Női U18: győzelem után vereség

2019.11.09. 12:20 |
A női U18-as válogatott pénteken este 3-2-re nagy csatában győzött a házigazda olaszok ellen, majd 2-1-re kikapott Dániától a Négy Nemzet Tornán.

Péntek este, az olaszok ellen Szabó Fruzsina védett a magyar csapatban. A mieink az első harmadba két góllal elhúztak: Metzler Regina, majd Pázmándi Zsófia volt eredményes. Az olaszok a második játékrészben két emberelőnyös góllal egyenlítettek. Bár az utolsó harmadban is többször volt hátrányban a magyar csapat, mint a hazai, az 53. percben Metzler másodszor is betalált, megszerezve a győztes gólt.

Sokat nem pihenhettek a lányok, szombaton délelőtt 10-kor már jégen voltak Dánia ellen. Ezen a találkozón Tóth Zsófia állt a kapuban. A rivális szerzett vezetést a 6. percben Stauning révén, de emberelőnyből a harmad végén Pázmándi egyenlített.A második haramdban a mieink lőttek többet kapura, ám az állás nem változott. Az utolsó harmadban kétszer is fórba került a magyar csapat, de ezekkel nem tudott élni. Dánia az utolsó percben pedig betalált: Rosenkilde Damgaard találata döntött.

A januári vb-re készülő magyar együttes így egy győzelemmel és két vereséggel - ezek közül az egyik szétlövéses - zárta a felkészülési tornát. Mivel Szlovákia legyőzte az olaszokat, így a magyar csapat a második helyen zárta a tornán.

Bedő Botond vezetőedző: „Az olaszok elleni nagyon jó és izgalmas hokimeccs volt, ilyen és ehhez hasonlóakra van szükségünk a jó felkészüléshez. A játékunk ugyan nem volt végig meggyőző, de amikor jó periódusba kerültünk, akkor igazán jól ment a játék és gólokat is tudtunk lőni. Mindhárom gólunk egyszerű megoldásokból született. Ezt is kértük és kérjük a lányoktól minden mérkőzés előtt. Nem kell mindig nagy csel, vagy üres kapuig kipasszolt helyzet a gólszerzéshez. Ami a legnagyszerűbb dolog volt, hogy mindenki egységesen akarta és küzdött a győzelemért az utolsó másodpercig. A szlovákok ellen ez hiányzott, de pénteken sikerült ezt kijavítani. Azt beszéltük a kollégáimmal, hogy a dánok ellen játszottunk a legösszeszedettebben ezen a hétvégén. De ettől függetlenül nem minden taktikai utasítást sikerült teljesíteni, így sajnos nem mi örülhettünk a végén. Az akaratból ma sem volt hiány és a küzdeni akarásból sem, viszont sok olyan kis hibát követtünk el, amiket máskor nem szoktunk és a következő alkalmakkor nem is engedhetünk meg magunknak. Összességében azt gondolom, hogy hasznos hétvégén vagyunk túl, volt mindenben részünk, hosszabbítás, győzelem, vereség, ezekből mind csak tanulni tudunk és ezért is jöttünk, hogy jobbak legyünk. Amin változtatnunk kell, az az, hogy az első pillanattól kezdve mi irányítsuk a játékot, és jobban kell követniük azt, amit kérünk. Van még időnk a további fejlődésre, jó úton járunk, de sosem lehetünk elégedettek a teljesítményünkkel.”

A program

November 7., 14.30 Magyarország-Szlovákia 4-5 - szétlövés után
November 8., 19.15 Magyarország-Olaszország 3-2
November 9. 10.00 Magyarország-Dánia 1-2

A keret

Szabó Fruzsina 2004.02.02 GK MAC Budapest
Tóth Zsófia 2003.08.01 GK KMH Budapest
Marsl Alexandra 2003.12.15 D MAC Budapest
Faggyas Lilla 2002.02.25 D Győri NEMAK ETO HC
Fecske Maja Ágnes 2002.08.07 D MAC Budapest
Gengeliczky Dorottya 2004.03.15 D Győri NEMAK ETO HC
Lázár Csenge 2002.12.31 D MAC Budapest
Márton Adél 2004.07.26 D UTE
Véghelyi Dóra 2005.10.17 D MAC Budapest
Gondos Tamara 2005.11.08 F MAC Budapest
Horváth Imola 2002.08.02 F MAC Budapest
Ivády Nina 2004.04.13 F Óbuda HA
Józsa Orsolya 2003.06.24 F MAC Budapest
Lendvai Kata 2005.07.24 F MAC Budapest
Losonci Zsófia 2002.06.02 F MAC Budapest
Márton Luca 2004.07.26 F UTE
Metzler Regina 2005.10.25 F Vasas SC
Papacsek Réka 2003.07.02 F Ferencvárosi TC
Pázmándi Zsófia 2002.12.16 F MAC Budapest
Schmidt-Natkay Alíz 2004.12.24 F KMH Budapest
Strobl Lara Katalin 2003.05.11 F Vasas SC
Szelényi Nina 2004.11.26 F MAC Budapest

A stáb

Bedő Botond vezetőedző
Fodor Zoltán másodedző
Budai Krisztián kapusedző
Kozák Attila erőnléti edző
Gallyas Gabriella rehabilitációs edző
Szabados Emese csapatvezető
Medgyes László felszerelésmenedzser
Kevin Auerbach vendégedző / skill edző

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV