Novotny triplázott, a DEAC begyűjtötte a három pontot a FEHA19-től

2022.12.04. 20:36 |

Könnyedebb győzelmet aratott a DEAC a FEHA19 ellen, mint egy hete. Dominik Novotny mesterhármast lőtt a 4–1-re végződött találkozón. 

Egy hete ugyancsak Debrecenben találkozott egymással a két csapat, akkor a DEAC nyert 5–3-ra . Az első harmadban ezúttal is a hazaiak kerültek közelebb a győzelemhez, 15 másodperc volt még vissza a FEHA19 kiállításából, amikor remek összjátékot követőn – Zalamai passzolt a kapuval egy vonalban helyezkedő Daleckyhez, aki a középen üresen álló Novotnyhoz lőtte a korongot, a cseh csatár pedig közelről nem hibázott. Rögtön ezután újabb komoly helyzete akadt a DEAC-nak, de Márkus védett. Később Vokla előtt is adódott egy lehetőség, de a szép megoldások végén kapu mellé lőtt a védő.

A FEHA19 legnagyobb helyzeteit hét perccel a harmad vége előtt jegyezhettük fel: Rachinskiy, illetve Farkas Botond is bombázta Gönczit, de a debreceniek kapusa mindkét próbálkozást bravúrral védte. Két és fél perccel a szünet előtt Rachinskiy lőtt messziről, Göncziről Zezelj elé pattant, aki bár belőtte a korongot a kapua, videózás után a bírók úgy döntöttek, a kapus akadályozása miatt érvénytelen a találat. 

A második harmad elején hiába került mindkét csapat fórba, ezt egyik sem tudta kihasználni. A 29. percben aztán Dalecky iramodott meg a kapu felé, Salamont úgy rázta le magáról, hogy a védő el is esett, ziccerben pedig nem hibázott a rutinos cseh hokis. A 35. percben szépítettek a vendégek: Nagy Ákosról teljesen elfeledkeztek a védők, ezt vette észre Rachinskiy, a védő meg egészen a kapuig korcsolyázott koronggal és közelről gólt lőtt. Ezt követően a hazaiaknál Izacky  bújt ki három ember között, de Márkus védte a ziccerét. A 38. percben azonban tehetetlen volt Novotnyval szemben, aki remek debreceni összjáték után hatalmas bombát ragasztott a jobb felsőbe. Akár három gólos előnnyel is mehetett volna a DEAC a szünetre, az utolsó másodpercekben ugyanis Izaczky fektette el maga előtt a védőket, de a helyzetét nem tudta gólra váltani.

A DEAC negyedik találata a 44. percben érkezett: Izacky luftot ütött, de ahelyett, hogy a védők elütötték volna a korongot, Szmirnov csapott le rá, Novotnyhoz passzolt, aki szélről a kapuba lőtt, s ezzel a góllal mesterhármast ért el a mérkőzésen. Hat perccel a vége előtt Molnár és Mihalik összjátéka okozott zavart a fehérváriak védelmében, utóbbi kapuvast ütött az akció végén. Ráfordulva a hajrára Spirko és Dalecky emberhátrányban vezetett veszélyes kontrát, de utóbbi a kapu fölé vágta a korongot. A másik oldalon Gönczinek is nagyot kellett védenie, így fórban nem sikerült kozmetikáznia az eredményen a FEHA19-nek. Az utolsó két percben szünet nélkül tüzeltek a felek, de több találat már nem esett, így a DEAC 4–1-re nyert. 

A két csapat az alapszakaszban többet már nem találkozik egymással, a négyből három meccsen a DEAC gyűjtötte be a három pontot. 

György József, a DEAC vezetőedzője: – A Csíkszereda elleni mérkőzést visszanézve bosszankodtam, mert úgy érzem, minimum pontot kellett volna érnie annak a meccsnek. Erre a mérkőzésre rátérve, érdekes volt, főleg a harmadik harmadban nagyon oda-vissza játék volt, nem is tudom, de legalább hét nagy helyzetet kihagytunk. Talán kicsit túljátszottuk a dolgokat. A mérkőzés alatt úgy éreztem, nem leszünk bajban, a játék tempója egyértelműen rendben volt. A fehérváriak a második harmadban próbáltak minket a kapunkhoz szegezni, akkor csináltunk néhány hibát. A harmadik harmad teljesen nyílt sisakos volt, de mi jöttünk ki ebből jobban.

Anatoli Bogdanov. a FEHA19 vezetőedzője: – Úgy gondolom összességében a jobb csapat nyert ma, gratulálok a Debrecennek. A november nagyon kemény volt számunkra, sok új játékos érkezett az U21-ből, akik egyből csatasorba álltak, hiszen sok volt a sérültünk, ezért még több fiatalt kellett felhoznunk. Ezen a szinten sajnos megmutatkozott, hogy nem csak fizikálisan, de talán mentálisan sem voltak elég felkészültek arra, amit ez a liga követel. Ma voltak harcosaink, akik kitették a szívüket a pályára, de sajnos voltak néhányan, akik csak utaztak velünk, élvezték a túrát, és a finom pizzát a meccs után. Sajnos ez nem elég, főleg, ha három sorral játsszol végig. Lehetetlen küldetés volt a mai számunkra, de most jól fog jönni nekünk a szünet. Nagyon büszkék vagyunk a srácokra, akik képviselik a világbajnokságon a válogatottban ezt a csodás országot. Sok sikert kívánok nekik és remélem sérülésmentesen érkeznek
vissza és sok jó élményt szereznek.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV