U14: jó úton haladunk

2021.12.02. 07:43 |

A tehetséggondozó program november végi eseményeiről Árkovics Bálint vezetőedző számolt be.

Kétnapos összetartáson vettek részt a 2008-as korosztály játékosai a Tüskecsarnokban.

„Ez volt a második összetartása ennek a korosztálynak, ami a belépő szint a tehetséggondozó programban. Októberben a passzolással és mozgással foglalkoztunk, most pedig az ütőhasználat a korong nélküli játékban volt a téma. Nyitottak voltak a játékosok, jól dolgoztak. Októberben, az első találkozáskor még kicsit meg voltak szeppenve, de most már nagyobb volt a koncentráció. Szárazon is felmértük őket, és nagy ugrást lehetett tapasztalni egy hónap alatt. Pozitív a tábor hatása, jó úton haladunk” – mondta Árkovics Bálint.

A 45 játékossal két csoportra osztva dolgozott a szakmai stáb. Délelőtt képességfejlesztés volt a programban, délután pedig nagypályás gyakorlatok, és a tábor nagypályás játékkal zárult. Ez utóbbi során is sok hasznos információt kaptak az edzők, ami a továbbiakban megkönnyíti a munkát.

Idén eddig már nagyjából 65 játékost néztek meg az edzők a program során, és mivel a merítés nagy, még akadnak olyanok, akiket ki szeretnének próbálni. A kerettagok teljesítményét a továbbiakban is nyomon követik a szezon során.

„Az U14-eseknek januárban és februárban is lesz összetartása. A szezon fő eseménye a májusi, szlovákiai World Selects Invitational torna. Ez ebben a korosztályban rangos verseny, aki be tudja magát verekedni majd a keretbe, olyan hokiélményt kaphat, amit nem sokan. Addig is követjük a srácok fejlődését, beszélünk az edzőkkel. Az a cél, hogy olyan játékosokat neveljünk, akik a magyar jégkorongot segíteni tudják” – tette hozzá a vezetőedző.

A keret

Abonyi Donát G UTE 2008
Angyalfi Milán G MAC 2008
Halász Márk G DAB 2008
Nagy Ábel Dániel G Kárpáti Farkasok 2008
Radnóti Nimród G FTC 2008
Warvasovszky Áron G OIGJA 2008
Babos Jenő F KSI 2008
Bencze Sebestyén F FTC 2008
Berkes Zalán F DAB 2008
Berta Kristóf Olivér F MAC 2008
Besenyei Botond D DVTK 2008
Brehel Attila Ákos F UTE 2008
Büki Marcell F IOGJA 2008
Csizmadia Ronald F Tisza Volán SC 2008
Gazsó Sebestyén D UTE 2008
Gyulai Miklós F UTE 2008
Hermann Balázs D UTE 2008
Horváth-Terták Péter F MAC 2008
Kállay Mihály D KSI 2008
Kapusi Máté F MAC 2008
Kárándi Milán F MAC 2008
Kovács Zsombor F IOGJA 2008
Lenkey Gergő F FTC 2008
Löschnig Márton D MAC 2008
Magyar Ádám D UTE 2008
Marques Santo Dominik F SC Bietigheim-Bissingen Young Steelers 2008
Menyhárt Zoltán F MAC 2008
Mogyoros Simon D Debreceni HK 2008
Orgoványi Richárd F UTE 2008
Országh Benedek D KMH 2008
Osztoics Márk D UTE 2008
Pallag-Bozsák Noel F IOGJA 2008
Papp Adrián D Győri ETO HC 2008
Prém Zsombor D UTE 2008
Schmidt Ágoston F UTE 2008
Semsey-Bako Zalan F Debreceni HK 2008
Szabó Marcell D Tisza Volán SC 2008
Szongoth Bende F MAC 2008
Szongoth Domán F UTE 2008
Szöllősi Mátyás D Vasas 2008
Tajti Dániel F KMH 2008
Tamás Ákos D MAC 2008
Tamás Dániel F MAC 2008
Tamási Attila F Vasas 2008
Tóth Flórián D Kárpáti Farkasok 2008
Tökey Csaba D UTE 2008
Trozsák Bálint F DVTK 2008
Tulok Ágoston D Szombathelyi Pingvinek 2008
Urbányi Krisztián F UTE 2008
Víg Zsombor Máté D Vasas 2008
Vigh Dániel F Vasas 2008

A stáb

Árkovics Bálint edző
Gyenes Dávid kapusedző
Don MacAdam fejlesztési igazgató
Berkes Brigitta fizioterapeuta
Agócs Zsolt felszerelés menedzser
Oláh Zsolt csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV