MOL Liga előzetes: DVTK Jegesmedvék

2016.09.04. 20:00 |
Az elmúlt két év bajnoka arculatában ismét némileg megújulva készül immáron triplázni az idei szezonban. A szeptember 9-én kezdődő MOL Liga szezonra való előre tekintést nem is kezdhetnénk mással, mint az aktuális címvédővel.

A két évvel ezelőtti bajnok keretből mindössze nyolcan tértek vissza a DVTK Jegesmedvék idei csapatába, ők indulhatnak zsinórban harmadik bajnoki címükért. Az együttest előző szezon második felében irányító Jason Morgant Doug Bradley váltja a vezetőedzői pozícióban. Az amerikai szakembernek bőven van európai tapasztalata, a DEL-ben és az EBEL-ben is volt már vezetőedző.

Tavaly ugyan igazolt légiós kapust az együttes, végül mégis a fiatal Adorján-Kiss páros vált be a szezon során, majd Gyenes vezette be a hajót a finishbe. Miután utóbbi Debrecenbe igazolt, ismét a fiatal duóval kezdi meg a szezont az együttes, illetve a velük egyidős orosz Aleksandr Zakirovval.

Hátvédposzton a tavalyiból a Gőz, Láda, Vojtkó, Leppanen négyes a visszatérő, hozzájuk csatlakozik a két új légiós, Paul Cianfrini és Colin Joe. Utóbbi kettő számára az első európai szezon veszi kezdetét jövő héten. Emellett lehetőséghez juthat a junior páros, Laczkó Ákos és Bernáth Milán.

A gólszerzéssel korábban sem volt gondja a borsodi együttesnek, az ebben közreműködők egyik legaktívabbja Galanisz Nikandros volt, aki továbbra is a Jegesmedvéket képviseli. Marad a DVTK-nál emellett Hajós Roland, Tóth Adrián, Popovics Patrik és Pavuk Attila is. Hozzájuk érkezik az ECHL-ből Peter Sakaris és Andrew Johnston, illetve kétség kívül a nyár egyik legnagyobb igazolása, Magosi Bálint is. A csatárok között bőven akadnak fiatalok is, a hazai nevelésűek közül például Miskolczi Márk és Ritó László, illetve Albert Tibor Flórián, Benedek Roland, Karda Milán, Szopos Ottó, vagy a Linzből érkező Sági Martin.

 

Doug Bradley, vezetőedző: „Én mindig is a védekező típusú játék híve voltam, de a Penguins szervezeténél eltöltött időszak után ez változott.  Ahol a világ legjobb támadói szerepelnek nem csoda, hogy az a hitvallás, hogy a „legjobb védekezés a támadás”. Ezért az ott eltöltött időszak alatt az én gondolkodásom is változott a játékról. Egy olyan csapatot szeretnék a jégen látni, amely sokat és gyorsan korcsolyázik, amely éhes a korongra, és amely a lehető legagresszívebben játszik. Okosan és ésszel kell majd járatnunk a korongot, kerülnünk kell a felesleges kiállításokat. Sok fiatal játékosunk van, ezért bízom benne, hogy hamar elsajátítják majd azt a filozófiát, amit képviselek. Arra fogunk törekedni, hogy a lehető legkevesebb időt töltsük el a saját harmadunkban és minél többet a támadóharmadban. Ehhez az kell, hogy mindenkinél többet korcsolyázzunk és ütközzünk. A „soha nem adjuk fel” mentalitást szeretném átültetni a csapatba. A szurkolóink már tavasszal nagy hatást gyakoroltak rám, amikor a kupadöntőre nagy számban és rendkívül hangosan kísérték el a csapatot Budapestre. Remélem számíthatunk rájuk ebben az idényben is, mert nagy szükségünk van rájuk, óriási érték, hogy ilyen nagy számú és lojális táborral rendelkezünk. Olyan teljesítményt akarunk nyújtani, amivel kellő módon tudjuk őket kiszolgálni és azt is megígérem, hogy büszkék lesznek a fiatal játékosaink fejlődésére is!”

Magosi Bálint, csatár: „Furcsa folyamatok összessége eredményezte azt, hogy most Miskolcon játszom. Ha nem estünk volna ki a Brianconnal, akkor valószínűleg már márciusban megkötöttük volna az új szerződést. De mivel nem így alakultak a dolgok, és külföldről csak olyan ajánlatokat kaptam, amit ugyan ha egyedül vagyok akkor elfogadtam volna, de az egész családomnak nem voltak megfelelőek. Nekem családapaként kötelességeim vannak. Emellett nagyon megtisztelő volt számomra, hogy a DVTK Jegesmedvék csapata megkeresett, ugyanis az előző két szezon bajnokának a megkeresése minden játékos számára nagy öröm, én sem voltam ezzel másképp. Elég sok korábbi csapattársam van a keretben, így Nikával (Galanisz Nikandrosz) vagy Pavuk Attilával rengeteget játszottunk együtt korábban. De volt csapattársam különböző kluboknál vagy a válogatottnál Láda Balázs, Tóth Adrián és Hajós Roland is. Szóval egy olyan csapatba jöttem, amit tulajdonképpen ismerek. Ez nagy szerencse, mert például tavaly úgy mentem Franciaországba, hogy senkit nem ismertem csak az általános menedzsert Szélig Viktort, úgyhogy ott a kezdetekben egy kicsit úgy is néztek rám, mint a menedzser a „fiára” vagy a „másik magyarra”. Így eltartott egy ideig, amíg beilleszkedtem a csapatba, amihez nyilván itt is kell majd egy kis idő, de lényegesen kevesebb.”

Mez sz. Poz. Vezetéknév Keresztnév Születési hely, idő Ütőfogás Állampolg.
31 GK ADORJÁN ATTILA CSÍKSZEREDA, 1996.11.26 L HUN
30 GK KISS BENCE MISKOLC, 1997.07.18 R HUN
35 GK ZAKIROV ALEKSANDR HANNOVER, 1997.02.05 L RUS
14 D BERNÁTH MILÁN BUDAPEST, 1997.06.14 L HUN
4 D CIANFRINI PAUL DUNDAS, 1989.04.20 L CAN
3 D GŐZ BALÁZS MISKOLC, 1992.08.03 L HUN
27 D JOE COLIN TORONTO, 1988.03.26 L CAN
16 D LACZKÓ ÁKOS MISKOLC, 1997.01.05 L HUN
17 D LÁDA BALÁZS MISKOLC, 1983.06.14 L HUN
39 D LEPPANEN JARKKO TAMPERE, 1987.07.03 L FIN
54 D VOJTKÓ MÁTYÁS BUDAPEST, 1993.04.16 R HUN
21 F ALBERT TIBOR FLÓRIÁN CSIKSZEREDA, 1996.04.20 L HUN
20 F BENEDEK ROLAND BAJA, 1996.06.25 L HUN
8 F GALANISZ NIKANDROSZ DUNAÚJVÁROS, 1988.07.14 L HUN
7 F HAJÓS ROLAND SZÉKESFEHÉRVÁR, 1990.06.01 R HUN
97 F KARDA MILÁN CSÍKSZEREDA, 1997.03.06 L HUN
82 F MAGOSI BÁLINT DUNAÚJVÁROS, 1989.08.15 R HUN
71 F MISKOLCZI MÁRK MISKOLC, 1993.08.08 R HUN
12 F PAVUK ATTILA DUNAÚJVÁROS, 1991.08.06 R HUN
10 F POPOVICS PATRIK MISKOLC, 1990.03.29 L HUN
19 F RITÓ LÁSZLÓ MISKOLC, 1994.01.27 L HUN
81 F SAKARIS PETER MONTREAL, 1992.08.27 L CAN
88 F SÁGI MARTIN BUDAPEST, 1997.06.12 L HUN
11 F SZOPOS OTTÓ CSÍKSZEREDA, 1997.05.11 R HUN
22 F TÓTH ADRIÁN SZÉKESFEHÉRVÁR, 1990.10.28 L HUN

SZAKMAI STÁB

Vezetőedző: Doug Bradley
Másodedző: Nikola Glavonjic
Kapusedző: Farkas Tamás, Rastislav Stana
Felszerelés menedzser: Nagy József
Gyúró: Szakos Norbert
Fizioterapeuta: Kató Csaba
Klubelnök: Egri István
Szakmai igazgató: Mayer Péter
Csapatvezető: Nagy Ádám 

Jegyárak

Felnőtt (forint) Nyudgíjas/diák (forint)
Nem ülőhely
Könyöklő piros - -
Álló piros 1300 900
Palánk zöld 1300 900
Ülőhely
A szektor fehér 1600 1100
B szektor sárga 1900 1300
C szektor sárga - -
D szektor fehér 1900 1300
E szektor fehér 1600 1100
F szektor sárga 1600 1100
G szektor sárga 1900 1300
H szektor sárga 1900 1300
I szektor sárga 1900 1300
J szektor (vendég) fehér 1900 1300

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV