Telekom Szuperkupa: előzetes

2025.09.05. 16:00 |

Az idény első trófeájáért küzd a Magyar Kupa-győztes FTC és az OB1-es aranyérmes BJAHC a Tüskecsarnokban.

A Szuperkupát hagyományosan a Magyar Kupa győztese, valamint a magyar bajnok vívja.

Az FTC az Officium Magyar Kupa fináléjában február 1-jén a Fehérvárt győzte le a Tüskecsarnokban, az egykori NHL-es David Booth vezetésével. A BJAHC az újjászervezett OB1-et nyerte meg, a fináléban a DEAC ellen diadalmaskodva 3:1-es összesítéssel – így jött össze tehát a mostani párharc.

A legutóbbi idényben az egymás elleni meccseken az Erste Ligában kétszer az FTC, kétszer a BJA nyert. Érdekesség, hogy mindig az idegenbeli csapat örülhetett, és minden alkalommal egyetlen gól volt csak a különbség.

  • FTC-BJA 5-6
  • BJA-FTC 3-4 hosszabbítás után
  • BJA-FTC 2-3
  • FTC-BJA 3-4

Az OB1-es elődöntőben is találkoztak a felek, a három kettő találkozó ott is szorosan alakult:

  • FTC-BJA 2-1
  • BJA-FTC 3-2
  • BJA-FTC 5-0

MOZGALMAS NYÁR

Az FTC az új idényben már az osztrák bázisú ligában, az ICEHL-ben szerepel, és ehhez megfelelően alaposan meg is erősítette keretét: Összesen 19-en távoztak, míg 17-en érkeztek.

Nagy név az újak között a BJA-tól jött Sofron István, aki az aktív válogatottak között rekorder, továbbá a több A-csoportos vb-n is szereplő Nagy Krisztián és Horváth Milán. Szintén a BJA-tól került (vissza) a Fradihoz Tóth Richárd. Erős lesz a válogatott mag a keretben, mert Bálizs Bence és Hadobás Zétény is hazatért, és a dániai bentmaradás kivívásában részes két fiatal, Mihalik András és Laskawy Ferenc is a zöld-fehérek választotta.

A légiósok köre két finn, két kanadai és három svéd játékossal bővült.

A szakmai stábban is változás történt, Fodor Szabolcs általános igazgatóként folytatja, a vezetőedző pedig a finn Timo Saarikoski lett.

A BJA-nál is voltak változások, ám messze nem ennyi.

A ferencvárosi trión (Turbucz Martin, Valentyin Razumnyak, Banga Nándor) túl érkezett még az Erste Ligát jól ismerő cseh Dominik Novotny a DEAC-tól, az előző idényben a Csíkszeredával ezüstérmes Antonin Honejsek, a válogatott Horváth Bálint és egy kevés európai tapasztalattal rendelkező kanadai csatár, Drake Pilon.

 

EDZŐMECCSEK UTÁN

Az FTC legyőzte a szlovák extraligás Besztercebányát, aztán idegenben kikapott a szintén szlovák Nyitrától, majd otthon már büntetők után visszavágott. A DVTK-t 6-3-ra sikerült megverni, majd következett a University of Saskatchewan elleni meccs, amelyen a kanadai egyetemi csapat 5-2-re jobbnak bizonyult.

A BJAHC is két szlovák ellenféllel találkozott: a Nyitrától 5-0-ra kaptak ki Kangyal Balázsék, majd a Kassa ellen sokáig vezettek, de végül ráadásban 3-2-re alulmaradtak. A felkészülés a cseh második ligás Dukla Jihlava ellen zárult, a rivális öt góllal győzött.

„Szeretnénk megnyerni ezt a trófeát: keményen dolgoztunk egész nyáron, erős csapatok ellen készültünk, ahol az volt a lényeg, hogy mi is gyorsabbá váljunk, alkalmazkodjunk ehhez a szinthez – mondta a BJA kapusa, Farkas Roland, aki múlt héten a magyar U25-ös válogatott tagjaként megnyerte a gyergyóremetei kupát, ráadásul a döntő legjobbjának választották. Biztosan jó hangulatú és kiélezett döntő lesz. Az fog dönteni, hogy ki tud jobban koncentrálni és minimalizálni a hibákat, de persze a szerencsének is szerepe lehet.”

Farkas Roland hozzátette: furcsa lesz számára korábbi csapattársai ellen védeni.

Utóbbi témában hasonlóan nyilatkozott Horváth Milán is, aki a nyáron igazolt át az FTC-hez: „Jó lehetőséget kaptam tavaly Kangyal Balázséktól, sokat segítettek, amiért hálás vagyok nekik, de most már az FTC sikereiért küzdök. Próbáljuk a szerdai vereséget minél előbb elfelejteni, tanulni belőle és kijavítani a hibákat.”

 

A MÚLT

A Magyar Jégkorong Szövetség 2018-ben hívta újra életre a Szuperkupát, akkor a MAC Újbuda győzött a Fehérvár ellen 3-2-re a Tüskecsarnokban. Egy évvel később, 2019-ben már a kupagyőztes fehérváriak örülhettek, szintén a Tüskecsarnokban nyertek 4-3-ra a Ferencváros ellen.

2020-ban a járvány miatt nem tartották meg a Szuperkupát. 2021-ben a ferencvárosiak legyőzték a kupagyőztes DEAC-ot magabiztosan, 6-2-re lett a vége. Egy évvel később a Debrecen visszavágott, 4-1-re győzött.

2023-ban is a mostani párosításban találkoztak a csapatok, és akkor az FTC 4-0-ra legyőzte a BJA-t. Tavaly a MET Arénában tartották a döntőt, és akkor a Hydro Fehérvár nyert 3-2-re a Ferencváros ellen.

 

TELEKOM SZUPERKUPA

  • Dátum: 2025. szeptember 6., szombat
  • Helyszín: Tüskecsarnok, Budapest
  • 12:00: Kapunyitás
  • 13:00: FTC U19 - Kárpáti Farkasok U19
    (A két mérkőzés között a létesítményt a szurkolóknak el kell hagyniuk technikai átállás miatt. A Tüskecsarnok 16:00-kor nyit újra.)
  • 17:00: FTC-Telekom - Budapest Jégkorong Akadémia HC

A szurkolói információk itt olvashatók.

Jegyek még kaphatók az Eventim oldalán, a meccs napján pedig helyszíni jegyértékesítés is lesz.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV