Nehezen gyűrte le a FEHA-t a Gyergyó

2023.11.05. 20:06 |

Szoros meccset játszottak a címvédő ellen Falus Ádámék az erdélyi túrájuk utolsó állomásán.

Nem kezdett rosszul a Gyergyó, mégis a vendégek szerezték meg a vezetést, Dobos átadását Racsinszkij lőtte be a 3. percben. Aztán igyekezett gyorsan válaszolni a házigazda, és Sylvestre szép cselek után járt közel az egyenlítéshez. A FEHA továbbra is bátran játszott, Keceli-Mészáros és Balasits okozott zavart a kapu előtt, lökés miatt pedig Dalhuisennek kellett leülnie – a két perc alatt Rinnének többször is védenie kellett. Ahogy lejárt a büntetése, Dalhuisen kiváló passzal jelentkezett, de Szigeti ziccere kimaradt. Csollák Márkó kapott kiállítást, ezt pedig a GYHK kihasználta: Haaranen indult meg, majd Sylvestre-rel kényszerítőzött, és higgadtan értékesítette a helyzetét a 13. percben. Két perccel később már a hazaiak vezettek, ugyanis Sylvestre lépett ki a bal oldalon, befelé húzott és fonákkal lőtt a kapuba. Dalhuisen kapott újabb kiállítást, majd Sylvestre-nek is le kellett ülnie, és ezt megbüntette a FEHA: öt másodperccel a vége előtt Németh Zalán egyenlített.

A második harmad nagy iramban folytatódott, és továbbra is többet próbálkozott a GYHK: Fejes, aztán Sylvestre lőtt, majd Haaranen is nagy helyzetbe került. A 29. percben Zezelj kapott 2+2 percet hosszas videózás után, de jól védekezett a FEHA, a hazaiak nem tudtak mit kezdeni a fölényükkel. Fél perccel a büntetés lejárta után viszont megszerezte a vezetést a címvédő: Dalhuisen lőtte be a kapu elé a korongot, amelyet aztán Di Diomete kotort be Márkus alatt.  A játékrész hajrájában Császárnak kellett leülnie, és volt is lehetősége a FEHA-nak, a legnagyobb Dézsi előtt, ám nem változott az állás.

A harmadik felvonás elejét is kontrollálta a GYHK, de nem tudott újabb gólt szerezni a fegyelmezett vendégek ellen. Sőt, a 44. percben Mesikammen kapott büntetést, ám a FEHA egy veszélyes lövésen kívül nem sokra jutott ebben a két percben. Egyre feszültebb lett a hangulat, Csollák és Dalhuisen került nézeteltérésbe a sarokban, ami után mindketten leültek, de a holland 2+2-t kapott, így újabb fehérvári emberelőny következett. Ezt már jobban játszotta meg a FEHA, többször tesztelve Rinnét. Igaz, a másik oldalon is akadt nagy lehetőség, de Vincze Gergő közelről nem tudott betalálni. Izgalmasan alakult a hajrá, mindkét oldalon helyzetekkel. Keceli-Mészáros húzott el a bal oldalon, a kapu elé érve viszont Rinne az útját állta. Az emberelőnybe kerülő GYHK eldönthette volna a meccset, de Sylvestre löketét védte Márkus, majd már egyenlő létszámban Szigeti és Tranca veszélyeztetett. Másfél perccel a vége előtt Blasko kezdett szólóba, a lövésre viszont már nem maradt elég ereje, így azt Rinne fogta. Lekorcsolyázott Márkus, de a korongvesztés után büntetett a GYHK, harmadik próbálkozásra Orban talált be közelről, lezárva a meccset.

GYHK-FEHA19 4-2 (2-2, 1-0, 1-0)

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, FEHA19:

"Egyáltalán nem volt egyszerű számunkra, hogy ezen a héten már a negyedik meccsünket vívjuk, órákat töltöttünk az autóbuszon, így lehetséges, hogy egy kicsit már magas volt számunkra a mérkőzés ritmusa. Nagyon büszke vagyok a srácokra, volt még energiánk, és kiváló munkát végeztünk. Természetesen voltak hibák, de hatalmas küzdelem volt ez a mai, az a pillanat döntött, amikor előjött a tapasztalat, a hazaiak pedig határozottabbak voltak a kapu előtt. Megvoltak a helyzeteink, de ez a jégkorong, azt kapod, amit érdemelsz, összességében viszont tényleg büszke vagyok a fiúkra."
Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK:
"Nem szeretnék a játékvezetők munkájával foglalkozni, de eléggé hektikussá vált a mérkőzés a sok kiállítás miatt. Összességében jól öltünk emberhátrányban, blokkoltunk, és jól is hokiztunk, a támadásoknál nagyon tetszett az energiaszint. Nyilvánvaló, hogy ez már nem az a csapat, amelyik két-három éve egy kölyökcsapat volt, nagyon rendezett együttessel találkoztunk, gyakorlatilag nem fáradnak el, úgyhogy nagyon jól kell ellenük hokizni. Ez egy jó hokimeccs volt, és nagyon örülünk a három pontnak, mert ez nem egy olyan egyszerű feladat, mint ahogy azt esetleg többen gondolnák."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV