Sima győzelmek az U18-as bajnokság középszakaszában

2018.02.05. 12:47 |
Az U18-as bajnokság középszakaszának A csoportjában a DVTK, a Győr és az UTE is magabiztos győzelmet aratott, míg a B csoportban a Pesterzsébet egészen simán nyert a Gepárd ellen.

A csoport

Győr–KMH 5-3

Szerdán a Győr már az első harmadban kétgólos előnyre tett szert a KMH-val szembe, amely bár a a szünetig egyre zárkózott, a győriek a folytatásban növelték az előnyüket, s végül 5-3-ra nyertek.

DVTK Jegesmedvék–Vasas 4-1

A DVTK már az első percben vezetést szerzett a Vasas ellen a csütörtöki mérkőzésen. Előnyét a második és a harmadik harmadban tovább növelte, a hajrában az angyalföldiek még szépítettek, beállítva ezzel a 4-1-es végeredményt. A miskolciaktól Lövei Dávid triplázott a mérkőzésen, Lehoczki László 96.55 százalékkal védett. 

KMH–UTE 2-9

A mérkőzésen a KMH szerzett vezetést a 7. percben, de két és fél perc múlva már az UTE birtokolta az előnyt, a szünetben pedig már 4-2 állt az eredményjelzőn a javára. A következő két harmadban már csak a lilák lőttek gólt, így 9-2-es győzelemmel szerezték meg a három pontot. Kaposi József és Banga Nándor is 3+1-el zárt. 

B csoport

Gepárd–Pesterzsébet 0-17

Csütörtökön a Pesterzsébet nagyarányú, 17-0-s győzelmet aratott a Gepárd ellen. 

Az A csoportban a DVTK hétfőn a KMH-t, csütörtökön a Győrt fogadja, míg a Vasas az UTE-val játszik. A B csoport középszakaszának utolsó meccsén csütörtökön a Pesterzsébet és az Egerszegi Titánok csap össze. 

A további program és az eredmények ITT megtalálhatók. 

A MAC Budapest, a Csíkszereda, az Ifj. Ocskay Gábor JA és a DHK már biztosította helyét a negyeddöntőben. 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV