Nemzetközi együttműködés, több éles mérkőzés, jobb fejlődési lehetőség

2025.09.25. 12:15 |

A Tehetségközpontok-mentorprogram keretében megtartották a szezonbeli első szakmai napot, amelyen az amerikai szaktekintély, Kevin McLaughlin mellett a finn Miro Kivilahti és Lauri Laakso is tartott előadást a magyar utánpótlásedzőknek. A tartalmas munkanap számos tanulsággal szolgált.

Augusztus közepén a Magyar Jégkorong Szövetség új mentorprogramot indított Tehetségközpontok néven, amelynek fókuszában az 12-14 éves korosztály fejlesztése áll. 

Az új program első ilyen szakmai napjára e hét elején került sor: az eseményre 90, az utánpótlásban vagy mentoredzőként dolgozó szakember regisztrált és jött el – és vehetett részt hasznos előadásokon, valamint interaktív programon.

 

Tágra nyitott kapuk

A szakmai napnak a játékosközpontú fejlesztés és a környezethez szorosan kapcsolódó képességfejlesztés volt a fő témája.

„Nagyon nagy volt az érdeklődés az első ilyen szakmai napra, így ezúttal nemcsak a tehetségprogramban résztvevő klubok előtt nyitottuk meg, hiszen minél többen tudják meghallgatni ezeket az előadókat, annál jobb lesz ez a program – jelezte megnyitó beszédében a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke, Dr. Kolbenheyer Zsuzsanna.Az első előadó, Kevin McLaughlin nagyon sokáig volt a USA Hockey fejlődésért felelős vezetője volt, szóval, ha ő nem tud valamit a fejlesztésről és a hokiban elinduló gyerekekről, akkor azt gondolom, hogy senki."

Kolbenheyer Zsuzsanna megemlítette Miro Kivilahtit és Lauri Laaksot is, akikkel korábban a jelenlévők már találkozhattak, illetve nem felejtette ki az előadók felsorolásából Majoross Gergely szövetségi kapitányt sem: „Kérdezzetek, beszélgessetek bátran az úriemberekkel, ne legyetek szégyenlősek, mert ez az a hely, ahol lehet kérdezni, ahol kapcsolatba lehet velük kerülni! A szakmai nap után is bármikor, ha valakinek kérdése merülne fel, örömmel fognak válaszolni rá."

 

Adaptálható brit modell

A szakmai nap fő előadója, Kevin McLaughlin sokáig dolgozott a USA Hockey-nál, szakmai igazgatóként hozzájárult a 2018-as vb-bronzéremhez, tevékenykedett a sportág fejlesztéséért felelős vezetőként is, idén júniusától a UK Ice Hockey Foundationnél dolgozik hasonló pozícióban. Főként három dologra koncentrál munkája során:

  • már korai életkorban elkezdődhessen a képességek megfelelő fejlesztése,
  • ne csak játékos-, hanem edzői oldalról is biztosítsák a fejlődést,
  • igyekszik elérni, az ilyen jellegű fejlesztésekhez a kisebb klubok és régiók is könnyebben hozzáférhessenek, biztosítva , hogy az ottani tehetségeknek nagyobb esélyük legyen a feljebb jutásra.

„Önkéntes edzőként kezdtem, miközben civil munkám is volt: Seattle-ben dolgoztam egy klubnál, és egy idő után felkértek, hogy segítsek a fejlesztés és az edzői munka irányításában. Jókor jött a lehetőség, ezért otthagytam a civil munkám, és teljes állásban kezdtem edzőként dolgozni a játékos- és edzőfejlesztésben – mesélte Kevin McLaughlin. – Emellett önkéntesként dolgoztam a regionális szövetségnél is, majd regionális edző lettem, és vittem a csapatokat az USA Hockey országos játékosfejlesztő táboraiba. Ott találkoztam az USA Hockey stábjával, amely később felkért egy új pozícióra. Így költöztem Colorado Springsbe, ahol 25 évet töltöttem, gyakorlatilag az utánpótlás minden területét felügyelve: edzőképzés, játékosfejlesztés, bajnokságok, játékvezetés..."

Kevin McLaughlin azt is elmondta, hogyan került az Egyesült Királyságba: „Bekapcsolódtam a Nemzetközi Jégkorong Szövetség fejlesztési bizottságába is, de amikor a brit szövetség megkeresett meg, először nemet mondtam. De végül csak elfogadtam, mert jó emberekkel dolgozhatok, és lehetőség nyílt egy átfogó fejlesztési terv megvalósítására. Sokat számított, hogy alapítványi támogató is áll mögöttük, aki a gyerekek bevonását, az edzőképzést és a játékosfejlesztést is finanszírozza. A feleségemmel mindent eladtunk, és az Egyesült Királyságba költöztünk. Ez nagy lehetőség, hogy építsek valami újat, és hasznosítsam a tapasztalataimat."

 

Egyeztetés az együttműködésről

„Ha fenntartható sikert akarsz, akkor nagyon erős toborzóprogramra van szükséged. Több 5–8 éves gyereket kell bevonni, szélesíteni az alapot, hogy több játékos legyen. Ezután a klubszintű edzőképzést kell javítani, majd a klubok utánpótlásprogramjait fejleszteni. Ez az alap, így lehet a hosszútávú, fenntartható sikereket megalapozni.

Ha erős a bázis, egyre több jó játékos kerül majd fel, akik a válogatott helyeiért versenyeznek. Nem elég, ha csak egy-egy korosztály erős, fontos, hogy folyamatos legyen az utánpótlás. A cél egyértelmű: a férfiválogatott minden évben az A-csoportban maradjon a világbajnokságon, kijusson az olimpiára, és minden évben legyen NHL-draftolt játékosunk – mondta a brit utánpótlással kapcsolatban, és szerinte Magyarországon is működhet ez a fejlesztési modell.

- Ahogy beszéltem az itteni szakemberekkel, úgy tűnik, jó úton járnak. Van egy nagyon stabil tervük és tisztán látják, mit akarnak elérni. Meggyőző, amit eddig láttam, és érdekes, kifejezetten élvezetes lesz velük együttműködni – valószínűleg még szorosabban, mint korábban.

Nemrég a brit U16-os csapattal vettünk részt a tallinni tornán, ahol ott volt Mihály Jenő is, a magyar U16-os válogatott szövetségi edzője, egyben a Tehetségközpontok vezetője. Beszélgettünk arról, hogyan lehetne együttműködni edző- és játékosfejlesztési kezdeményezésekben, és akár közös utánpótlás-versenysorozat létrehozásán. Ez lehetőséget teremtene arra, hogy a fiatalok a szezon során több éles, tétmérkőzést játsszanak és ne csak világbajnokságon találkozzanak erős ellenfelekkel."

  

Interaktív program Majoross Gergellyel

A délelőtti etapban Kevin McLaughlin mellett a finn Miro Kivilahti és Lauri Laakso is előadást tartott, akiknek a fő témája a fejlesztésben meghatározó szerepet játszó, de sokak által háttérbe sorolt környezeti tényezőkről szólt.

A programban helyett kapott egy kapus-workshop is, amin 20 edző vett részt Jakub Dohnal mentoredző vezetésével, illetve 20 kapus az U12–U14 korosztályból. A műhelymunka fő témája ezúttal a száraz edzés volt, emellett a program két jeges edzést is tartalmazott.

A szakmai nap zárásaként az A-csoportos férfi felnőttválogatott szövetségi kapitánya, Majoross Gergely tartott interaktív programot, amelynek keretén belül a jelenlévők bizonyos, az előadásokat érintő témákban kifejthették és megvitathatták véleményüket.

 

Folytatódnak a szakmai előadások

A Tehetségközpontok szakmai napjai az egész szezont végigkísérik, a tervek szerint havonta lesz egy-egy ilyen alkalom, aminek a célja, hogy minél több edző számára naprakész tudást biztosítsanak a fejlesztések terén.

Ez a szándék tükröződik abban is, hogy a program részeként már több mint 50 klublátogatáson is túlvannak a Tehetségközpont szakemberei.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV