sportországi Cápák
Szatmári Péter F DVTK
Czecze  Hunor F DHK
Molnár  Botond F DAB
Kuminka Zsombor F DAB
Mester  Máté F UTE
 Zimányi  Dániel F TuTo, FIN
Fehér  Kolos F TuTo, FIN
Szongoth  Döme F MAC
Polgár  Lázár F MAC
Bisz  Márk Patrik F MAC
Kadarkuti  Bálint F MAC

A stáb

Mayer Péter szövetségi kapitány
Revák Zoltán másodedző
Mihály Jenő másodedző
Máthé Csaba kapusedző
Venczel Melinda fizioterapeuta
Várai Viktor felszerelés manager
Kramer Ádám csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV