U14: hasznos volt a két nap

2022.04.15. 09:00 |

A tehetséggondozó program áprilisi eseményeiről Árkovics Bálint vezetőedző számolt be.

Miután a decemberi és a januári program is elmaradt, közel öt hónap tudtak újra összetartásra rendezni a 2008-as születésű játékosoknak. A héten kétszer egynapos táborban vettek részt Óbudán. Mindkét nap két jeges edzés, valamint elméleti foglalkozás szerepelt a programban.

„Két azonos szintű csoportra osztottuk a srácokat, hogy mindenki a számára megfelelő kihívást és terhelést kapja. Két jó napot dolgoztunk együtt. Mindkét csoport kompetitív volt, és jó hangulatban telt a munka, élvezték a srácok az edzéseket. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az egyéni képességeket milyen szintre tudták fejleszteni, ezért délelőtt általános készségfejlesztéssel foglalkoztunk, délután pedig nagypályás játékban néztük meg őket, gyakorolva az emberelőnyös és -hátrányos helyzeteket is. Átfogó képet és jó visszajelzéseket kaptunk, érződött a fejlődés a játékosokon” – számolt be a tapasztalatokról Árkovics Bálint vezetőedző.

A szakvezető hozzátette, fizikálisan és mentálisan is megfelelő állapotban érkeztek a játékosok, jó volt látni, hogy a szezon során nagy előrelépés volt tapasztalható az erőnlétben. A szezon elejéhez képest is érezhető volt a fejlődés a játékosokon, annak is köszönhetően, hogy a klubokban megfelelően dolgoztak és a kölyökbajnokság színvonalas küzdelmet hozott.

Az U14-esek május elején Bolzanóban a World Selects Invitational tornán szerepelnek majd. Árkovics Bálint kiemelte: fejtörést okoz a keret kijelölése, annyi jó teljesítményt láttak.

1. napi keret

Abonyi Donát G UTE
Angyalfi Milán G MAC
Simonka Gergő G UTE
Warvasovszky Áron G IOGJA
Besenyei Botond D DVTK
Berta Kristóf F MAC
Brehel Attila Ákos F UTE
Gazsó Sebestyén D UTE
Gyulai Miklós F UTE
Hermann Balázs D UTE
Horváth-Terták Péter F MAC
Kapusi Máté F MAC
Kárándi Milán F MAC
Kovács Zsombor F IOGJA
Lenkey Gergő F IOGJA
Löschnig Márton D MAC
Magyar Ádám D UTE
Prém Zsombor D UTE
Szongoth Bende F MAC
Szöllősi Mátyás D Vasas
Tamás Ákos D MAC
Tamás Dániel F MAC
Tamási Attila F Vasas
Tóth Flórián D Kárpáti Farkasok
Urbányi Krisztián F UTE

2. napi keret

Nagy Ábel Dániel G Kárpáti Farkasok
Radnóti Nimród G FTC
Szabó Huba Dániel G KMH
Bálint Marcell F MAC
Büki Marcell F IOGJA
Deák Tamás D MAC
Fockter Kadosa F MAC
Gál Dániel F IOGJA
János Donát D IOGJA
Kállay Mihály D KSI
Kornyilov Péter D FTC
Kund Samu F Győri ETO HC
Marques Santo Dominik F SC Bietigheim-Bissingen Young Steelers
Menyhárt Zoltán F MAC
Papp Adrián F Győri ETO HC
Papp Zétény D Győri ETO HC
Pusztai Barnabás F Vasas
Rezi Gergő D MAC
Seres-Gömöry Zsombor D MAC
Szabó Marcell D Szeged
Tajti Dániel F KMH
Tökey Csaba D UTE
Víg Zsombor Máté D Vasas
Vigh Dániel F Vasas

A stáb

Árkovics Bálint vezetőedző
Gyenes Dávid kapusedző
Berkes Brigitta fizioterapeuta
Agócs Zsolt felszerelés-menedzser
Oláh Zsolt csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV