Neuberg is kipipálva

2016.11.17. 08:32 |
Vasárnap az osztrák Neuberg Highlanders vendégeként lépett pályára a Hokiklub Budapest EWHL csapata. A lányok a papírformának megfelelően, magabiztos 9-1-es győzelmet arattak.

A szombati győzelem után ismét nagyon lendületesen kezdtek a HKB játékosai, Esther Kantor góljával már a hatodik percben megszerezték a vezetést. Ez az 1-0-s állás egészen a harmad végéig változatlan maradt, ám a második játékrész huszonkettedik másodpercében Ungár Rebekának sikerült rögtön az első támadásban Horváth Tifani és Dabasi Réka asszisztjából gólt szereznie. A második harmad második percében ismét Ungár Rebeka volt eredményes Holzer Bernadett és Dabasi Réka átadásából, így a budapestiek már 3-0-ra vezettek. A tempójukon így sem csökkentettek a magyar játékosok, fél perccel később Esther Kantor szerezte meg második gólját a mérkőzésen, tovább növelve csapatának előnyét. A negyedig vendég-gólt követően a Highlanders úgy tűnt, felszívta magát és egy pontosan kijátszott akcióból szépíteni tudtak, ám ez a lendület nem tartott sokáig az osztrákok részéről. Húsz másodperccel a hazaiak gólja után jött is a válasz, Averi Nooren szerezte meg a Hokiklub Budapest ötödik gólját a második harmad végét jelző dudaszó előtt.

Az utolsó játékrész így magabiztos, 5-1-es budapesti vezetéssel kezdődhetett. Averi Nooren korongszerzése után gyönyörű szólógóllal növelte a két csapat közötti különbséget 6-1-re. Ezt követően Esther Kantor ért el mesterhármast, ami a hetedik HKB találatot jelentette a mérkőzésen.  Averi Nooren is csatlakozott csapattársához, szintén mesterhármast elérve szerezte csapatának nyolcadik gólját. Az ötvennyolcadik percben egy kiállítást követően emberhátrányba került a Hokiklub Budapest. A négy az öt elleni szituáció ellenére a vendégek tudtak újabb gólt szerezni, Somogyi Vivien Pál Vanda átadásából pattintotta be a korongot az osztrák kapuba, beállítva a mérkőzés 9-1-es végeredményét.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV