Míg a BJA HC és a Gyergyói HK az IIHF Kontinentális Kupában küzd, többek között egymással is, addig az Erste Liga csapatai három napra szórták szét meccseiket, amelyek egytől egyig láthatóak lesznek az Erste Liga TV-n.
A hétvégét két góllal és két asszisztal záró csíkszeredai játékos teljesítményét Kevin Constantine is kiemelte egy interjú során.
A vasárnapi játéknapot követő edzői mérlegek.
Három mérkőzés rendes játékidőben dőlt el, egyet pedig egészen a szétlövés tizedik párosításáig vittek a felek.
Remek egyéni teljesítmények, gólokban mérhető ajándékok, kifizetődő munka – mind terítékre került az Erste Liga játéknapját értékelő nyilatkozatokban.
Mindhárom erdélyi csapat hazai pályán játszik az előttünk álló hétvégén, a BJA HC és az UTE pedig a FEHA19-cel találkozik majd. Az ötödik játékhét mind a nyolc mérkőzését adja majd az Erste Liga TV.
Az Erste Liga idén másodszor is a mellrák elleni küzdelem mellé áll. A szűrővizsgálatok és a megelőzés fontosságának hangsúlyozása a cél, a szurkolók is segíthetnek.