Nádor első felnőttgóljával fehérvári siker Csíkszeredában

2023.11.02. 20:20 |

A székesfehérvári fiatalok előbb izgalmas végjátékban loegyenlítettek, a ráadásban pedig Nádor Kristóf első Erste Liga-góljával a pluszpontot is elvitték a Vákárból.

Gyors csíkszeredai góllal indult a mérkőzés. A 2. percben nagy lendülettel megindultak a fehérváriak, egy ütközés után Péter Balázs fordult a kontrával, akinek kipattanóját a korongot szerző és a támadást második hullámban kísérő Részegh Tamás tessékelte a gólvonal mögé (1-0). A 6. percben betaláltak a látogatók is; Ambrus Csongor gólját azonban visszanézték és les miatt érvénytelenítették a játékvezetők. Welsh megduplázhatta volna a hazai előnyt, kecsegtető helyzetben mellé húzta a pakkot. Szkacskov lebirkózta Bogesicet, övé lett a meccs első kiállítása. A FEHA-emberelőny eseménytelenül pergett le. Öt az ötben jobbak voltak az erdélyiek, beszorították ellenfelüket, többször is veszélyesen pattogott a korong Melnyicsuk ketrece előtt. A hajrára felpörgött a játék, mindkét oldalon bőven akadtak helyzetek, de az eredmény nem változott. Fizikálisabbá vált az összecsapás: Brown fellökte Bogesicet, aki sokáig lent maradt, végül saját lábán hagyta el a jeget, majd Ambrus Csongor osztott ki egy hatalmas bodicseket Fodor Csanádnak. A 18. percben az addigi legnagyobb ziccer maradt ki; Zezelj egyedül tört kapura, Adorján Attila hárította a szólót. Nem unatkoztak a nézők, szinte az ellentámadásból Casaneanu távolija a vasat is csípte.

A szünet után sem lassítottak a csapatok, sok helyzetet hozó oda-vissza hokival folytatódott az összecsapás. Előbb Levin kerülgette a bekkeket, átadását kulcspillanatban lefülelték, a másik oldalon Ambrus Csongor közelije maradt ki. Gyorsan jött a gól is; a 23. percben a nem elég határozott Falus Ádámot Milan lebontotta a palánknál, a szerzett korongot Brown csúsztatta a gólvonal mögé (2-0). Anatoli Bogdanov együttese nem esett kétségbe, még energikusabbá vált a letámadás, csírájában elfojtották az erdélyi akciókat és keményen küzdöttek a szépítésért. A 29. minutumban újabb székesfehérvári emberfór következett, másodszorra is jól zárt csíki retesz, nem esett gól. Öt az ötben jobban ment a FEHÁ-nak, Adorján Attila remek védésekkel tartotta az eredményt. Magasan röpködtek az ütők; előbb az elcsúszó és vétlen Blasko botja találta el Milant, majd Farkas László felcsapódó ütőjét Welsh bánta. Közben a harmadik emberhátrányát is könnyedén kivédekezte a Csíkszereda, majd a kiegészülés után átvette az irányítást; első emberelőnyükből Szkacskov kapuvasig jutott. Feszülté vált az összecsapás, a büntetőpadon egymásnak adták a kilincset a játékosok, de az eredmény nem változott.

A záró harmad elején továbbra is igyekeztek szépíteni a látogatók, de nem jártak sikerrel. A 45. percben Szkacskov rutinosan kiharcolt egy kiállítást, Milan szabálytalansága kiegyenlítette a létszámot, újabb 4 a 4 elleni játék következett. Egy percre rá 2 az 1 elleni kontra végén Keceli-Mészáros Mátyás passza Ambrus Csongor korcsolyájáról visszakerült a feladóhoz, aki köszönte szépen és góljával nyíltá tette az összecsapást (2-1). Nem sokáig örülhettek a vendégek; előbb kihagytak egy ordító egyenlítési lehetőséget, majd az ellenakcióból szép passzok után Péter Balázs visszaállította a kétgólos különbséget (3-1). Az 52. minutumban újra egy gólra jött fel a Fehérvár; Dobos emberelőnyben közelebb lopta magát, majd a bal oldali bedobókörből a rövid felsőbe bombázott (3-2). Két perccel később már 3-3 virított az eredményjelzőn; Csollák Márkó kékvonalas lökete is utat talált a hálóba (3-3). A hajrában Brown hozta nehéz helyzetbe csapatát, kidumált magának egy kisbüntetést. 60 perc alatt nem született döntés, igazságos pontosztozkodás után jöhetett a hosszabbítás.

A bónuszpont sorsa a 63. percben dőlt el. A hazaiak a saját harmadukban elvesztették a korongot, Nádor Kristóf lecsapott rá, majd szép cselek után a kapuba lőtt (3-4). A fiatal támadó első Erste Liga-gólját szerezte, amivel a FEHA19 kétgólos hátrányból fordított és győzelemmel távozott a Vákárból. A sokáig győztesnek tűnő Csíkszeredának három győzelem után egy ponttal kell beérnie.

Hozó Levente, vezetőedző, Sportklub Csíkszereda: "Egész jól játszottunk a meccs elején, de úgy gondolom, túl hamar elhittük, hogy megnyertük a mérkőzést. Rengeteg fölösleges kiállításunk volt. Mondtam is az öltözőben, hogy figyeljünk oda, fegyelmezetten kell játszani, de mintha nem hallották volna meg egyes játékosok azt, amit mondtam. Gratulálok a Fehérvárnak, akik végig küzdötték, és meg is nyerték a mai meccset, okosabbak voltak, mint mi, holott nálunk van rutin. A mai mérkőzés sajnos így sikerült. Készülünk tovább. Tudjuk, hogy a Brassó egy nehéz ellenfél, megteszünk mindent, hogy megnyerjük azt a mérkőzést."

Anatolij Bogdanov, vezetőedző, FEHA 19: "Ezek a mérkőzések mindig nehezek, eredménytől függetlenül. Egyáltalán nem tetszett, ahogyan az első tíz percben játszottunk. Talán feszültek voltunk, túlságosan izgultunk. Sok székely srác játszik nálunk, akik számára itt ez hazai pálya. Az ellenfél viszonylag hirtelen szerezte meg a vezetést, így ez egy kissé nehéz kezdést eredményezett számunkra. Ekkor el is úszhatott volna a mérkőzés, ám a kapusunk meccsben tartott bennünket. A második játékrészben kicsivel több lehetőségünk volt. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, ahogyan felépítették magukat a mérkőzés során. Karaktert mutattunk a nehéz helyzetekben, amikor sikerült hideg fejjel játszani. A 3 a 3 elleni hosszabbítás véleményem szerint, mivel én nem vagyok ennek nagy rajongója, mindig lutri, ki fogja elkövetni azt az egy hibát, amivel egy olyan gólszerzési lehetőséghez juttatja az ellenfelet, ami az extra pontot eredményezi. Mindenesetre ez egy jó kezdés volt számunkra az erdélyi túrán, eredménytől függetlenül. Holnap újabb összecsapás, ami, mint mindig, 0-0-val kezdődik. Nagyon hosszú buszút van mögöttünk. Ezen a héten négy mérkőzést játszunk. A legnagyobb feladat számunkra, miként szívjuk fel magunkat mentálisan és fizikálisan egyaránt, miként regenerálódik a test. Meg kell próbálni továbbvinni a jó dolgokat, amiket ma véghez vittünk, és menni előre."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV