Női U25: vereség a hosszú utazás után

2019.02.08. 15:55 |

A magyar női U25-ös együttes kikapott a házigazda Dél-Koreától a Legacy Cupot megelőző felkészülési meccsen.

A Legacy Cupot a 2018-as téli olimpián a diplomáciai sikernek köszönhetően létrejövő közös észak- és dél-koreai csapat szereplésének egyéves évfordulóján rendezik Gangneungban, abban a csarnokban, amelyet a játékokon is használtak. A tornán a mieink majd a dél-koreaiak mellett Lettországgal találkoznak, de a rajt előtt egy nappal barátságos meccset is játszottak az ázsiai együttessel. Az olimpiai tapasztalattal rendelkező, a Divízió I/B-ben érdekelt koreai felnőttcsapat 3-0-ra győzte le a főleg a Divízió I/A világbajnokságon bronzérmes U18-asokra építő magyar alakulatot.

Bedő Botond vezetőedző: „A mérkőzést nem kezdtük a tőlünk megszokott módon, de nem is volt elvárás részemről, hiszen közel 20 órát töltöttünk utazással és próbálunk átállni erre az időzónára. Szerencsére azért a mérkőzés előrehaladtával tudtunk fejlődni a saját játékunkban és tudtunk helyzeteket kialakítani. A kapott góljaink apró hibákból estek, amiket az éles megmérettetésig kiküszöbölünk. Összességében nem vagyok elégedetlen a mérkőzés képével.”

2019-et Magyar-Koreai Emlékévnek nyilvánították annak alkalmából, hogy idén van a harmincadik évfordulója a két ország közötti diplomáciai kapcsolatfelvételnek. Sport- és kulturális rendezvényeket tartanak mindkét országban.

A program

Február 8., péntek,  9:00 (helyi idő szerint 17:00) Magyarország-Dél-Korea 0-3
Február 10., vasárnap, 7:00 (15:00) Dél-Korea-Magyarország
Február 11., hétfő, 11:30 (19:30) Magyarország-Lettország)
Február 12., kedd, döntő, 11:30 (19:30)

A keret

Poltzer Renáta

GK

Óbuda HA

Szabó Fruzsina

GK

MAC Budapest

Fecske Maja Ágnes

D

Jászberényi JE

Gaitz Hanna Anett

D

KMH Budapest

Gengeliczky Dorottya

D

Győri NEMAK ETO HC

Lázár Csenge

D

Ferencvárosi TC

Márton Adél Sára

D

UTE Budapest

Molnár Mónika

D

KMH Budapest

Timkó Blanka

D

Ferencvárosi TC

Horváth Imola

F

ifj Ocskay Gábor JA

Ivády Nina

F

Óbuda HA

Józsa Orsolya

F

Ferencvárosi TC

Kerekes Kármen

F

KMH Budapest

Márton Luca Emese

D

UTE Budapest

Papacsek Réka

F

Ferencvárosi TC

Pavuk Petra

F

Ferencvárosi TC

Pázmándi Zsófia

F

Kaposvári SI

Puskás Noémi

F

KMH Budapest

Schmidt-Natkay Alíz

F

KMH Budapest

Strobl Lara Katalin

F

Vasas SC

Szelényi Nina

F

MAC Budapest

Váradi Orsolya

F

KMH Budapest

A stáb

Bedő Botond

Szövetségi kapitány

Kozák Attila

Erőnléti edző

Gallyas Gabriella

Rehabilitációs edző

Tóth György

Felszerelés menedzser

Dr. Simon Ádám

Csapatorvos

Szabados Emese

Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV