Nem sikerült gólt szerezni Svájc ellen

2026.01.14. 05:00 |

A női válogatott jól játszott és sok lehetőséget dolgozott ki, ám az utolsó harmadban Svájc kétszer betalált, ezzel megnyerte az utolsó csoportmeccset az elitvébén. A mieink a negyeddöntőben az amerikai csapattal találkoznak csütörtökön.

A női U18-as válogatott utolsó csoportmérkőzésén, Svájc ellen is Takács Zoé kezdett a kapuban. A mieink nagyszerűen álltak bele a csatába, az első percekben csak az ellenfél kapuja előtt folyt a játék, egymást érték a helyzetek, Hiezl Réka és Weiler Krisztina is tesztelte a kapust. Az 5. perctől Svájc is erőre kapott, de sikerült kihúzni a nehezebb periódust. Tamás Helga is veszélyeztetett, de Schrupkowski odaért rendre. Aztán magyar emberhátrány következett, Sághy Larának kellett leülnie, ám a két percet fegyelmezett védekezéssel és néhány Takács-bravúrral húzták ki a mieink. A 16. percben aztán a magyar együttes került fórba, be is szorították az ellenfelet, de sem Hiezl, sem Faragó Luca, majd Bátyi Boróka sem tudott túljárni a kapus eszén. 

A második harmadot is hasonló elánnal kezdték a mieink, Hiezl többször is kísérletezett. A magyarok tempóját egy kiállítás törte meg, Polónyit küldték ki. A hátrányban Takács védett nagyokat többször is, de a bekkek is jól takarítottak. Egyenlő létszámban aztán újra a mieink próbálkoztak többször, sikerült visszavenni az irányítást. Hiezl lépett ki a meccs derekán, szabálytalankodtak vele szemben, de a késleltetett kiállítás alatt Weiler majdnem elhúzta a kapus mellett. A fór első percét sikerült megnyomni, a másodikat már lemenedzselte az ellenfél. Hat másodperc volt hátra, amikor Sághyval szemben szabálytalankodtak, jöhetett az újabb büntetés. Jól járatta a korongot a magyar együttes és többen is lőttek bátran, de közelről és távolról érkező kísérleteket is védte Schrupkowski. A harmad hajrája is a magyarokról szólt inkább, igaz Takácsnak is volt feladata. 

A harmadik felvonást is jól kezdte a csapat, ám a kezdeti lendület után Svájc megszerezte a vezetést: a 44. percben Müller cselezte be magát, és lőtte ki a felsőt. Igyekezett nagyobb sebességre kapcsolni a magyar válogatott, Polónyinak volt közelről egy próbálkozás. Szabó Bonita kapott két percet, ám a védekezés ezúttal is kifogástalan volt. Sőt, az 50. percben magyar emberelőny következett. Az egyenlítés azonban nem jött össze, a svájciak többször is jól blokkoltak és nem sikerült bekotorni a korongot Schrupkowski mellett, alatt sem. Nem sokkal később Szalai Szonja csapott le egy eladott korongra, de lövését vállal védte a kapus. Az 55. percben Schneider Kata kapott két percet egy keményebb ütközésért. Ezt a kiállítást is sikerült kivédekezni, többek között Takács nagy védése miatt is. Az utolsó percekben a rivális jól tartotta a korongot, csak az utolsó percben tudtuk lehozni a kapust. Felálltunk hat az ötben, ám nem jutottunk veszélyes lövésig. Húsz másodperccel a vége előtt Müller szerzett korongot, és bevette az üres kaput.

A magyar együttes így csoportja negyedik helyén végzett, Svájc lett a harmadik. A magyarok a negyeddöntőben csütörtökön helyi idő szerint 17, magyar idő szerint 22 órától az Egyesült Államok csapatával találkoznak.

Az összeállítás:

Weiler, Hiezl, Polónyi
Bátyi, Sághy, Tamás
Szalai, Magyar, Temesi
Vass, Kerkovits, Bereczki
Máhr 

Faragó, Hajdu
Szabó, Schneider
Simon, Gyula
Görbe

Takács (Csordás)

KERET

Kapusok: Csordás Csenge (KASI), Majoros Emma (MAC Budapest), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest)

Hátvédek: Faragó Luca (Ajka/BJA), Görbe Liza (Lehel HC/BJA), Gyula Rebeka (BJA), Hajdu Lili (HKB), Schneider Kata (BJA), Simon Bíborka (MAC Budapest), Szabó Bonita (Rheintal Future, svájci)

Csatárok: Bátyi Boróka (BJA), Bereczki Dóra (DHK), Hiezl Réka Effi (Shattuck St. Mary’s, amerikai), Kerkovits Réka (BJA), Magyar Diána (Mad Dogs, német), Máhr Dóra (UTE/BJA), Polónyi Petra (NAHA, amerikai), Sághy Lara (BJA), Szalai Szonja (BJA), Tamás Helga (Vasas/MAC Budapest), Temesi Blanka (MAC Budapest), Vass Szonja (BJA), Weiler Krisztina (OHA, kanadai), Zsobrák Hanna (Rampage)

Stáb itt.

Gyerehokizni

Erste Liga TV