Séra Miklós díj: jelöltek az év utánpótlásedzője címére

2021.05.20. 10:00 |

Naponta közzétesszük a szezonzáró díjak egyes kategóriáinak jelöltjeit. Ezúttal a legjobb utánpótlásedzőnek járó Séra Miklós díj három jelöltjéről, Máthé Csabáról, David Minarikról és Rusznyák Szilárdról lehet olvasni.

A legjobb utánpótlásedzőnek járó díjat 2007-ben alapította a Magyar Jégkorong Szövetség. Az elismerés névadója az abban az évben elhunyt Séra Miklós, aki kajak-kenuban nevelte évtizedeken át a világ legjobbjait, de nagy szerelme volt a jégkorong is, telente ennek a sportnak hódolt, és még válogatott kerettag is volt.

A jelölti kör a szurkolóknak a közösségi médiafelületeken elküldött visszajelzése alapján állt össze, a névsort a szakmai bizottság szűkítette le és választotta ki a győztest. A díjazott személye május 27-én derül ki.

Máthé Csaba a Debreceni Hoki Klub sportszakmai igazgatójaként évek óta fejleszti a gyerekeket, jégen és azon kívül egyaránt. Az U18-as együttes edzője, a szezon végén bajnoki bronzérmet nyert a csapattal. Az U16-os válogatott mellett is dolgozik.

A szlovákiai David Minarik a Vienna Capitalstól került 2019-ben Dunaújvárosba. A legutóbbi idényben az U14-es és az U16-os együttest irányította és a skill programot vezette, keze alatt nagy fejlődést értek el az Acélbikák hokisai.

Rusznyák Szilárd a DVTK Jegesmedvék U21-es együttesének edzője, a klub történetének első korosztályos bajnoki címét nyerte az Ifj. Ocskay Gábor JA elleni izgalmas döntőben. Növendékei közül többen a felnőttek között is bemutatkoztak a szezonban. Az U15-ös magyar nemzeti együttes másodedzőjeként is dolgozik.

A korábbi győztesekről itt lehet bővebben olvasni.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV