A kanadai A-csoportos világbajnokságra 25 játékos utazik. A csapatra két felkészülési mérkőzés vár a torna előtt.
Kihirdette az utazó keretet a női U18-as válogatott szakmai stábja. Három kapus, nyolc hátvéd és 14 csatár került be a Kanadába induló névsorba.
„Mindig nehéz döntés egy keretkijelölés, ez most sem volt másként. Sok tehetséges játékossal dolgozhattunk. Voltak fiatalabbak, akik be tudtak mutatkozni a szezon során és ügyesen játszottak. Kicsi részletek döntöttek a végén, de úgy ítéljük meg, hogy most ez a legerősebb, legkompaktabb 25-ös keret” – mondta Fodor Zoltán szövetségi edző.
A mostani keretből 14-en voltak ott a budapesti feljutás során, 11-en pedig vb-újoncok, köztük öten 2010-es, hárman pedig 2011-es születésűek. Kilenc játékosnak van már a felnőttválogatottból is tapasztalata.
A csapat december 30-án utazik el Kanadába, és először Torontóban edzőtáborozik, ahol két felkészülési mérkőzést játszik: egyet Lisa Haley korábbi szövetségi kapitány egyetemi csapatával, egyet pedig Szlovákiával. Innen utazik át a keret az Új-Skócia tartományhoz tartozó Breton-foki-szigetre.
A mieink – akik 12 év után lesznek újra ott az elitben – az A csoportban szerepelnek, és január 10-én délután a svédek ellen kezdenek. Két nappal később a házigazda és címvédő Kanada, majd 13-án, az utolsó fordulóban Svájc lesz az ellenfél, utóbbi találkozóval zárul a teljes csoportkör. A másik négyesben az amerikai, a cseh, a finn és a szlovák válogatott szerepel. A negyeddöntős párharcokat január 15-én rendezik, míg a két elődöntő és a bentmaradásért zajló találkozó január 17-én lesz. A bronzmeccset és a finálét január 18-án tartják.
A csoportmérkőzéseket Membertou-ban rendezik, az 1250 fős Membertou Sport & Wellness Centre-ben, míg az egyenes kieséses szakasztól már Sydney-ben játszanak a csapatok, az 5 ezres Centre 200 létesítményben.
PROGRAM
VB-CSOPORTKÖR
- Január 10., 17.00 (magyar idő szerint 22.00) Svédország–Magyarország
- Január 12., 18.00 (magyar idő szerint 23.00 ) Kanada–Magyarország
- Január 13., 20.30 (magyar idő szerint január 14. 01.30) Magyarország–Svájc
KERET
Kapusok: Csordás Csenge (KASI), Majoros Emma (MAC Budapest), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest)
Hátvédek: Faragó Luca (Ajka/BJA), Görbe Liza (Lehel HC/BJA), Gyula Rebeka (BJA), Hajdu Lili (HKB), Haraszt Lorina (BJA), Schneider Kata (BJA), Simon Bíborka (MAC Budapest), Szabó Bonita (Rheintal Future, svájci)
Csatárok: Bátyi Boróka (BJA), Bereczki Dóra (DHK), Hiezl Réka Effi (Shattuck St. Mary’s, amerikai), Kerkovits Réka (BJA), Magyar Diána (Mad Dogs, német), Máhr Dóra (UTE/BJA), Polónyi Petra (NAHA, amerikai), Sághy Lara (BJA), Szalai Szonja (BJA), Tamás Helga (Vasas/MAC Budapest), Temesi Blanka (MAC Budapest), Vass Szonja (BJA), Weiler Krisztina (OHA, kanadai), Zsobrák Hanna (Rampage)
Stáb itt.




