Stipsicz Bence: Amerika vonzásában

2016.06.28. 18:16 |

Ha Stipsicz Bence nem jégkorongozna, akkor mostanság leginkább amiatt izgulna, felveszik-e az orvosi egyetemre. Ahelyett most az észak-amerikai hokikarrierjére készül, amely az USHL-ben kezdődhet, és a hőn áhított NCAA-ban folytatódhat.

Mi az álmod? Erre a kérdésre a legtöbb jégkorongozó azt válaszolná: az NHL-ben akarok játszani. Nem úgy Stipsicz Bence, akinek nyolcéves kora óta az amerikai egyetemi bajnokság, az NCAA a célja.

„Édesapám munkája révén kisebb koromban a New Jersey állambeli Princetonban éltünk – mondja a 19 éves felnőttválogatott hátvéd. – A városban népszerű az egyetemi hoki, a csapatuk sem rossz, én pedig ugyanazon a pályán edzhettem, mint ők, így kaptunk kedvezményes jegyeket a meccsekre. Elmentünk az egyikre, és megfogott a légkör. Már akkor eldöntöttem, hogy egyszer az amerikai egyetemi bajnokságban akarok játszani. Azok közül, akik ott hokiznak, később többen is az NHL-ben folytatják a pályafutásukat, másrészt a profisport mellett felsőfokú tanulmányokat végeznek.”

Bence éppen csak túl van a sikeres érettségin, azt mondja, ahhoz képest, hogy az A csoportos világbajnokság miatt kevés ideje maradt a tanulásra, elégedett az eredményekkel. Egyébként, ha az élete nem a jégkorong körül forogna, az orvosi egyetemre jelentkezett volna, mivel alapvetően a biológia és a kémia az erőssége. Rendkívül fontosnak tartja, hogy több lábon álljon, hiszen a sportkarrier nem tart örökké. Egyelőre még nem döntötte el, milyen szakmát választ, de nem tartja kizártnak, hogy édesanyjához hasonlóan biokémikus váljon belőle.

No, de ez még a jövő zenéje, hiszen jelenleg úgy fest a dolog, hogy mielőtt a hőn áhított ligában jégre lépne, egy évet a legerősebb észak-amerikai juniorbajnokságban, az USHL-ben tölt el. Feltéve, ha az augusztusi próbatételen is átmegy a Cedar Rapids RoughRiders csapatának rostáján.

„Három hete voltam próbajátékon, az első körben nyolcvanan mérettek meg. Csapatokra osztottak minket, meccseket játszottunk, amelyen elsősorban a fizikai felkészültségünket nézték a szakemberek. Az úgynevezett All Star-meccsre már csak negyvenen maradtunk, akikkel az edzők külön is elbeszélgettek. Elégedettek voltak velem, a fizikális állapotomat jónak ítélték, s az A csoportos világbajnokságon való szereplésemre utalva azt is megjegyezték, hogy már rendelkezem rutinnal. Kedvesek voltak, örülnének, ha a következő szezonban náluk játszanék.”

Észak-Amerikában úgy tartják: az USHL megfelelő előszobája az NCAA-nek, amely felkészíti a fiatalokat – elsősorban fizikálisan – a magasabb színvonalú bajnokságra. Azután az amerikai egyetemi bajnokság legmagasabb osztályában, a D1-ben szereplő Western Michiganban folytathatná a 2017/18-as szezonban, legalábbis Kanada szövetségi kapitányaként három vb-címet nyerő Andy Murray irányította csapat komolyan érdeklődik iránta, illetve szóban már meg is egyeztek. Az írásos megállapodás a szabályok értelmében csak novemberben kerülhet tető alá.

Úgy tűnik tehát, hogy Stipsicz a következő szezonban már nem a MAC Budapest MOL Liga-csapatát erősíti, amelyben az elmúlt szezonban kiváló teljesítményt nyújtott. Ezt a szövetség is elismerte, hiszen a még mindig juniorkorú hokist megválasztották az év legjobb elsőéves felnőttjátékosának.

„Egyáltalán nem számítottam arra, hogy az idén én kapom a Kósa-kupát, de óriási megtiszteltetésnek érzem. A hátvédek ritkábban részesülnek elismerésekben a kapusokhoz vagy a csatárokhoz képest, és hát nagy volt a konkurencia is, elég csak a csapattársamra, Terbócs Istvánra gondolni, aki hozzám képest, támadóként, sokkal több pontot szerzett a szezonban.”

A jégkorongozók többsége az év ezen időszakában tölti a jól megérdemelt pihenését, ez alól Bence sem kivétel, aki két MAC-os csapattársával idén Szardínián nyaral. Mielőtt valaki azt hinné, hogy a fiúk egész nap a lábukat lógatják, téved. Profisportolóként, ha nem is öt, de három-négy nap edzenek, amellett aktívan, például focizással múlatják az időt. Tavaly például Olaszországban még röplabdatornára is beneveztek.

Bence azt tervezi, hogy azért könyvet is vesz a kezébe. Imád olvasni, az elmúlt időkben azonban az érettségi miatt kevés ideje maradt rá. Leginkább a történelem érdekli, mostanában éppen a II. világháború.

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV