Nyert otthon a Gyergyó, egy győzelemre van a döntőtől

2023.03.12. 19:47 |

Egy győzelemre van a döntőtől a Gyergyói HK, miután a Brassó elleni párharc ötödik meccsét 2–1-re megnyerte hazai jégen. 

Ha lenne csillár a gyergyószentmiklósi jégcsarnokban, akkor onnan is lógtak volna a szurkolók – kiváló rálátásuk lett volna arra a bunyóra, amellyel elkezdődött a parázsnak ígérkező összecsapás. A hazai gólra sem kellett sokat várni, két és fél perc sem telt még el, amikor a gyergyóiak egy korongszerzés után a Brassó rendezetlen védelmével találták magukat szemben. Császár korcsolyázott el középen, majd kiváló passzt adott Bodónak, aki a kapu torkához érkezve bevágta a korongot a hálóba. Hátrányba kerülve nyomtak a vendégek, de hiába próbálkozhattak emberelőnyben kétszer is az első harmad során, nem sikerült egyenlíteniük. Ráadásul, a játékrész utolsó percére ők kerültek emberhátrányba.

A Gyergyó nem tudott élni a második harmadra áthozott fórral, sőt, a brassóiaknak volt lehetősége egy kontrát vezetni, de Rinne védett. A 25. percben aztán megint öt a négy ellen támadhattak, kiválóan kidolgozott támadás végén egy középtávoli lövéssel Vincze ragasztott a korongot a rövid felsőbe. A folytatásban a Brassónak kétszer is lehetősége volt fórban játszani, és a második során a kapu előteréből Schaber juttatta a korongot a kapuba. A szépítés után a vendégeknek komoly helyzetei voltak az egyenlítéshez, de Rinne bravúrjai megakadályozták őket ebben. A második harmad ugyanúgy végződött, mint az első, azaz brassói kiállítással. A Gyergyónak még a szünet előtt volt helyzete ahhoz, hogy visszaállítsa a kétgólos előnyét, de végül 2–1-el mentek a felek az öltözőbe. 

Az utolsó harmadra áthozott gyergyói emberelőny kihasználatlan maradt, ahogy Császár ígéretes lövése sem ment be, utóbbit Toth védte. Sylvestre még közelebb volt egy ellentámadás után az újabb gyergyói gólhoz, de a korong elakadt a brassói kapus mamutjában. Egygólos hátrányban a Brassó igyekezett nyomást helyezni a hazaiakra, de a gyergyóiak védelme masszívnak bizonyult, sőt, a hajrában kétszer is tudtak kontrázni, de Toth védte a ziccereket. Ahogy az várható volt, a Brassó az utolsó két percre lehozta a kapusát, egy perccel a vége előtt időt is kért, de hiába szögezték a kapujukhoz a hazaiakat, Rinnén nem jutott át egyszer sem a korong.

A Gyergyó 2–1-re nyerte a Brassó elleni párharc kiváló hangulatú ötödik mérkőzését, és összesítésben egy győzelemre van a döntőtől. 

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: Nagy csata volt, az egyik dolog, amit kiemeltem ma a fiúknak, hogy ez ma háború. Tudtuk, hogy a párharcok kulcsfontosságúak lesznek, és lám, többet lövő ellenfelet tudtunk megverni 2-1-re. Rengeteget lőtt kapura az ellenfél, de elképesztőek voltak a játékosaink, ahogy küzdöttek és blokkoltak. A kapusunk nagyon jó volt, mint mindig, biztos nehéz minden ellenfélnek, amikor egy Rasmus Rinnével kell szembeállni. Nagyon férfias játékot abszolváltunk, fontos győzelem volt, de azért fontos hozzátenni, hogy semmi nem dőlt el.

Strenk Hunor, másodedző, Corona Brasov: Egy igazi playoff-csatát láthattunk a jégen, mindkét csapat nagyon odatette magát az egymás elleni párharcok során, úgy gondolom elég sokat tettünk azért, hogy legalább döntetlen legyen a hatvan perc után. Mindkét oldalon jó kapusteljesítmény volt, de azért egy lőtt góllal nehéz mérkőzést nyerni. Sok olyan dolog volt, amivel elégedettek lehetünk, de nyilván a végeredmény nem tartozik ide. 25 lövésen tudtuk tartani a Gyergyót, aki nagyon jó támadó potenciállal rendelkezik, így még inkább bosszantó, hogy nem tudtuk megnyerni ezt a meccset. Regenerálódunk, és hazai pályán megpróbáljuk ide visszahozni ezt a párharcot.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV