Túlórás sikerrel egyenlített a Fradi

2023.02.20. 08:14 |

Az FTC-Telekom hosszabbításban gyűrte le a DVTK Jegesmedvéket, így 1-1-re áll a negyeddöntős párharc.

A miskolci ketrec előtt szinte magától értetődően Voris kezdett, a szombati első és harmadik bekkpár helyet cserélt egymással. A Fradinál Arany visszatért a kapuba, cseréje az ifjú Földes volt; a zöld-fehérek nyitó ötöse komplett légióssorá avanzsált, a második támadótrióba Kulmala és Nagy Gergő oldalára Turbucz került oda, Tóth Adrián a negyedikbe költözött le.

Bekezdtek a csapatok több mint 1300 néző előtt, rögtön az első percben megszerezhette volna a vezetést a DVTK, egy távoli lövés azonban éppen annyira változtatott irányt egy védőn, hogy az érkező Páterkát is meglepje, az első meccsen 1+1-gyel záró támadó előtt így hiába tátongott üres kapu. Így sem váratott magára sokáig a hazai előny: 97 másodperc telt el, amikor Ilvessuo kékvonalasába Blasko tette bele a fonákját a kapu előtt gólt érően (1-0). Ha lehet ilyet mondani, a bekapott gól jót tett a Fradinak, az ébresztő után egyre több és egyre veszélyesebb szituációt alakítottak ki a ferencvárosiak. Előbb egy csúnyán eladott miskolci koronggal Kulmala tüzelhetett szemtől szemben Vorisszal, mellédurrantott, a következő nagy vendéglehetőség viszont már meghozta az egyenlítést. Kestilä kevergetése után Marva még nem tudta befejezni az ordító ziccert, a pakk azonban visszakerült a helyzetet megteremtő finnhez, aki egy tiszteletkör után nagy gólt ragasztott Voris kapujába – 1-1 a 7. perc végén. A nyitó felvonás hátralévő részében stabilizálta védekezését a két csapat, a harmad vége inkább a vendégeké volt, ám egy-egy veszélyesebb helyzeten túlmenően újabb találat nem esett.

Ferencvárosi fórral indult a középső etap, a két perc alatt egy vendéghelyzet volt, az viszont nagy: szép járatás után Kreiszre jött ki a figura, középről leadott közeli lövését óriási bravúrral rúgta ki Voris a mamuttal. Válaszul a Jegesmedvék is megpróbálkozhattak egy előnnyel, ők is csak sanszokig jutottak. Ebben a játékrészben már volt egy kis szájkarate és „simogatás”, de egyébként az összecsapás az egy nappal korábbihoz képest sokkal higgadtabb mederben zajlott. A meccs felénél újabb vendégelőny maradt kihasználatlanul. A kiegészülés után Kulesov startolt rá egy korongra és Kärmeniemire a ferencvárosi harmadban, gyorsaságának jutalma korongszerzés és egy veszélyes Berdnyikov-lövés lett, míg a finn bekk fejenkólintotta némileg az orosz-magyart. A 37. percben egy miskolci hibát kihasználva fordított az FTC. A hazai harmadban volt a buli, megvolt már a játékszer a DVTK-nak, Wehrs azonban a kapu mögül elpasszolta, a jókor jó helyen érkező Bán pedig fonákkal betett egy kipattanót (1-2).

Egygólos hátránya tudatában komoly elánnal kezdte meg a záró húsz percet a Miskolc. Előbb egy áthúzódó előny maradt ki, majd Szirányi ziccerét védte Arany, ezt követően pedig egy önfeláldozó ferencvárosi blokk akadályozta meg a hazai egyenlítést. Lendületben maradtak a Jegesmedvék, egyre többször volt szükség a fővárosi hálóőr bravúrjaira, az idő előrehaladtával a DVTK egyes periódusokban gyakorlatilag egykapuzott. A nyomásnak az 50. percben egy ritkán látható találattal lett meg a gyümölcse. Razumnyak tenyeresét úgy tűnt, lenyelte Arany, ezt hihették a ferencvárosi védők is, akik már a kapusnak odapiszkáló Galajdát kezdték el kezelésbe venni. Csakhogy nem volt sípszó, méghozzá helyesen, mert a pakk valahogy, valahol mégis átvánszorgott a Fradi portásán, a szemfüles Razumnyak pedig így tulajdonképpen saját lecsorgójára rástartolva tehette be a pakkot az üres kapuba zavartalanul (2-2). A végjáték elképesztő izgalmakat tartogatott. Előbb Marva látványos bottal ütését nem lehetett nem befújni 3:20-szal a vége előtt, a fórban megint Razumnyak klasszisa jelentette a különbséget. A más dimenzióban jégkorongozó orosz gólgyáros összeszedett egy pakkot az alapvonal mögött a palánknál, a kapu elé húzott vele, Arany kiszúrását kikerülve bebőrözte a kapust (3-2). A miskolci drukkerek ekkor valószínűleg már az újabb győzelmet vizionálták, ám még ki sem örülték magukat, az FTC Turbucz révén hosszabbításra mentette a meccset: Seregély megpattanó lövését még nagy reflexmozdulattal kirúgta Voris, ám éppen az Andersen Ligából érkező támadó elé, aki beszúrta az egyenlítést jelentő gólt (3-3).

A negyedik 20 perc öt az ötben kezdődött meg, de nem sokáig tartott: alig telt el két perc az első ráadásból, Nagy Gergő óriási kapu előtti keresztpassza Turbuczról került Kulmala elé, akinek már csak az üres kapuba kellett betennie. A Ferencváros megcselekedte, amiért Miskolcra utazott, a két szoros összecsapásból egyet hazavitt, folytatás így 1-1-es szériaállásról szerda este a Tüskecsarnokban.

Nyilatkozatok

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: "Mind a két csapatban komoly nyomokat hagyott az előző mérkőzés. Mi kezdhettünk lelkileg jobb pozícióból. A kezdésünk jól sikerült, a vezetést is megszereztük, de ez egy kicsit elkényelmesített minket, ami miatt a Fradi akarata érvényesült. Nem tudtuk a saját ritmusunkat játszani, aztán ez a harmadik harmadra sikerült. Meg is fordítottuk a meccset, majd egy számunkra szerencsétlen góllal egyenlített a Ferencváros. A hosszabbításban egy hiba is sokat számít, mi egyet hibáztunk, ezt a Fradi kihasználta. Most 1-1 az állás, nekünk a Tüskecsarnokból legalább egy, de inkább két meccset el kell hoznunk."

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom :"A tegnapi és a mai is egy komoly hokicsemege volt. Örülhetünk annak, hogy eljutottunk arra szinte, hogy az Erste Ligában ilyen jó mérkőzések vannak. A playoffhoz méltó meccs volt a mai is. Végletekig kiélezett, a playoffnak minden sava-borsa benne volt a meccsben. Egy elképesztően jó ellenfelet sikerült legyűrnünk valahogy a végén, komoly munkát belerakva. Le a kalappal a srácok előtt, mert a DVTK tényleg egy rendkívül jó csapat."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV