Szép volt, tesó: avagy testvérpárok az Erste Ligában

2024.03.31. 12:30 |

Az alapszakasz második felében két alkalommal is egymás ellen játszott az Erste Ligában Keresztes Levente (BJAHC) és Keresztes Zsombor (FEHA19). A debreceni Mihalik András és Mihalik Gergő viszont az egész szezont egymás mellett húzta le, hasonlóan a ferencvárosi Tóth, a csíkszeredai Rokaly, a gyergyói Vincze, valamint a brassói Gajdó és Vasile testvérekhez. Mindezek apropóján gyűjtöttük össze a liga testvérpárjait a jelenből és a múltból.

Keresztes Levente (BJAHC) és Zsombor (FEHA19)

Ahhoz, hogy kialakuljon a különleges szituáció a 2023/24-es szezonban, egyrészt az kellett, hogy Levente hazatérjen az Egyesült Államokból a nevelőegyesületéhez, másrészt az, hogy Zsombort a BJAHC kölcsönadja a FEHA19 együttesének a bajnokság derekán.

Tóth Adrián és Gergő (FTC Telekom)

A 2010/11-es és a 2011/12-es szezonban csapattársak voltak a Fehérvári Titánoknál, feljátszottak mindketten az EBEL csapatba is. Az útjuk aztán később különvált, a 2014/15-es és a 2016/17-os szezonban Adrián a Miskolcban hokizott, kétszer is játszott a Fehérvárban, majd az Újpestben szereplő testvére ellen. A 2017/18-as idényben csapattársak lettek Miskolcon, egy évvel később pedig a Ferencvároshoz szerződtek és azóta is ebben a klubban szerepelnek.

Mihalik András és Gergő (DEAC)

Már a 2021/22-es szezonban játszottak mindketten az Erste Ligában, de Gergő, aki csak májusban tölti a 19-et, akkor még csak két meccset kapott. A 2022/23-as szezon óta csapattársak a DEAC felnőttegyüttesében, mára egyikük sem epizódszereplő.

Rokaly Szilárd és Norbert (Csíkszereda) - a nyitóképen Rokaly Szilárd

A 2016/17-es szezonban két meccs erejéig játszott a Fehérvári Titánok csapatában Szilárd, de a gyergyói születésű testvérpár pályafutása ezzel együtt Csíkszeredához köti őket, ott a 2017/2018-as idény óta csapattársak.

Sági Máté (UTE) és Martin (BJAHC)

A Sági testvérek 2017 és 2019 között az UTE-ban csapattársak voltak, de Máté csak pár meccset játszott mindkét idényben. A 2019/20-as idénytől egymás ellen kellett bizonyítani olykor. Máté előbb a Vasasban, majd Győrben védett, hogy két éve visszakerüljön Újpestre. Martin előbb a Debrecen (2019/20), majd a Ferencváros (2020/21) játékosa lett, hogy aztán 2021 és 2023 között ismét a DEAC-ot erősítse. Idén a BJAHC csapatában bizonyít, testvérével nem futott össze a szezonban.

Vincze Péter (UTE, Gyergyói HK) és Gergő (Gyergyói HK)

A székesfehérvári testvérpár a Titánok mezét viselhette először az Erste Ligában, a 2019/20-as idényben viszont ellenfelekként készülhettek a feladataikra, hiszen Péter az UTE-ba igazolt. A 2021/22-es idény óta nyomják együtt Gyergyóban, szép közös sikereket megélve.

Gajdó Balázs és Tamás (Corona Brassó)

A kézdivásárhelyi testvárpár a 2019/20-as idény óta csapattárs a Brassóban, idén Balázs kapott nagyobb szerepet.

Andrei és Nicolae Vasile (Corona Brassó)

A 2019/2020-as szezon óta erősítik mindketten a Brassót.

Dézsi Bence (DAB) és Barna (FEHA19)

A Dézsi testvérek a 2021/22-es idényben az ajkai kihelyezett Erste Liga-bajnokin játszottak egymás ellen először, akkor Bence Győrben játszott, Barna a Titánokban, ő azóta is a FEHA19 játékosa. Bence később Dunaújvárosba igazolt, a mostani idényben az október 13-i bajnokin játszott is testvére ellen, később viszont már nem, mert Olaszországba távozott.

Kiss Ákos (DAB, FTC, UTE), Dániel (UTE), Roland (UTE, DVTK, Fehérvár)

A dunaújvárosi testvértrió legidősebbik tagja, Ákos már az Andersen Ligában játszik, a Worm Angels színeiben, Dániel viszont az UTE játékosa, igaz, a playoffban sérülés miatt nem szerepelhetett. Roland is az UTE-ben mutatkozott be a felnőttbajnokságban a fehérvári évek után, majd volt a Titánok játékosa, hogy aztán a DEAC és a DVTK színeiben is hokizzon, most a Fehérvár ICEHL-csapatának tagja. Ákos és Dániel a 2012/13-as szezonig voltak csapattársak a DAB-ban, majd Dániel Újpestre igazolt, Ákos pedig megjárta a Ferencvárost is az Újváros mellett, a 2015/16-os idényben pedig szintén az UTE játékosa volt.

Mihály Ede (Brassó) és Ákos (Titánok)

14 év van a két fivér között, így két szezont játszottak egymás ellen: Ede akkor a Brassót, Ákos pedig a Titánokat erősítette. A szám nem fog bővülni, mivel előbbi visszavonult, utóbbi pedig már az ICEHL-ben szerepel.

Hetényi Zoltán (DEAC) és Péter (DEAC, Vasas)

A DEAC válogatott kapusa és testvére a 2010/11-es idényben a fehérvári farmcsapatban csapattársak voltak, majd legközelebb a 2018/19-es idényben volt ez így, de akkor már Debrecenben. A 2019/20-as szezonban játszottak egymás ellen, amikor az azóta visszavonult Péter a Vasas védősorát erősítette.

Bíró Ottó, Mátyás, Gergő és unokatestvérük Tamás (Csíkszereda, Brassó, Gyergyó)

Gergő idén is tagja a Gyergyói HK keretének, Ottó és Mátyás a Háromszéki Ágyúsoknál hokizik egy ideje, Tamásnak a 2021/22-es idény volt az utolsó Csíkszeredában, ahol mindannyian csapattársak voltak a 2014/15-ös idényben. Egy évvel később Brassóban játszottak a testvérek, így unokatestvérük, Tamás ellen játszottak, aki maradt Szeredában. 2020 és 22 között Gergő a Gyergyóban, Tamás a Csíkszeredában játszott, össze is futottak egymás ellen a jégen.

Erdély Csanád és Botond (Fehérvár), Hári János (Fehérvár) és Norbert (DEAC)

Ugyan a 2014/15-ös szezontól a 2020/21-es szezon végéig mindketten a Fehérvár valamelyik csapatában játszottak (Csanád egy alkalommal EL-playoffban is volt érdekelt), együtt sosem léptek jégre és egymás ellen sem találkoztak. Hári János és Norbertet sem hozta össze a sors a jégen, János ugyanis egyszer sem játszott a magyar bajnokságban karrierje során.

Pinczés Olivér és Bendegúz

A Dunaújváros színeiben a 2018/19-es szezontól a 2021/22-es idényig voltak csapattársak.

Szepessy Máté és Bálint (DAB)

Az ikerpár tagjai a 2011/12-es idénytől a 2016/17-os szezonig voltak csapattársak a DAB-ban.

Vas Márton és János (Fehérvár)

A 2009/10-es idényben bár az EBEL-ben voltak csapattársak a Fehérvárban, a MOL Liga playoff szakaszában „lejátszottak” a fehérváriak második csapatához.

Nemcsak magyar testvárpárosok játszottak persze a MOL/Erste Ligában, hiszen a Corona Brassóban idén is együtt szerepel például a két Vasile, Andrei és Nicolae Rares, ezt a 2018/19-es idénytől mondhatják el magukról. A nem túl távoli múltban (2019/20) a Gyergyó színeiben játszott a kanadai Matt és Ryan Rupert, de Orban Brance unokatestvérét is láthattuk a ligában. Azok után, hogy a szlovák bajnokságban még csapattársak voltak a MAC-ban, 2020/21-ben már ellenfelek, hiszen Blake akkor a DEAC-ban hokizott. A ferencvárosiaknál pedig 2018/19-ben játszottak együtt a Fitzgerald tesók, Myles és Leo.

Fotók: Soós Attila / FEHA, Pál Zoltán / Csíkszeredai Sportklub

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV