Második mérkőzését is megnyerte Vaujanyban a magyar női csapat, a szlovákok ellen 3-1-es siker során a hátvédek szerezték a gólokat.
Egyetlen helyen változott a magyar női válogatott összeállítása, a negyedik csatársorba bekerült Torontáli Anna, aki ezen a meccsen debütált. Szlovákia kezdett aktívabban, de Németh Anikó ott folytatta, ahol egy napja abbahagyta, remekül védett. A magyar csapat Fecske Maja kiállítását is kivédekezte, majd egyre többször jutott el az ellenfél kapujához, főleg Kreisz Emma és Williams Hayley próbálkozott. A vezetést emberelőnyben szerezték meg a mieink a 11. percben, rögtön az első cserénél Németh Bernadett távoli lövését a takarástól nem látta Orolinova. Az előny után is volt lehetősége még a magyaroknak, ám a helyzetek kimaradtak. Szlovákia is emberelőnyben talált be: Rónai Alexandra kapott büntetést, egy kipattanót pedig Istocyova vágott be, ezzel egyenlítve.
A második felvonásban is maradt a lendületes játék, igaz, mindkét együttes sok hibával játszott. Németh Anikó továbbra is kiválóan védett. Rossz csere miatt került emberhátrányba a magyar együttes a 24. percben, ám a rivális nem tudott ezzel élni. A harmad közepén Istocyova kapott 2+2 percet a Jókai-Szilágyi Kinga elleni szabálytalanságért, és az előnyt sikerült gólra váltani az első két perc végén: Baker Taylor nagy gólt lőtt a bal oldalról. A második két perc alatt is volt bőven magyar helyzet, majd páros büntetést ítéltek. Aztán Báhiczki-Tóth Boglárkának kellett leülnie, ám hősies védekezéssel kibekkelték ezt az időszakot a magyarok.
A harmadik felvonás magyar emberhátránnyal indult, majd Kreisz Emma is büntetést kapott, de mindkétszer jól működött a védekezés. Főleg a szlovákok veszélyeztettek, de Szamosfalvi Petra, Gondos Tamara és Rónai előtt is adódott lehetőség. Németh eszén továbbra sem tudtak túljárni a szlovákok, minden lövésre odaért. A hajrában magyar emberelőny következett, aztán az utolsó percben a szlovákok lehívták a kapust, de egy korongszerzés után Németh Bernadett a saját harmadából a kapuba emelt, eldöntve a meccset.
A magyar válogatott így második meccsét is megnyerte, és ha Norvégia nem nyer este a franciák ellen, már ma este tornagyőztesnek mondhatja magát. Pat Cortina csapata szombaton délután az északiak ellen játszik majd.
Az összeállítás:
Jókai-Szilágyi, Kreisz, Gondos
Stróbl, Williams, Horváth I.
Józsa, Rónai, Szamosfalvi
Szelényi, Mozolai, Torontáli
Németh B., Fecske
Baker, Faggyas
Mayer, Balog
Báhiczki-Tóth, Koncz
Németh A. (Révész)
A program
November 10., 19.30 Magyarország-Franciaország 1-0
November 11., 16.00 Magyarország-Szlovákia 3-1
November 12., 16.00 Magyarország-Norvégia
A keret
| Milibák | Helga | GK | BJA |
| Németh | Anikó | GK | MAC Budapest |
| Révész | Zsuzsa | GK | Debreceni HK |
| Báhiczki-Tóth | Boglárka | D | MAC Budapest |
| Baker | Taylor | D | Montreal Force |
| Balog | Gréta | D | MAC Budapest |
| Faggyas | Lilla | D | KMH Budapest |
| Fecske | Maja | D | MAC Budapest |
| Koncz | Boglárka | D | MAC Budapest |
| Mayer | Fruzsina | D | KMH Budapest |
| Németh | Bernadett | D | MAC Budapest |
| Gondos | Tamara | F | MAC Budapest |
| Horváth | Imola | F | MAC Budapest |
| Jókai-Szilágyi | Kinga | F | MAC Budapest |
| Józsa | Orsolya | F | MAC Budapest |
| Kreisz | Emma | F | Stanstead College (CAN) |
| Milibák | Gréta | F | BJA |
| Mozolai | Berta | F | BJA |
| Rónai | Alexandra | F | MAC Budapest |
| Stróbl | Lara | F | KMH Budapest |
| Szamosfalvi | Petra | F | KMH Budapest |
| Szelényi | Nina | F | KMH Budapest |
| Torontáli | Anna Karin | F | BJA |
| Williams | Hayley | F | Dinamo Neva (RUS) |
A stáb
| Pat Cortina | szövetségi kapitány |
| Delaney Collins | edző |
| Kis András | edző |
| Budai Krisztián | kapusedző |
| Gallyas Gabriella | erőnléti edző |
| Dénes Veronika | rehabilitációs edző |
| Berkes Brigitta | sportmasszőr |
| Jasó Judit | csapatvezető |
| Tornyi Gábor | felszerelés-menedzser |
| Kaposi Dávid | sajtó |
| dr. Kolbenheyer Zsuzsanna | női szakág vezető |
| Dr. Módy Tóbiás | csapatorvos |







