Női U18: hazai teszt erős csapatok ellen

2019.12.10. 08:30 |

Miskolcon rendezik meg a Visegrádi Négyek Olimpiai Reménységek Tornát.

Hétfő óta már Miskolcon készül a női U18-as válogatott, amely az edzések után csütörtöktől utolsó tornáján vesz részt a januári, Divízió I/A világbajnokság előtt.

A Visegrádi Négyek Olimpiai Reménységek Négy Nemzet Tornán az elitben szereplő csehek és szlovákok, valamint a mieinknél egy osztállyal lejjebb szereplő lengyelek ellen gyakorolhat a válogatott. A keretben három kapus, hat hátvéd és 12 csatár kapott helyet.

Bedő Botond vezetőedző: "Ez az utolsó nagy teszt a vb előtt. Négyen a felnőttválogatottal készülnek ezúttal, de így többen előreléphetnek és nyomás alatt bizonyíthatnak. Két A csoportos csapat ellen tudjuk lemérni, hogy hol tartunk. A célunk az, hogy a taktikát tökéletesítsük. Nem az eredmény lesz az elsődleges, de egy erősebb csapatnak is lehet rossz napja, lehet meglepetést okozni. A játékban új dolgokat, a bulielhozatalokat fogjuk gyakorolni, és persze a többit is csiszoljuk, pontosítjuk."

A program

December 12., csütörtök, 19.00 Magyarország-Lengyelország
December 13., péntek, 19.00 Magyarország-Csehország
December 14., szombat, 15.30 Magyarország-Szlovákia

A keret

Bogáti Bianka 2005.01.21 GK Vasas SC
Révész Zsuzsa 2005.08.17 GK Debreceni Hoki Klub
Szabó Fruzsina 2004.02.02 GK MAC Budapest
Faggyas Lilla 2002.02.25 D Győri NEMAK ETO HC
Fecske Maja Ágnes 2002.08.07 D MAC Budapest
Gengeliczky Dorottya 2004.03.15 D Győri NEMAK ETO HC
Lázár Csenge 2002.12.31 D MAC Budapest
Márton Adél 2004.07.26 D UTE
Véghelyi Dóra 2005.10.17 D MAC Budapest
Horváth Imola 2002.08.02 F MAC Budapest
Ivády Nina 2004.04.13 F Óbuda HA
Józsa Orsolya 2003.06.24 F MAC Budapest
Lendvai Katalin 2005.07.24 F MAC Budapest
Losonci Zsófia 2002.06.02 F MAC Budapest
Márton Luca 2004.07.26 F UTE
Metzler Regina 2005.10.25 F Vasas SC
Papacsek Réka 2003.07.02 F Ferencvárosi TC
Pázmándi Zsófia 2002.12.16 F MAC Budapest
Schmidt-Natkay Alíz 2004.12.24 F KMH Budapest
Strobl Lara Katalin 2003.05.11 F Vasas SC
Szelényi Nina 2004.11.26 F MAC Budapest

A stáb

Bedő Botond Vezetőedző
Fodor Zoltán Edző
Kis András Videóedző
Kozák Attila Erőnléti edző
Gallyas Gabriella Rehabilitációs edző
Szabados Emese Csapatvezető
Tóth György Equipment manager / Felszerelés menedzser

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV