A magyar csapat Japánnal, Szlovákiával és Franciországgal találkozik jövő héten Mátyásföldön.
Az új szezon második női tornáját Magyarországon rendezik, a Mátyásföldi Jégcsarnokban. Az A-csoportos vb-re készülő japán, valamint a nagy rivális francia és szlovák együttes lesz a mieink ellenfele.
„A torna legfontosabb célja, hogy építsünk a legutóbbi, Németország ellen augusztusban játszott mérkőzésünkre. Azon nagyon jól játszottunk, és szeretnénk ezt a teljesítményt továbbvinni a mostani tornára is. Emellett szeretnénk továbbra is olyan pozitív környezetet teremteni, amelyben mindenki sikeres lehet, és folyamatosan fejlődhet, tanulhat. Abban kell fejlődnünk, hogy mindhárom mérkőzésen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsunk. Korábban általában két meccsen tudtunk következetesen jól játszani, de nagyon fontos, hogy megtanuljunk mindhárom találkozóra megfelelően felkészülni és a legjobbunkat nyújtani. Szeretném, ha képesek lennénk napról napra haladni, minden nap újrakezdeni, és az egész torna során önmagunk legjobb változatát mutatni. Ez azt jelenti, hogy mindhárom mérkőzésen a maximumot kell kihoznunk magunkból. Úgy érzem, hogy a védekező harmadban, a védekezési játékunk részleteiben is van még lehetőség a fejlődésre, ezen fogunk most is dolgozni” – mondta Delaney Collins szövetségi kapitány.
A keretbe három kapus, nyolc hátvéd és 12 csatár kapott meghívót. A magyar együttes hétfőtől készül közösen a tornára.
„Arra számítok, hogy mindhárom csapat a legerősebb összeállításával érkezik, szeretne legyőzni minket, és keményen fog ellenünk játszani. Az egyik kihívást az jelenti, hogy mindhárom együttes nagyon eltérő játékstílust képvisel, ezért a megfelelő felkészülés és videóelemzés különösen fontos lesz ezen a tornán. Japánnal már egy ideje nem találkoztunk. Remélem, hogy egy erős csapattal érkeznek, és azt is szeretném, ha mindenki a legjobb teljesítményét nyújtaná ellenünk. Ez az egyetlen módja annak, hogy fejlődni tudjunk, és kialakítsuk azt a színvonalat, amelyet a jövőben, az áprilisi Európa Kupáig szeretnénk képviselni” – tette hozzá a szövetségi kapitány.
PROGRAM
Október 1., 15:00 Franciaország–Japán
Október 1., 18:30 Szlovákia–Magyarország
Október 2., 15:00 Szlovákia–Franciaország
Október 2., 18:30 Magyarország–Japán
Október 3., 13:00 Japán–Szlovákia
Október 3., 16:30 Magyarország–Franciaország
KERET
Kapusok: Németh Anikó (MAC Budapest), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest), Tóth Zsófia (HKB)
Hátvédek: Faragó Luca (HKB), Hajdu Lili (HKB), Koncz Boglárka (HKB), Kornyilov Anna (MAC Budapest), Mayer Fruzsina (HKB), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (Skelleftea, svéd), Szabó Bonita (Rheintal Future, svájci)
Csatárok: Bátyi Boróka (BJA), Hiezl Réka Effi (Shattuck St. Mary’s, amerikai), Horváth Imola (MAC Budapest), Kapocsi Anna (HKB), Leidt Madeline (Frölunda, svéd), Metzler Regina (Mercyhurst University, amerikai), Pázmándi Zsófia (SDE, svéd), Sághy Lara (HKB), Seregély Míra (EV Zug, svájci), Simon Viktória (MAC Budapest), Tamás Helga (Vasas), Tóth Flóra (MAC Budapest)
Stáb: Delaney Collins szövetségi kapitány, Kristi Kehoe másodedző, Pillók Martin másodedző, Kis András másodedző/videóedző, Jess Strack kapusedző, Gallyas Gabriella erőnléti edző, Falvi Zsófia fizioterapeuta, Rónai Alexandra sportmasszőr, Jasó Judit szakági vezető/csapatvezető, Marosi Máté felszerelés-menedzser, Dr. Módy Tóbiás csapatorvos, Kaposi Dávid média






