Egy győzelemmel és két vereséggel zárta a nemzetközi hetet az U15-ös csapat.
Olaszországi tornán vett részt az U15-ös együttes. Az első nap Ausztriától 4-1-re kapott ki a csapat, aztán ugyanilyen arányban legyőzte a házigazda olaszokat. Végül Szlovéniával szemben 3-1-re alulmaradt, így a harmadik helyen végzett.
„Mind a négy csapat nagyon közel áll egymáshoz, ezért szolgálta remekül a torna a felkészülésünket. Ahogy teltek a mérkőzések, egyre jobban menedzseltük a korongot, egyre veszélyesebben tudtunk játszani. Sajnos a befejezéseknél nem voltunk pontosak, és szerencsénk sem volt. Ha gólhelyzetben vagyunk, sokkal jobban kell koncentrálnunk, mert ennyi helyzetből meccsenként kell 3-4 gólt szereznünk. Hasznos három nap volt, főleg, mert bizonyos játékelemeket a saját játékunkból néztünk vissza és azt próbáltuk javítani. A játékosok gyorsan alkalmazták az új egyéni és csapattaktikai elemeket. Innen is látszik, hogy nyitott ez a korosztály az új információkra. Hasznos héten vagyunk túl” – értékelt Árkovics Bálint szövetségi edző.
A keret
| Gyulai Benedek Márton | G | BJA |
| Szabó Huba Dániel | G | BJA |
| Szecskó Gergő | G | DVTK JJSA |
| Besenyei Botond | D/F | DVTK JJSA |
| Hermann Balázs Bende | D | UJA |
| Kornyilov Péter | D | BJA |
| Nagy Botond | D | UJA |
| Szabó Marcel | D | FEHA19 |
| Szilágyi Dávid Zsolt | D | BJA |
| Tőkey Csaba | D | FEHA19 |
| Varga Ákos Levente | D | Vasas SC |
| Zsámbok Zalán | D | DVTK JJSA |
| Apostol Kilián Milán | F | UJA |
| Bencze Sebestyén | F | FTC |
| Berta Kristóf Olivér | F | BJA |
| Brehel Attila Ákos | F | UJA |
| Büki Marcell | F | FEHA19 |
| Gyulai Miklós István | F | UJA |
| Horváth-Terták Péter | F | BJA |
| János Dávid | F | SZJA |
| Kárándi Milán | F | BJA |
| Kovács Zsombor | F | FEHA19 |
| Papp Adrián | F | Uni-Győr Nemak ETO HC |
| Seres-Gömöry Zsombor | F | BJA |
| Szongoth Bende Gergő | F | BJA |
| Tamási Attila | F | UJA |
| Tóth Fórián | F/D | Kárpáti Farkasok |
A stáb
| Árkovics Bálint szövetségi edző |
| Okos Csanád másodedző |
| Balázs Csongor kapusedző |
| Gyenes Dávid kapusedző |
| Péter Róbert mentoredző |
| Fodor Gábor fizioterapueta |
| Várai Viktor Rudolf felszerelés-menedzser |
| Klem Erzsébet csapatvezető |







