Nem lesz ott az olimpián a magyar női csapat

2021.11.14. 18:05 |

Csehország 5-1-re győzött a chomutovi olimpiai selejtező harmadik fordulójában a magyar női válogatott ellen, így kijutott a pekingi játékokra. 

A kijutásról döntő olimpiai selejtezőből másfél perc sem telt el, amikor a jobb szélen Tejralova maradt egyedül, a középre tett korongra pedig Hymlarova érkezett, és szerezte meg a vezetést a hazaiaknak. Rákapcsoltak a mieink is, Dabasi Réka és Huszák Alexandra ment el, a helyzetet Peslarova védte. A 4. percben emberelőnybe került a magyar csapat, Odnoga Lotti távoli lövése volt a legveszélyesebb, aztán Németh Bernadett tesztelte a kapust.

A9. percben Williams Hayley kapott két percet, és volt is helyzetük a cseheknek, de sikerült kihúzni ezt az időszakot. A 13. percben viszont egy kapu előtti kavarodásban nem sikerült felszabadítani, Serdar kotorta be a korongot.

Egy perccel később emberelőnybe kerültek a magyarok, ám a buliból a hazaiak hozták el a korongot, Pribylova pedig belőtte a ziccert. A fór komolyabb magyar lehetőség nélkül pörgött le. A 17. percben Németh Bernadettnek kellett leülnie, testvére nagy védéseket mutatott be hátrányban.

A második harmadból fél perc telt el, amikor Szamosfalvi Petrát büntették, sikerült kivédekezni a hátrányt. A csehek próbálkoztak többször, de Németh biztosan dolgozott a kapuban. Aztán egyre több lehetősége akadt a magyar együttesnek is, Seregély Míra perdítése alig kerülte el kaput. A 28. percben azonban a csehek lőttek újabb gólt, a jó ütemű passz után a hosszún Kolowratova robbant be a korongra. A folytatásban is a rivális alakított ki több helyzetet. A 36. percben fórba kerültek a magyarok, de 25 másodperc után Seregély is leült. A harmad végén több cseh helyzetet sikerült hárítania Némethnek.

Horváth Imola kiállításával indult az utolsó harmad, ezzel nem éltek a vendáglátók. Hajtott a szépítésért a magyar együttes, ezzel együtt a cseheknek volt több próbálkozásuk, de Németh védeni tudott. Williams, majd Neubauerova is kiállítást kapott, aztán újra a magyar játékosnak kellett leülnie. Már emberelőnyben a csehek közelről belőtték ötödik góljukat, Krizova volt szemfüles. Két perccel a vége előtt Huszák tudott szépíteni, a rövidre húzta be a korongot, a gólt videózás után adták meg.

A válogatott a második helyen végzett a tornán, az olimpiára a csehek jutottak ki.

Lisa Haley szövetségi kapitány: „Nem mi voltunk az esélyesek, és szombat este kemény meccset játszottunk, és nem volt könnyű dolgunk, hiszem éjfélre kerültünk ágyba, majd másnap délután újabb találkozó várt ránk. Nem volt tele a tartály. Ráadásul a cseh gyors csapat, mély kerettel. Nem úgy alakult a meccs, ahogy terveztük, a korai gólok után nem sok esély maradt. Az volt a terv, hogy a harmadik harmadra szoros állással fordulunk. Azonban a kipattanók a cseheknek kedveztek. Az ellenfél a legjobb meccsét játszotta a tornán, megérdemelten jutott ki az olimpiára. Nagyon készültünk a vb után, a sorokban változások is történtek. Fiatal csapatunk van, és a legjobbunkat nyújtottuk. A magyar női jégkorongban még nincs olyan sok játékos, és az is nagy pillanat, hogy egy meccsre voltunk az olimpiától. Az, amit ez a válogatott felépített az elmúlt időben, még több játékost inspirálhat, hogy a következő ötkarikás játékokon ott legyen a magyar csapat. Jó úton járunk, a jövő biztató.”

Az összeállítás:

Szamosfalvi, Huszák, Dabasi
Garát-Gasparics, Williams, Jókai-Szilágyi
Horváth, Kreisz, Seregély
Metzler, Rónai, Strobl
Gondos

Knee, Baker
Mayer, Kiss-Simon
Németh B., Odnoga
Tóth

Németh A. (Szabó )

Az olimpiai selejtező programja
November 11., csütörtök
12.00 Magyarország-Lengyelország 11-1
16.00 Csehország-Norvégia 3-1

November 13., szombat
16.00 Lengyelország-Csehország 0-16
20.00 Magyarország-Norvégia 5-3

November 14., vasárnap
16.00 Csehország-Magyarország 5-1
20.00 Norvégia-Lengyelország 7-1

Az olimpiai selejtezőn résztvevő keret

Németh Anikó GK MAC Budapest
Révész Zsuzsa GK Debreceni Hoki Klub
Szabó Fruzsina GK MAC Budapest
Baker Taylor D MAC Budapest
Kiss-Simon Franciska D KMH Budapest
Knee Sarah D KMH Budapest
Mayer Fruzsina D HTI Stars (CAN)
Németh Bernadett D MAC Budapest
Odnoga Lotti D Dartmouth College (USA)
Tóth Enikő D KMH Budapest
Dabasi Réka F KMH Budapest
Garát-Gasparics Fanni F MAC Budapest
Gondos Tamara F MAC Budapest
Horváth Imola F Göteborg HC (SWE)
Huszák Alexandra F KMH Budapest
Jókai-Szilágyi Kinga F Vienna Sabres (AUT)
Kreisz Emma F Stanstead Collage (CAN)
Metzler Regina F Vasas SC
Rónai Alexandra F MAC Budapest
Seregély Míra F University of Maine (USA)
Strobl Lara F BJA
Szamosfalvi Petra F KMH Budapest
Williams Hayley F KMH Budapest

A stáb

Lisa Haley Szövetségi kapitány
Mika Väärälä Másodedző
Kis András Másodedző
Budai Krisztián Kapusedző
Tornyi Gábor Felszerelés-menedzser
Dénes Veronika Rehabilitációs edző
Mondl Viktória Sport masszőr
Gallyas Gabriella Erőnléti edző
Jasó Judit Csapatvezető
Nagy István / Soós Judit Sportpszichológus
Kaposi Dávid Sajtó 
Dr. Széplaki Attila / Dr. Módy Tóbiás Csapatorvos

Fotó: Vörös Dávid / MJSZ

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV