Szép U20-as siker Kijevben a házigazda ellen

2021.08.25. 22:54 |

Kétgólos hátrányból fordította meg a mérkőzést juniorválogatottunk Kijevben egy rendhagyó nap végén. Ambrus Csongor három gólt lőtt a találkozón.

Horváth András és a szakmai stáb hétfőre hívta össze a bő keretét, amelyből „vágott” kedden, néhányan nem utaztak el a csapattal a három ukrajnai mérkőzésre. Mint minden összetartáson és IIHF-szünetben, ezúttal is edzőmérkőzésekkel készül a juniorválogatott, ezúttal Ukrajnával kétszer, míg a fehérorosz ifiválogatottal egyszer találkozik.

Hogy mennyire meghatározó és kellemes élmény volt a két évvel ezelőtti kijevi divízió I/B-s világbajnokság, már a repülőtéren megtapasztaltuk néhányan, merthogy telefonunk azonnal felismerte a reptéri wifit. Gondolatban nosztalgiáztunk kicsit a feljutásról, de aztán másra terelődött a hangsúly: például a forgalmas repülőtérről való kiszabadulásra (ez egy leleményes csapatvezetői gondolat után könnyebben ment), valamint a jégpályára jutásra.

Az idő előrehaladtával egyre intenzívebb volt ez az igény a fiúkban, elvégre reggel 4-kor találkoztak egy budapesti hotel recepciójánál, a bécsi átszállás alkalmával pedig közel négy órát kellett várni a járatcsatlakozásra. A kijevi busz is lassan ért célt egy dugó miatt, így – ahogyan Horváth András meg is fogalmazta a meccs végén – szinte semmi nem úgy nézett ki ezen a napon, mint ami egy jégkorong-mérkőzésre való felkészüléshez szükséges.

(Ezúttal egyébként nem a két évvel ezelőtti vb-helyszínen játszanak a fiúk, hanem egy külső kerületben található „plázában”.)

Ehhez a rendkívüliséghez jött aztán még két nem kevésbé kellemes adalék az este során: nevezetesen két ukrán gól az első négy percben. 0-2, ekkor azért felmerült annak a lehetősége, hogy a hektikus nap és a fáradtság, a „buszlábak” egy kevésbé reális végeredményt hoznak.

De nem így lett, ennek pedig a magyar válogatott elhivatottsága volt az oka, már az első harmadban sikerült megfordítani az állást! Ambrus Csongor kétszer, Tóth Tamás egyszer talált be, járt a dicséret a fiúknak.

Megtoldotta ezt aztán Mattyasovszky Gergely a második harmad elején, hogy aztán szépítsenek az ukránok. A harmadban Mihalik Andrást ütközték le keményen, el is eredt az orra, ápolni kellett (és aztán a harmadik játékrészben is, de rendben van).

Az utolsó játékrészben rendkívül sok kiállítás tarkította a játékot, ha ezt tarkításnak hívhatjuk, lényegében a harmad nagy részében emberelőnyben játszott a magyar válogatott, ezekből egyet sikerült is kihasználni, Ambrus Csongor harmadszorra is betalált – azaz nemhogy első U20-as válogatott gólját szerezte meg ezen az estén, hanem a másodikat és a harmadikat is.

Aztán még „izgulni” kellett egy kicsit, 26 másodperccel a vége előtt szépített Ukrajna, és még támadhattak az egyenlítésért is – lövésig is jutottak, de az egész meccsen jól védő Orosz Gergely hatástalanította a próbálkozást.

Győzött tehát első augusztusi felkészülési meccsén az U20-as válogatott (a végén az ukrán edző kérésére még egy büntetőpárbajt is lenyomtak a fiúk), amely csütörtökön „szabadnapos” lesz, nem játszik mérkőzést. 

Felkészülési mérkőzés:

Ukrajna U20–Magyarország U20 4-5 (2-3, 1-1, 1-1)

Magyarország U20:
Orosz Gergő (Antek Tamás)
Ortenszky, Horváth D. - Csollák (1), Balázsi - Jakabfy S., Hadobás - Dobmayer, Kucsma
Mihalik, Mattyasovszky 1, Galajda - Németh K. (1), Keceli-Mészáros, Schlekmann (1) - Tóth T. 1 (1), Fekete A. (3), Ambrus Cs. 3 - Csiszer Á., Károly R., Kocsis B.
Szövetségi kapitány: Horváth András. Edzők: Ladányi Balázs, Arany Máté, Székely Csaba

Augusztus 27., 10 óra: Fehéroroszország U18–Magyarország U20
Augusztus 28., 11 óra: Ukrajna U20–Magyarország U20

A magyar válogatott kerete:

No. Név Poszt Klub Született
1 Antek Tamás G DHK 2003
3 Orosz Gergely G ABERDEEN WINGS (USA) 2002
         
1 Balázsi Márton D UTE 2003
2 Csollák Márkó D MAC HKB ÚJBUDA 2002
3 Dobmayer Dominik D FEHÉRVÁR AV19 2002
4 Hadobás Zétény D DVTK 2003
5 Horváth Donát D KARLSKRONA HK (SWE) 2004
6 Jakabfy Sámuel D DEAC 2002
8 Kucsma Richárd D TITÁNOK 2002
9 Ortenszky Tamás D BIEL (SUI) 2002
         
1 Ambrus Csongor F TITÁNOK 2003
3 Csiszer Ádám F TITÁNOK 2002
4 Fekete Alex F TITÁNOK 2003
6 Galajda Zsombor F DVTK 2002
7 Károly Róbert Nikolász F DVTK 2003
8 Keceli-Mészáros Mátyás F TITÁNOK 2003
9 Kocsis Botond F BOSTON HOCKEY (USA) 2004
10 Mattyasovszky Gergely F DVTK 2002
11 Mihalik András F DVTK 2003
12 Németh Kristóf F TITÁNOK 2002
13 Schlekmann Márk F MAC HKB ÚJBUDA 2002
15 Tóth Tamás F ISLANDERS HC (USA) 2003
Stáb
HC Horváth András Vezetőedző    
AC Ladányi Balázs Edző    
AC Arany Máté Edző    
GC Székely Csaba Kapusedző    
PS Németh Gergő Sportpszichológus    
SC Ács Ferenc Erőnléti edző    
ME Dobos Sándor Média    
PH Berkes Brigitta Fizioterapeuta    
EQ Speier Kálmán Felszerelés-menedzser    
TM Végh Boldizsár Csapatvezető    

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV