Németh Anikó, Odnoga és Huszák az év legjobbjai

2020.06.02. 18:00 |

A női posztonkénti elismerések mellett gazdára talált a Kéri Rudolf díj, a Séra Miklós díj és az év önkénteseinek járó díj is.

A Magyar Jégkorong Szövetség újabb szezonvégi díjait adták át, a járványhelyzet miatt szűk körben. A legjobb női játékosoknak járó elismerésekre a női válogatott edzői jelöltek, a győztest pedig a szövetség szakmai bizottsága választotta ki. A díjakat Kolbenheyer Zsuzsa, az MJSZ elnökségi tagja adta át.

Az idény legjobb női kapusa Németh Anikó lett az előző évhez hasonlóan. Tavaly nyáron szerződött a MAC együttesébe, amelynek elsőszámú kapusa volt. A magyar bajnokságban és az EWHL-ben ezüstérmes lett csapatával, míg az EWHL Supercup sorozatban a negyedik lett. Az EWHL-ben a legtöbb időt töltötte a jégen a kapusok közül, négy meccsen nem kapott gólt, védési hatékonysága 93,6 százalékos volt. A Supercupban mind a tíz találkozón szerepelt, a legtöbb játékperccel és 91,4 százalékos mutatóval zárt. Az A csoportos vb-re készülő válogatottnak egész szezon során alapembere volt.

Megtiszteltetés, hogy idén is én vehetem át ezt a díjat, minden szezonban arra törekszem, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Úgy érzem, ez egy nagyon jó szezon volt számomra és a klubcsapatom számára is. Kijelenthetem, hogy az itthoni évek alatt klubszinten ez volt a legjobb évem. Szinte az összes mérkőzést végigjátszottam a MAC-ban, utólag is nagyon köszönöm a bizalmat. Örülök, hogy idén ebben csapatban védhettem, nagyon jól éreztem magam, és remélem, még jó pár évig itt folytathatom. A legbüszkébb arra vagyok, hogy mint újonc csapat megnyertük az alapszakaszt az EWHL-ben, és hogy a szezon elején kitűzött célokat elértük” – mondta a kapus.

A hátvédek között Odnoga Lotti lett a legjobb, először kapta meg ezt a díjat. A válogatott játékos az amerikai egyetemi bajnokságban, a Dartmouth színeiben szerepel. 28 meccsen két gólja és kilenc gólpassza volt, és bekerült az Ivy League-es együttesek All Star-csapatába (Honorable Mention Team) is.

„Ez óriási elismerés a számomra, már a jelölés is nagy megtiszteltetés volt. Nagyon jó érzés, hogy a sok áldozatos munka, a sok, jégpályán és edzőteremben töltött óra és a több ezer kilométer a buszon meghozza a gyümölcsét, és ez plusz motivációt is ad. A jégkorong csapatsport, úgyhogy a csapattársaim és legfőképpen a hátvédpárjaim nélkül nem kaphattam volna meg ezt a díjat. Ők azok, akik miden nap motiválnak és ösztönöznek arra, hogy jobb legyek. Próbálok minden edzéshez és meccshez úgy hozzáállni, mintha az lenne az utolsó a szezonban és mindent bele adni. Az egyetemi csapatommal sajnos idén nem sikerült bekerülnünk a rájátszásba, de nem sokkal maradtunk le. A szezon eleje számomra kicsit gyengébben sikerült, de miután az edzőkkel leültem beszélgetni az elvárásokról és a szerepemről a csapatban, a játék sokkal jobban ment. A válogatottal az augusztusi érdi tornára és a decemberi oroszországi tornára sikerült eljutnom, és úgy gondolom, hogy felkészültek lettünk volna az A csoportos világbajnokságra. A cél a következő szezonra, hogy tovább fejlődjek, és még felkészültebb legyek az eseménydús szezonra” – nyilatkozta Odnoga Lotti.

A csatárok közül Huszák Alexandra kapta az elismerést, egyúttal átvehette a 2019-es év legjobbjának járó díjat is. Klubszinten mindent megnyert: a KMH Budapest aranyérmes lett a magyar bajnokságban, az EWHL-ben és az EWHL Supercupban is. Ezekhez a sikerekhez a csatár fontos gólokkal járult hozzá. Az ob I-ben 20 gól és 23 assziszt volt a mérlege, az EWHL-ben 14 meccsen 29+17-tel, míg a Supercupban 15+5-tel zárt, ami a gól- és pontlista első helyét is jelentette. Az EWHL fináléjában győztes gólt szerzett, és beválasztották a sorozat All-Star csapatába is.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy ilyen kitüntetésben részesülhetek. Büszke es boldog vagyok, hiszen tökéletes szezonon vagyunk túl a klubcsapatommal. A csapattársaim is hozzájárultak ahhoz, hogy ezt a díjat én kaphassam, ezért köszönettel tartozom nekik. A csapategységet emelném ki a sikerek titkaként: igazi csapatként tudtunk működni, és amikor nem úgy álltak a dolgok, ahogy szerettük volna, akkor sem adtuk fel, ez pedig meghozta az eredményt. A szezon elején minden játékos fejében hasonló célok voltak megfogalmazva, és együtt véghez is tudtuk vinni ezeket. Sok emlékezetes pillanat volt a szezonban, ezek közül a Supercup döntőjét emelném ki, amikor 15 másodperccel a vége előtt egyenlítettünk, majd nyertünk büntetőkkel. Akkor olyan adrenalinlöket hatása alá került a csapat, amit még sosem éreztem. A vb elmaradása utáni pár hét nehézkes volt, de igyekeztem pozitívan hozzáállni a helyzethez, és felfogni úgy, hogy ennek valamiért így kellett történnie. Jó lenne jövőre megismételni az idei szezon eredményeit, de ehhez rengeteg munka, bravúr es szerencse szükséges – és ezt jó lenne megspékelni egy eredményes világbajnoksággal” – értékelt Huszák Alexandra.

Az év legjobb utánpótlásban dolgozó edzőjének járó Séra Miklós díjat 2007-ben alapította az MJSZ. Az elismerés névadója az abban az évben elhunyt Séra Miklós, aki kajak-kenuban nevelte évtizedeken át a világ legjobbjait - ám nagy szerelme volt a jégkorongtelente ennek a sportnak hódolt, és még válogatott kerettag is volt. A díjra az MJSZ mentoredzői jelöltek, a győztest pedig a szövetség szakmai bizottsága választotta ki.

A díjat idén Szajbert Krisztián, a Sportországi Cápák U14-es csapatának edzője vehette át Such György elnöktől. Az együttes az alapszakaszban, majd a középszakaszban dobogós helyen végzett, majd az 1–4. helyért vívott helyosztó során megszerezte a második helyet, azaz döntő játszott volna a MAC Budapesttel, ha nem szól közbe a koronavírus. A játékosokhoz és a mérkőzések hivatalos személyeihez való hozzáállása példamutató.

„Óriási megtiszteltetés és nagy öröm számomra, hogy megkaptam a díjat. Ez nemcsak az én érdemem, a kollégáimmal, a szülőkkel végzett komplett munka értékelése. Az U14-es csapatunknál a sok munka és a tapasztalat most érett össze, velük már tíz éve foglalkozunk, az itthoni versenyek mellett nemzetközi tornákon is részt vettünk. Én edzőként elég szabadkezű vagyok, igyekszem játékosközpontúként közeledni a feladathoz, és a gyerekek vevők erre, így pedig harmóniában tudunk dolgozni” – mondta Szajbert Krisztián.

Idén második alkalommal adták át a Kéri Rudolf emlékdíjat, amellyel azokat jutalmazzák, akik sokat tesznek a sportágért. A díjat Kalmár Tibor, a Dunaújvárosi Acélbikák zsűritagja vehette át Kovács Zoltántól. A Dunai Vasműben műszerészként dolgozott, onnan ment nyugdíjba 2004-ben. 1977 óta dolgozott jégpályán, először mint a zene felelőse, majd 28 éve Szélig Árpád, a Dunaferr jégkorong-szakosztályának vezetője kérte fel, hogy segítse munkájukat időmérőként. Közel három évtizedes tevékenysége során több hazai és világeseményen közreműködött a zsűri tagjaként. Az MJSZ által szervezett világbajnokságokon is szerepet vállalt, és több csarnokban is dolgozott. Sok generációt látott felnőni Dunaújvárosban és több nagy sikernek volt szemtanúja. A mostani szezon végén befejezte a jégkorongban végzett tevékenységét, és minden idejét két unokájának szenteli. Mint Kalmár Tibor elmondta, azért is sokat jelent számára az elismerés, mert jól ismerte a 2018-ban elhunyt Kéri Rudolfot.

Négyen kapták meg az év önkénteseinek járó díjat. Somogyi Viktor 2009 óta szinte minden női meccsen, kupán, VB-n jelen van, végigfotózza az eseményeket, és megosztja a képeit a női válogatottal, illetve a szövetséggel. Ezt önként, mindenféle juttatás nélkül teszi.

Zatykó Kevin, Mayer Balázs, és Ómajtényi László Bendegúz azért kaptak elismerést, mert a 2019-2020-as szezonban augusztustól minden MJSZ-rendezvényen jelen voltak, és segítettek a reggeli bepakolástól és építéstől kezdve egészen az esemény végéig, az esti bontásig. A sportágválasztóktól az Őszi Gyermek Jégkorong Fesztiválon és az EIHC-n át a Magyar Jégkorong Napjáig mindenhol lelkesen és hatékonyan végezték önkéntes feladataikat.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV