Rangadót nyert a Csíkszereda, építi sorozatát az FTC

2021.10.08. 22:25 |

Az edzőváltás után a címvédő Csíkszereda jó utolsó harmadának köszönhetően legyőzte a Brassót. Az FTC Debrecenben, az UTE a DVTK ellen nyert. A Titánok alaposan ráijesztettek a Győrre, a MAC HKB elrontotta az új Acélbikák-kapus debütálását.

SC Csíkszereda-Brasov Wolves 5-2 (1-1, 1-1, 3-0)

A címvédőt a hét közben menesztett Magnus Sundquist helyett Hozó Levente készítette fel a rangadóra. A Sportklub a csalódást keltően szereplő Szergej Kosztyicintől is megvált a héten. A pénteki meccsen Jevgenyij Szkacskov sem játszott. A másik oldalon is akadtak hiányzik, Garet Hunt, Brock Trotter és Albert Zagidullin is kihagyta a meccset.

Egy perc sem telt el, amikor Rokaly Szilárd megszerezte a hazaiaknak a vezetést, erre Pavlo Boriszenki tudott válaszolni a 14. percben. A második harmadban egymást érték a kiállítások, végül Roberto Gliga a Brassót juttatta előnyhöz fórból. A Csíkszereda Farkas Tamás találatával egyenlített.

Amennyire kiegyenlített volt az első negyven perc, az utolsó húsz annyira egyoldalú lett. A Csíkszereda többet próbálkozott, és három gólt is szerzett: Sofron István, majd Reisz Áron is betalált bő egy percen belül, a hajrában pedig David Stach zárt le minden kérdést.

A Sportklub a győzelemmel megelőzte a Coronát. A Brassóra vasárnap a GYHK elleni találkozó vár, a Csíkszereda jövő csütörtökön játszik legközelebb a ligában, akkor a Fradi ellen vehet revánsot.

Nyilatkozat

Hozó Levente, megbízott vezetőedző, Csíkszereda: „Tudtuk, hogy egy nehéz mérkőzés következik a Brassó ellen. Az utóbbi időben sok minden történt a csapatunk háza táján, de az a lényeg, hogy a fiúk száz százalékosan beleálltak a mérkőzésbe az első perctől az utolsóig. Teljesen az ő érdemük ez a mai győzelem. Azt szeretném tovább is látni, ami ma megmozgattunk a jégen. Nem csak a harmadik harmadot emelném ki, az egész meccsen való odaadás, összpontosítás kellett a győzelemhez. Végre kezdtük látni azt, amiről híresek vagyunk, hogy szívvel-lélekkel küzdünk, és ezt sikerült győzelemre váltani.” 

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Az ellenfél megérdemelte a győzelmet. Nagyon ránk jöttek az elején, a harmadik harmadban pedig nem voltunk elég élesek, nincs kifogásunk, jobban hokiztak nálunk. Az első két harmadban jól tartottuk magunkat, és egy izgalmas 2-2-es állásnál korcsolyáztunk ki az utolsó húsz percre. Ekkor viszont nagy nyomást helyeztek ránk, mi pedig sok rossz döntést hoztunk, ezen kell, hogy javítsunk a jövőben.”

DEAC–FTC-Telekom 1-4 (0-2, 0-0, 1-2)

Ötödik gólját szerezte már az FTC emberhátrányban, a 11. percben Lauri Karmeniemi talált be, majd a harmad végén Cody Fowlie is gólt ütött Antek Tamás kapujába. A DEAC a második harmadban fórból nem tudott szépíteni, de aztán egy áthúzódó kettős büntetés végén, már szimpla emberelőnyből Jan Dalecky volt eredményes.

Az egyenlítést Arany Gergely remek védései akadályozták meg. Az FTC Somogyi Balázs, majd Kóger Dániel góljával eldöntötte a meccset.

A sorozatban ötödször győztes Ferencváros az élen áll és vasárnap a DVTK-t fogadja, a DEAC pedig az UTE vendége lesz.

Nyilatkozat

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Nem játszottunk rossz mérkőzést, de a Fradi egy nagyon jó csapat. Jó időben szerezték a góljaikat, nekünk pedig már nem is tudom, hány helyzetünk volt, és nem tudtunk ezekből gólt szerezni. Egyéni hibákat követtünk, amiket egyből gólra tudtak váltani és ez teljesen megölte a játékunkat, mert ezek megtörténnek, de nem történhetnek meg ennyiszer és főleg nem a kulcsjátékosainkkal. Ezen kell változtatnunk és ha ez megtörtént, akkor újra elkezdjük megnyerni a meccseinket.”

 Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Sokszor beszéltünk már róla, hogy itt nem könnyű játszani Debrecenben, ezt a picit kisebb pályát a DEAC maga javára tudja fordítani és nagyon jól játszik hazai környezetben. Pont ezért az ellenfeleknek nagyon nehéz itt nyerni, de nekünk sikerült. Nem mondom, hogy gyönyörű játékkal, szerintem picit küzdelmesebb meccs volt, de nagyon örülünk, hogy úgymond kicsit csúnyább játékkal is tudtunk nyerni, mert ugyanúgy három pontot osztanak érte. Ki kell emelni a kapusteljesítményünket, Arany Gerit és a hátrányos játékunkat. Ugyan egy gólt kaptunk belőle, de rengeteg hátrányunk volt, nagyon nagyot melóztunk. Szeretném megköszönni a ferencvárosi szurkolóknak, hogy ennyien és ilyen hangosan buzdítottak minket.”

UTE-DVTK Jegesmedvék 2-1 (0-0, 1-1, 1-0)

A lila-fehéreknél Benk András és Kovács Alex is visszatért, a másik oldalon debütált az NHL-be is draftolt svéd csatár, Kevin Elgestal. Az első jó iramot, újpesti fölény és sok kapusbravúrt hozott. A gólokra a 25. percig kellett várni, akkor Kiss Patrik találatára Hadobás Zétény válaszolt gyorsan.

Az UTE a 44. percben büntetőt lőhetett, Szirányi Bence volt szabálytalan, Sam Coatta pedig nem hibázott. A DVTK keményen hajtott az újabb egyenlítésért, de a kapuslehozatal sem járt sikerrel.

Az UTE sorozatban harmadszor nyert, vasárnap pedig az Erste Liga Matinén a DEAC-ot fogadja. A DVTK egymás után harmadik alkalommal kapott ki egyetlen góllal. Vasárnap az FTC-hez látogatnak a Jegesmedvék.

Nyilatkozat

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Tetszik a hazai jég, de azt látni kell, hogy ezek a sikerek nem jönnek maguktól. Ez egy abszolút ki-ki mérkőzés volt, az első harmad inkább a miénk volt, a második inkább a Diósgyőré, a harmadikban pedig a büntetőlövés után kicsit több teret hagytunk a DVTK-nak, mint szerettünk volna, és nyomott az ellenfél, de rengeteg energiát mozgósítottunk azért, hogy őrizzük a kapunkat. Fegyelmezetten játszottunk, okosan játszottunk, ez mindenképpen tetszett, nyilván nem könnyű négy hátvéddel végigjátszani szinte az egész mérkőzést, de le a kalappal a fiúk előtt, nagyon odatették magukat.” 

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: „Tudtuk azt, hogy az Újpest van olyan rutinos csapat, és rendelkezik olyan játékosállománnyal, hogy a kiélezett helyzeteket a maga javára tudja fordítani, és ez be is következett. Ettől függetlenül mi is végig jól játszottunk, partiban voltunk, de nem igazán találtuk annak a mikéntjét, hogy hogyan tudunk az Újpest védekezésén és Rajna Miki eszén túljárni, ez egy ízben sikerült összesen. Meg kell találunk azt az utat, hogy hogyan tudunk hatékonyabbak lenni támadásban, ezen fogunk dolgozni.”

UNI Győr ETO HC-Titánok 6-3 (3-0, 0-3, 3-0)

A Győr az első harmadban háromszor is eredményes volt, a fehérvári kapuban Konsztantyin Belomojev ezúttal nem volt olyan formában, mint a MAC HKB ellen. A Titánok aztán a második felvonásban többször is emberfórba kerültek, kettős előnyből pedig Dézsi Barnabás szépített testvére, Bence együttese ellen. Ez meghozta az áttörést, a Titánok gyorsan egyenlítettek is, az ETO pedig időt kért.

Az utolsó felvonásban megvoltak a vendégek lehetőségei is, de előbb Madácsi Benedek volt csapatát szomorította, majd kétszer is emberhátrányból voltak eredményesek a győriek, az utolsó találat, Szlama Dániel harmadik gólja üres kapura született.

A Győr másodszor is legyőzte a Titánokat a szezonban, vasárnap pedig a MAC HKB ellen folytatja Ladányi Balázs csapata. A pont nélküli fehérváriak a hét utolsó napján a szintén nulla pontos Dunaújvároshoz utaznak megyei rangadóra.

Nyilatkozat

Ladányi Balázs, vezetőedző, Győr: „A mai szoros mérkőzést saját magunknak köszönhetjük. Az elején sikerült tetemes előnyt kiharcolnunk és úgy érzem, hogy megérdemeltük, megdolgoztunk érte. Utána a második harmadban valahogy elszállt a fejünk és jöttek a kiállítások, jöttek a fegyelmezetlenségek, mind taktikailag, mind fizikailag. Ott felhoztuk az ellenfelet, de szerencsére meg tudtunk újulni a harmadik harmadban, és úgy játszottunk, ahogy az elsőben kezdtük. Keressük az okát, hogy hogy lehetne ugyanezt a tempót hozni, ugyanúgy összpontosítani 60 percen keresztül. Mert ha az magyarázat lehetne, akkor magunkra vállalnánk, mint edzők, hogyha 40 perc után lefőzzük a kávét, elfogy az energia és nem tudunk lépni, de nem ez történt, hanem pont a középső harmad ment el. Ettől függetlenül a győzelmen, meg a három ponton van a fő hangsúly, azt itthon tartottuk, úgyhogy megyünk tovább, két nap múlva a következő meccsre készülünk már.” 

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, Titánok: „Nem álltunk készen a játékra az első harmadban, át is kell majd beszélnünk, hogy mi lehetett a baj. A testünk a jégen volt, de a fejünk egyáltalán nem. A második harmadban kicsit szerencsésen egyenlítettünk, de véleményem szerint a szerencsét ki kell érdemelni. A harmadikban megint az apró hibák döntöttek, illetve nagyon bugyuta gólokat kaptunk. Nem mondanám, hogy annyira rossz volt a harmadik játékrész, hiszen az üreskapus gól előtt még voltak helyzeteink. Sajnos ez ma így alakult, de küzdünk tovább és készülünk a hétvégi Dunaújváros elleni derbire.”

MAC HKB Újbuda-Dunaújvárosi Acélbikák 6-1 (3-0, 1-0, 2-1)

A vendégek kapujában bemutatkozott Pavel Krajcovic, de nem szívesen emlékszik majd vissza az első újvárosi találkozójára, mert már bő tíz perc alatt három gólt kapott. Előbb kettős fórban Garát Zsombor, aztán szimplában Tóth Gergely volt eredményes, és szintén emberelőnyből Trevor Gooch is betalált.

A második harmadban bátrabban játszott a DAB, de szépítenie nem sikerült, sőt az utolsó előtti percben Schlekmann Márk is feliratkozott a góllövők közé. A MAC HKB az utolsó játékrészben sem állt le, Tóth Gergely újabb találatot szerzett, majd Keegan Dansereau is betalált volt csapatának fórból. Az újvárosi gól a hajrában, kettős fórban jött össze, Pinczés Olivér rontotta el Farkas Roland tökéletes mérlegét.

A MAC HKB 17 pontjával az élbolyban tanyázik továbbra is, vasárnap délután Győrbe utazik. Az Acélbikák a Titánokkal játszanak, a két nullapontos közül az egyik biztosan szerez pontot.

Nyilatkozat

Marton Tibor, másodedző, MAC HKB: „Az emberelőny-kihasználás volt a siker egyik kulcsa, a szezon elején jól mentek az előnyök, utána nagyon visszaestek, itt most az elején ez jól működött. Sokat foglalkoztunk vele a héten, és nehéz szituációkban ez az, ami túl tud minket lendíteni. Azután azt gondolom, hogy lendületben tudtunk maradni, bár voltak olyan dolgok a második és harmadik harmadban, amin kell egy kicsit dolgoznunk. A kapusunk is kiváló teljesítményt  nyújtott. Az előnyös játékokra tudunk építeni, a kék vonalak környékén való korong-menedzselésen javítanunk kell.”

Leo Gudas, vezetőedző, Dunaújváros: „Emberelőnyös helyzeteket adtunk az ellenfélnek, ezekből három gólt kaptunk az elején, és utána nehéz volt visszajönni a meccsbe, de a srácok jók voltak a második harmadban, és ez volt most a lehető legtöbb. Szereztünk egy emberelőnyös gólt, ami jó. A játék minden elemén dolgozunk, jobbak lehetünk, de folytatni kell a munkát. Fiatal csapatunk van, csak akkor fejlődhetünk, ha dolgozunk.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV