Riga után Budapesten is legyőztük az A csoportos olaszokat

2021.11.11. 21:06 |

Férfiválogatottunk csütörtök este az olaszokkal mérkőzött meg a budapesti Sárközy Tamás Emléktornán. Sean Simpson együttese csakúgy, mint Rigában, most is legyőzte A csoportos ellenfelét.

Első harmad

Abból a szempontból nem indult jól a mérkőzés, hogy Garát Zsombort már az első percben kiállították, az olaszok azonban nem éltek ezzel a korán jött lehetőséggel.  A magyar válogatott a harmad közepén került fórba, Sofron István háromszor is ígéretes lövést eresztett el az ellenfél kapujára, ám gól egyik alkalommal sem született. Mint ahogy később a bal szélen elkorcsolyázó Szita Donát lövését is védte Fadani. Az utolsó percekben Arany Gergelynek is akadt bőven dolga, egy alkalommal már a kapu torkából mentett, majd a másik oldalon Sebők Balázs előtt adódott kecsegtető lehetőség, de ez a helyzet is kimaradt. A játékrész magyar emberelőnnyel és Erdély Csanád kapuvason csattanó lövésével zárult. 

Második harmad

Jobban nem is folytatódhatott volna a mérkőzés, Vincze Péter ugyanis még az emberelőny lejárta előtt az olasz kapuba tessékelte a korongot (1–0). Ezután ellenfelünk kétszer is fórban játszhatott, de remekül működött a védelmünk, így az olaszok szinte lehetőséghez sem jutottak. Az utolsó öt perc egyértelműen a miénk volt, a fiúk sorra dolgozták ki a helyzeteket: Nagy Gergő lövése a kapuvason csattant, Sofron István ziccert hagyott ki, mígnem a 38. percben Galló Vilmos vihette a kapuig a korongot és azt be is lőtte a hálóba (2–0).

Harmadik harmad

Az utolsó játékrész  49. percében elfeledkeztünk Simon Berger őrzéséről, aki közelről nem hibázott, s megszerezte az olaszok szépítő találatát (2–1). Emberelőnyben jött rá a válasz: Erdély lövése lepattant a kapusról, a korongra Nagy Gergő csapott le és fonákkal a kapuba emelte (3–1). Az olaszok az utolsó két percre lehozták a kapusukat, de ebből az lett, hogy Rasmus Kulmala üres kapura meglőtte az első gólját a magyar válogatottban (4–1).

Rigában 2–1-re nyertünk, most 4–1 lett a vége. 

Sean Simpson: – Jó meccset játszottunk. Az első harmadban az olaszok jobbak voltak, de megfelelően reagáltunk, a második húsz percünk kiváló volt, megérdemelten vezettünk kettő nullra. Tudtuk, hogy a záró periódusban az olaszok nyomni fognak, így is tettek, visszajöttek mínusz egyre, de mi is rá tudtunk tenni még egy lapáttal. Elégedett vagyok a négy egyes győzelemmel, remek csapatmunka volt.

A sorok az olaszok ellen: 

Erdély, Nagy G., Sofron
Kulmala, Sebők, Galló
Csányi, Magosi, Vincze
Mihály, Nagy K., Szita
Tóth R.
Pozsgai, Horváth
Garát, Szirányi
Kiss R., Kiss D.
Tóth G.
Arany (Rajna)

Nem játszik: Hetényi, Macaulay (sérült)

Sárközy Tamás Emléktorna programja: 

November 11., csütörtök, 19:00 Magyarország-Olaszország
November 12., péntek, 15:00 Olaszország-Ukrajna
November 13., szombat, 16:00 Magyarország-Ukrajna

A keret

Rajna Miklós G UTE
Hetényi Zoltán G DEAC
Arany Gergely G FTC-Telekom
Macaulay Scott D MAC HKB Újbuda
Szirányi Bence D DVTK Jegesmedvék
Garát Zsombor D MAC HKB Újbuda
Horváth Milán D Hydro Fehérvár AV19
Pozsgai Tamás D MAC HKB Újbuda
Kiss Dániel D UTE
Kiss Roland D DVTK Jegesmedvék
Tóth Gergely D MAC HKB Újbuda
Sebők Balázs F Ilves Tampere (FIN)
Csányi Karol F Zvolen (SVK)
Galló Vilmos F Lulea HF (SWE)
Erdély Csanád F Hydro Fehérvár AV19
Sofron István F SC Csíkszereda
Nagy Gergő F FTC-Telekom
Magosi Bálint F Hydro Fehérvár AV19
Nagy Krisztián F SaPKo (FIN)
Szita Donát F Rungsted Seier Capital (DEN)
Mihály Ákos F Hydro Fehérvár AV19
Kulmala Rasmus F FTC-Telekom
Tóth Richárd F MAC HKB Újbuda
Vincze Péter F Gyergyói HK

A stáb

Sean Simpson szövetségi kapitány
Szilassy Zoltán másodedző
Fodor Szabolcs másodedző
Farkas Tamás kapusedző
Dr. Majzik Ernő csapatorvos
Bors Attila fizioterapeuta
Antal Dénes fizioterapeuta
Puskás Sándor erőnléti edző
Nagy József felszerelés-menedzser
Szilágyi Levente csapatvezető
Vas Márton általános igazgató

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV