A magyar válogatott túl van a meccsnapi edzésen, elutazott Celjébe, a szlovénok elleni felkészülési meccs helyszínére.
Jeges edzéssel kezdte a napot a magyar válogatott a szlovénok elleni meccsnapon. Azok, akik jégre lépnek este, már Celje felé tartanak, a kimaradók még a jégen maradtak, s Sille Tamás edző irányításával tovább gyakoroltak. Az U25-ös válogatottból felhívott öt játékos kedden szabadnapot kapott. Hári János után Stipsicz Bence is megérkezett az edzőtáborba, ma már ő is jégen volt, így egyedül Sebők Balázs hiányzik a keretből.
Majoross Gergely, a magyar válogatott edzője: Bár az elmúlt héten sokkal erősebb ellenfelekkel mérkőztünk, most az a legfontosabb, hogy kellőképpen tiszteljük a szlovénokat, és ne gondoljuk, hogy könnyebb dolgunk lesz, mint a finnek vagy a svédek ellen. Pontosan ugyanarra számítunk: ha bármit vétünk a rendszerünk ellen, akkor biztos, hogy élnek a hibáikból. De azért is választottunk erős ellenfeleket, hogy rávilágítsanak ezekre a hibákra, és ebből minél gyorsabban tudjunk tanulni. Bízunk benne, hogy a korong nélküli játékunk még tovább javult a finnek elleni meccs óta és a korong birtokában is jobban tudunk építkezni.
Stipsicz Bence, a magyar válogatott hátvédje: Nagyon jó érzés volt újra jégre lépni itthon, remek a hangulat a csapaton belül. A reggeli edzés nem volt olyan kemény, ez segít abban, hogy gyorsan elérjem a megfelelő fizikai állapotot. Szombaton játszottam utoljára meccset, utána indultam haza a tengerentúlról, két nap kimaradt, hogy jégre léptem volna, az első nap ezután mindig kellemetlen, de ez gyorsan el fog múlni.
A szlovénok ellen jégre lépő sorok:
Kóger, Sarauer, Bodó
Vas, Hári, Dansereau
Nagy, Erdély Galló
Benk, Orbán B., Magosi
Sagert, Szirányi
Mestyán, Kiss
Kovács, Wehrs
Garát, Pozsgai
Rajna (Bálizs)
Nem játszik: Hetényi, Duschek, Stipsicz, Varga, Gőz, Orbán A., Vokla, Hajós, Szita, Reisz, Sebők, Somogyi, Terbócs Bartalis, Csányi, Nemes
A magyar válogatott világbajnoki bő kerete
| Név | Poz. | Csapat | |
| Garát | Zsombor | V | Austin Bruins (USA) |
| Stipsicz | Bence | V | Cedar Rapids RoughRiders (USA) |
| Varga | Arnold | V | Debreceni HK |
| Gőz | Balázs | V | DVTK Jegesmedvék |
| Sagert | Kalvin | V | Fehérvár AV19 |
| Szirányi | Bence | V | Fehérvár AV19 |
| Orbán | Attila | V | Fehérvár AV19 |
| Mestyán | István | V | MAC Budapest |
| Kovács | Bronson | V | MAC Budapest |
| Vokla | Roland | V | MAC Budapest |
| Pozsgai | Tamás | V | MAC Budapest |
| Kiss | Dániel | V | Újpesti TE |
| Wehrs | Kevin | V | Villach (AUT) |
| Dansereau | Keegan | CS | Dunaújvárosi Acélbikák |
| Magosi | Bálint | CS | DVTK Jegesmedvék |
| Hajós | Roland | CS | DVTK Jegesmedvék |
| Vas | János | CS | Fehérvár AV19 |
| Sarauer | Andrew | CS | Fehérvár AV19 |
| Kóger | Dániel | CS | Fehérvár AV19 |
| Erdély | Csanád | CS | Fehérvár AV19 |
| Orban | Brance | CS | Fehérvár AV19 |
| Szita | Donát | CS | Fehérvár AV19 |
| Reisz | Áron | CS | Fehérvár AV19 |
| Bodó | Christopher | CS | Fehérvár AV19 |
| Sebők | Balázs | CS | KalPa (FIN) |
| Hári | János | CS | Leksands IF (SWE) |
| Galló | Vilmos | CS | Linköping (SWE) |
| Nagy | Krisztián | CS | MAC Budapest |
| Somogyi | Balázs | CS | MAC Budapest |
| Terbócs | István | CS | MAC Budapest |
| Bartalis | István | CS | Schwenningen (GER) |
| Benk | András | CS | Újpesti TE |
| Csanyi | Karol | CS | Újpesti TE |
| Nemes | Benjámin | CS | Újpesti TE |
| Duschek | Dávid | K | Dunaújvárosi Acélbikák |
| Hetényi | Zoltán | K | Fehérvár AV19 |
| Rajna | Miklós | K | Fehérvár AV19 |
| Bálizs | Bence | K | MAC Budapest |
A szakmai stáb:
|
Név |
Pozíció |
|
|
Rich |
Chernomaz |
Szövetségi edző |
|
Majoross |
Gergely |
Edző |
|
Scandella |
Diego |
Edző |
|
Szilassy |
Zoltán |
Edző |
|
Sille |
Tamás |
Edző |
|
Tokaji |
Viktor |
Edző |
|
Kontsas |
Jukka |
Kapusedző |
|
Puskás |
Sándor |
Erőnléti edző |
|
Bagonya |
Imre |
Fizioterapeuta |
|
Sashalmi |
Tamás |
Fizioterapeuta |
|
Dr. Majzik |
Ernő |
Orvos |
|
Nagy |
József |
Felszerelés-menedzser |
|
Magyar |
Péter |
Felszerelés-menedzser |
|
Tornyi |
Gábor |
Felszerelés-menedzser |
|
Imre |
Lajos |
Csapatmenedzser |
|
Nagy |
Attila |
GM |
A magyar válogatott programja:
Április 11., kedd, 19:00: Szlovénia−Magyarország (Celje)
Április 18., kedd, 19:00: Magyarország−Szlovénia
Az IIHF divízió I/A csoportos kijevi világbajnokság programja (magyar idő szerint):
Április 22., szombat, 12:30: Ukrajna−Magyarország
Április 24., hétfő, 19:30: Magyarország−Ausztria
Április 25., kedd, 16:00: Magyarország−Korea
Április 27., csütörtök, 16:00: Lengyelország−Magyarország
Április 28., péntek, 12:30: Magyarország−Kazahsztán







