Tíz csapat indulhat a Magyar Kupában

2018.08.10. 09:30 |

A Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége elfogadta a Magyar Kupa 2018/19-es versenykiírását.

A sorozatba tíz csapatot hívtak meg: Fehérvár AV19, DVTK Jegesmedvék, MAC Budapest, Dunaújvárosi Acélbikák, Ferencvárosi TC, UTE, Hokiklub Budapest, Schiller-Vasas HC, DEAC, Fehérvári Titánok.

Az EBEL-ben induló Fehérvár AV19, valamint a szlovák Extraligában szereplő DVTK és MAC automatikusan tagja az elődöntő mezőnyének. Utóbbi két együttes kiemelésének sorrendjét az Extraliga alapszakaszában egymás ellen játszott első három meccsük eredménye határozza meg.

A negyedik elődöntős kiléte az Erste Ligában érdekelt magyarországi csapatok a liga alapszakaszának első oda-vissza fordulójában lejátszott mérkőzéseinek eredménye alapján dől el. Ez lesz tehát egyúttal a Magyar Kupa selejtezője is, az így kialakult sorrend szerinti legjobb együttes kerül be az elődöntőbe.

Az elődöntőket 2019. január 3-án rendezik. A párosítás: Fehérvár AV19 (1) – alacsonyabban rangsorolt Tipsport Liga résztvevő (3), illetve magasabban rangsorolt Tipsport Liga résztvevő (2) – Erste Ligából kvalifikált csapat (4);

Az elődöntők győztesei a döntőbe jutnak, amelynek pályaválasztója a magasabb kiemeléssel rendelkező csapat lesz. A vesztesekre pedig bronzmeccs vár, amelynek pályaválasztója a magasabb kiemeléssel rendelkező együttes. A Magyar Kupa fináléját és a bronzmeccset 2019. január 23-án rendezik.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV