Női keret a franciaországi tornára

2025.12.04. 13:30 |

A szakmai stáb 24 játékost hívott be, köztük egy újoncot.

A magyar női válogatott a decemberi szünetben a franciaországi Dunkerque-ben vesz részt felkészülési tornán. A keret hétfőn utazik el Brüsszel érintésével a normandiai városba, ahol három edzésen gyakorolhat, majd csütörtöktől sorrendben a japán, a francia és a szlovák együttessel találkozik – előbbi A-csoportos, utóbbi kettő pedig ellenfél lesz majd az áprilisi, hazai vb-n is.

„Kiegyensúlyozott játékot várok a tornán, azt szeretném, hogy stabilan teljesítsünk a három mérkőzésen. A vb-felkészülés fontos állomása a mostani hét, szeretnénk a taktikában is előre lépni és már egyre jobban kialakítani a sorok közötti kémiát. Fontos, hogy egyre magabiztosabbá váljunk. Szinte világbajnoki üzenmódban leszünk, ami egyrészt jelenti azt, hogy profi viselkedést és hozzáállást várunk el, stabil védekezést és magabiztos támadójátékot, valamint azt is, hogy fokozzuk a tempót és sokat korcsolyázzunk. A csapat az első, nem pedig az egyének – így akarjuk felépíteni a vb-t is, az a fontos, hogy Magyarországként és Magyarországért játsszunk, ne önmagunkért” – mondta el várakozásait Delaney Collins szövetségi kapitány.

A szakmai stáb 24 játékost hívott be a keretbe, ezúttal a tengerentúlon szereplők közül is többen tudnak csatlakozni. Az egyedüli újonc Bátyi Boróka a mostani névsorban.

„A keret a tapasztaltabbak és fiatalabbak ötvözete ezúttal is. Szeretnénk folyamatosan lehetőséget adni azoknak a fejlődésre, akik majd továbbviszik a stafétát a következő években. Izgalmas látni, hogy a fiatalabbak nagyobb szerepet kapnak és hogy élnek is ezzel, míg a rutinosabbaknak is versenyezniük kell a helyükért, miközben megmutathatják a vezetői képességeiket" - tette hozzá a szakvezető.

ÖSSZETARTÁS ÉS NÉGY NEMZET TORNA
Dátum: 2025. december 8–14.
Helyszín: Dunkerque, Franciaország

  • December 11., csütörtök, 15.00: Japán
  • December 12., péntek, 19.30: Franciaország
  • December 13., szombat, 15.00: Szlovákia

KERET

Kapusok: Németh Anikó (MAC Budapest), Révész Zsuzsa (Trine University, amerikai), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest)

Hátvédek: Hajdu Lili (HKB), Kiss-Simon Franciska (HKB), Koncz Boglárka (HKB), Lippai ISabel (MAC Budapest), Mayer Fruzsina (HKB), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (Skelleftea, svéd)

Csatárok: Báhiczki-Tóth Boglárka (NAHA, amerikai), Bátyi Boróka (BJA), Dabasi Réka (HKB), Fehér Nikolett (HKB), Hiezl Réka Effi (Shattuck St. Mary’s, amerikai), Horváth Imola (Södertalje, svéd), Jókai-Szilágyi Kinga (Sabres, osztrák), Kreisz Emma (University of Minnesota, amerikai), Leidt Madeline (Linköping, svéd), Metzler Regina (Mercyhurst University, amerikai), Pázmándi Zsófia (Lindenwood University, amerikai), Seregéy Míra (HKB), Tóth Flóra (Hammarby, svéd), Weiler Krisztina (OHA, kanadai)

Stáb itt.

Gyerehokizni

Erste Liga TV