Női U14-U16: innen lehet építkezni

2022.12.04. 15:30 |

Tartalmas napot töltött együtt a női utánpótlás két korosztálya.

Csütörtökön folytatódott a női U14-es és U16-os program a Tüskecsarnokban. A munkáról és a tapasztalatokról Ungár Rebeka edző számolt be.

"Ezúton is vegyesen dolgoztunk U14-es és U16-os lányokkal. Ez az idősebbeknek lehetőséget ad a fejlődésre és arra, hogy megmutassák, esetleg helyük van az U18-as, de leginkább majd az U16-os Európa-kupa keretében. A fiataloknak pedig segít abban, hogy lássák, milyen munka folyik egy kicsit magasabb korosztályokban és érezzék, hogy hol tartanak. Két csoportra bontva dolgoztunk a lányokkal, akik két-két jeges és száraz edzésen vettek részt. Az első jégen ismét a hoki skilleké, a lövéseké és passzoké volt a főszerep, de előkerült már játékrendszert megalapozó gyakorlat is. Délután pedig korongtartós bemelegítés után a női klubcsapatokban (is) gyakran megjelenő flow-drillekkel folytattuk az edzést, végül pedig egész pályán játszottunk. Ezek mellett pszichológiai foglalkozást és taktikai meetinget is szerveztünk, az erőnléti edzők pedig szinte egész nap konzultáltak a lányokkal a fizikai állapotukat segítő edzéstervvel és mobilos alkalmazással kapcsolatban. A lányok nagyon jó munkát végeztek, végig fegyelmezettek és odaadóak voltak, igazi válogatott hangulat uralkodott. Érezték, hogy itt már komoly munka folyik, bátran kérdeztek is, de közben élvezték a jégkorongot, ami miatt valójában jelen voltak. Azt mondhatom, hogy elégedették vagyunk az edzőkollegáimmal, innen lehet építkezni és már most izgatottan várjuk, hogy valamilyen megmérettetés elé kerüljünk, hogy megmutassuk és megfigyelhessük, hogy állunk nemzetközi szinten" - nyilatkozta Ungár Rebeka.

A keret

Balogh Viktória Rampage Women's Hockey
Bán Zsuzsanna Budapest Jégkorong Akadémia
Bátyi Boróka Lehet HC
Bauer Jázmin FTC-Telekom
Bereczki Blanka Budapest Jégkorong Akadémia
Bereczki Dóra Debreceni Hoki Klub
Csordás Csenge Noémi KASI USE
Domokos Hanna Vasas
Faragó Luca Lara Ajkai Óriások
Farkas Réka KSI SE
Fullár Emma Sombathelyi Pingvinek
Gál Blanka Eszter Rampage Women's Hockey
Galváczki Gréta Fatime FC Hatvan
Görbe Liza Lehet HC
Gyócsi Petra KASI USE
Hajdu Lili MAC Budapest Jégkorong Akadémia
Hajnal Csillag Jégkert SE
Haraszt Lorina Budapest Jégkorong Akadémia
Hiezl Réka Vasas
Horváth Júlia Zsuzsanna Sombathelyi Pingvinek
Károlyi Lili KMH
Keresztény Nóra Ajkai Óriások
Kosztya Laura Ferencváros TC
Kovács- Ferencz Lorin FTC-Telekom
Láday Anna Győri ETO HC
Magyar Dia Ferencváros TC
Majoros Emma Sportországi Cápák
Maros-Juhász Emma KSI SE
Nyikos Orsolya Fehérvár 19 Jégkorong Akadémia
Papp Nelli DVTK Jegesmedvék
Pászti Amira Kárpáti Farkasok
Philipson Elza OHA
Rózsa Anna Ajkai Óriások
Rozsnaky Lara FC Hatvan Gigászok
Sághy Lara Kárpáti Farkasok
Schneider Kata Szigeti Bikák SE
Szalai Szonja KMH
Szonjá Brákusz HK SŽ Olimpija/HK Slavija
Temesi Blanka MAC Budapest Jégkorong Akadémia
Toperczer Laura KSI SE
Tóth Hanga Patrícia KMH
Tőkési Júlia Dunaújvárosi Acélbikák
Vajda Virág KMH
Vass Szonja MAC
Zsobrák Hanna Lili Rampage Women's Hockey

A stáb

Hegyi Márta Szövetségi edző
Fodor Zoltán Szövetségi edző
Nagy Richárd Edző
Kiss Andrea Edző
Kiss-Simon Franciska Edző
Ungár Rebeka Edző
Somogyi Vivien Edző
Buzás-Gegesy Boglárka Kapusedző
Budai Krisztián Kapusedző
Kozák Attila Erőnléti edző
Gallyas Gabriella Rehabilitációs edző
Dénes Veronika Csapatvezető
Major Tekla Felszerelés-menedzser

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV