Svasznek Bence: többségében helytálltunk az erős csapatok ellen

2022.12.19. 15:39 |

Egy győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen zárta a rödovrei tornát a magyar U18-as válogatott. Svasznek Bence szövetségi edző adott részletes értékelést.

„A héttel kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Erős ellenfelekkel játszhattunk jó színvonalú meccseket, többségében helytálltunk, és azt kaptuk, amit szerettünk volna. Ugyanakkor az itthoni edzések nem azon a színvonalon zajlottak, amit szerettünk volna. Pontatlanok voltak a játékosok, nem összpontosítottak, nem volt megfelelő a tempó. Langyos volt az első két nap, de aztán a meccsek jól sikerültek. Ebben biztos benne van a fáradtság is, és az, hogy a hétköznapi szokások nem olyan jók, mint amit szeretnénk. A válogatottnál az elvárások magasabbak, az kell, hogy automatikus legyen a nagy sebesség és az összpontosítás” – kezdte értékelését Svasznek Bence szövetségi edző.

A rödovrei ellenfelek közül a házigazda dánok a mieink ellenfelei lesznek majd jövő áprilisban, a Divízió 1/A vb-n is, míg Norvégia és Szlovákia az elitben, a világ tíz legjobbja között szerepel – vagyis látható, hogy erős tornán játszhatott a magyar együttes.

„Mindenki erősebb csapatok ellen szeretne játszani, hiszen így lehet fejlődni. Ha van egy ilyen lehetőség, azt meg kell becsülni, és azért is megfelelő játékerőt képviselni, hogy amikor legközelebb lekötik a tornákat, akkor úgy tekintsünk ránk, hogy szívesen játszanának velünk. A második vonalban vagyunk, olyanok ellen kell kiállni, akik ezt a szintet képviselik. Az osztrák vagy a szlovén együttessel is jó meccseket lehet játszani, de ez egy szinttel feljebb van.”

A magyar együttes az első nap 4-2-re kapott ki Norvégiától. Szabó Rácz Maxim és Ravasz Csanád emberelőnybe talált be, kétszer is sikerült visszajönni kétgólos hátrányból, az ellenfél az 54. percben lőtte a negyedik gólját.

„Kalandos utazás után későn érkeztünk meg, ezért nem tudtunk a meccs előtti nap edzeni és későn is kerültünk ágyba, de nem akarok erre fogni semmit. A norvégok nekünk estek az elején, alig tudtunk kijönni a harmadból. Beragadtunk, nem olyan volt a tempó, amihez hozzá vagyunk szokva, de jól reagáltunk, és fel tudtunk nőni a feladathoz, után két nagyon jó harmadot játszottunk. Csala Patrik nagy tartást adott, ennek is köszönhetően volt csak 0-2 az első játékrész után, és utána már a saját játékunkat tudtuk erőltetni, ami eredményesebb volt.”

A második fordulóban a dánokat 7-1-re verte a magyar csapat. Németh Zalán négy gólt is szerzett, mellette Keresztes Zsombor, Ravasz Csanád és Szabó Rácz Maxim volt eredményes.

„Végig jó meccset játszottunk, de az eredmény túlzó, inkább két egyforma erősségű csapat volt a jégen. Ez tényleg a mi napunk volt, jól és gyorsan játszottunk, szervezettek voltunk, összpontosítottunk, a szükséges apróságokat is jól hajtottuk végre. A dánok szétestek, sok kiállítást szedtek össze, mi pedig ezt meg tudtuk büntetni, jó emberelőnyös játékkal. Ez egy jó üzenet a vb-re, ahol majd újra találkozunk a dánokkal, a mi önbizalmunknak jót tesz ez a siker.”

Az A csoportos Szlovákiától 7-3-ra kapott ki a magyar együttes, a rivális a második harmadban döntötte el a meccset. Magyar részről Laskawy Ferenc, Hiezl Balázs és Löbenwein Bálint volt a gólszerző.

„Sok időszakkal voltam elégedett, nem játszottunk rosszul. Az eredmény ebben az esetben is túlzó, mert elkerülhető gólokat kaptunk és sok helyzetünk kimaradt. Olyan hibákat követtünk el, amelyeket ezen a szinten nem lehet, olyan dolgokról van szó, amivel szoktunk foglalkozni az edzéseken, és egy ilyen csapat megbüntet egy pillanatnyi kihagyást, rövidzárlatot. Hozzá kell tenni, a szlovák csapat egész évben együtt készül, összeszokottak, erős, jó egyéni képességekkel rendelkező játékosok alkotják. A meccs legjobbja szlovák részről a kapus lett, vagyis ha kicsit koncentráltabbak vagyunk és megvan a gyilkos ösztön, akkor lőhettünk volna még 2-3 gólt, ha pedig hátul nem követtünk el ilyen hibákat, akkor kevesebbet kapunk - vagyis szorosabb meccs volt, mint ahogy az eredmény mutatja.”

Az U18-asoknak sok idejük nem lesz pihenni, ugyanis a válogatott december 24-én Kanadába utazik, Calgaryban a Mac’s tornán szerepel majd.

„Ez az egyik legerősebb korosztályos torna Észak-Amerikában, AAA-s, vagyis a legmagasabb szintű amerikai és kanadai csapatokkal, csak olyanok nevezhetnek, akik valóban elég jók. Mi leszünk az egyetlen nemzetközi együttes. Négy meccsünk garantált, hasonló erősségű riválisok várhatóak, mint most Dániában. Nagy különbség azonban, hogy kisebb pályán játszaunk majd, észak-amerikai stílusban, tehát sokkal fizikálisabb a játék, több lövés várható, nagyobb forgalommal a kapu előtt. A felkészülést is jól szolgálja és életre szóló élmény lehet a játékosoknak” – tette hozzá Svasznek Bence.

A keret:

Kapusok: Csala Patrik (Köln, német), Kiss Dániel (BJA)

Hátvédek: Franyó Krisztián (UTE JA), Hajas Bálint (IFK Flemmingsberg, svéd), Horváth Alex (Dresden, német), Haranghy Bence (Vasas), Jurkovics Bence (BJA), Nádasi Levente (Sollentuna, svéd), Prókai Mátyás (FEHA19), Rósa Levente (Vasas)

Csatárok: Barna Olivér (Dresden, német), Hiezl Balázs (Düsseldorf, német), Keresztes Zsombor (BJA), Laskawy Ferenc (UTE JA), Löbenwein Bálint (BJA), Németh Zalán (FEHA19), Pásztor József (DVTK JJSA), Ravasz Csanád (BJA), Szabó Rácz Maxim (UTE JA), Szemmelroth Gergő (Technika Brno, cseh), Tóth Péter (DVTK JJSA), Zimányi Dániel (Tuto, finn)

A stáb

Svasznek Bence   Szövetségi edző
Tokaji Viktor Másodedző
Strenk Hunor Másodedző
Kecskeméti Áron Kapusedző
Ács Ferenc Erőnléti edző
Puskás Sándor Erőnléti edző
Soós Judit Sportpszichológus
Pankár Tibor Sportpszichológus
Szirányi Dániel Fizioterapeuta
Magyar Péter Felszerelés-menedzser
Imre Lajos Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV