Mikael Tisell visszatér

2018.12.06. 16:00 |
Bemutatkozik az új edző a Gyergyó kispadján, rögtön egy rangadón. Az Erste Liga-éllovas Csíkszereda Debrecenben kezdi túráját.

Immár másodszor döntött az edzőcsere mellett a Gyergyó a szezonban: az együttes kispadjára a svéd Mikael Tisell ül le. A szakvezető az előző idényben a DVTK Jegesmedvéket irányította, a Magyar Kupában arany-, az Erste Ligában ezüstéremig jutott. A klub bejelentette, hogy az elmúlt időszakban a csapatot vezető Vitalij Donika és Vaclav Novak továbbra is a Gyergyói Hoki Klub szakmai stábjában dolgozik majd.

Tisell egy hazai rangadón mutatkozhat be, a harmadik helyezett Brassó lesz az ellenfél. A két együttes a szezon elején is találkozott, akkor a Gyergyó nyert 3-2-re, de az a meccs csak a román bajnokságba számított bele. A következő két összecsapáson – amelyek az Erste Ligában is hivatalos meccsek voltak – a Brassó győzött, előbb 1-0-ra, majd 4-1-re.

Mindkét csapat jó formában várja a meccset: a Gyergyó legutóbbi hat, a Brassó tizenhárom meccséből csak kettőt veszített el. A vendégeknél bemutatkozhat az új légiós, a KHL-es Jurij Petrov is.

Debrecenben is rangadót rendeznek, hiszen a negyedik helyezett fogadja az elsőt. Mindkét csapat vereség után szeretne javítani: a DEAC a Vasassal szemben maradt alul szétlövésben, míg a Csíkszereda a Brassótól kapott ki. A debreceniek idén már egyszer legyőzték a Sportklubot, ráadásul akkor idegenben.

David Musial, a DEAC vezetőedzője elmondta, sikerült rendezni a sorokat a Vasas elleni fiaskó után, és már csak előre néznek. „A Csíkszereda elég hatékony emberelőnyben. Ha fegyelmezetten tudunk játszani, és nem szedünk össze sok kiállítást, akkor öt az öt ellen jó esélyeink lehetnek a győzelemre. Az egész szezonban vannak gondjaink a fölösleges kiállításokkal. Nyilván nem büntethetem meg ezért a srácokat, de sokat beszélünk erről. Néhány tizedmásodperc alatt kell döntést hozniuk, de tanultunk a hibákból, és az utóbbi meccseken már javultunk ezen a területen. A rájátszásban ennek még kiemeltebb jelentősége lesz” - közölte a cseh szakember.

A Csíkszereda idei utolsó túráján vesz részt, és nem hibázhat, ha tartani akarja a lépést a Ferencvárossal.

Nehéz mérkőzéseink lesznek az elkövetkezendő napokban, tisztában vagyunk ellenfeleink erősségével. Igyekeztünk a lehető legjobban készülni, hogy fontos pontokkal gazdagodjunk ezen a túrán is. Sajnos Eduard Căsăneanu továbbra is a korosztályos válogatottal van, míg Gecse Hugó, Rokaly Szilárd után Részegh Tamás játékára sem számíthatunk. Meghatározó emberek hiányoznak" – fogalmazott Hozó Levente, a csapat vezetőedzője.

A program:

Gyergyói HK-Corona Brasov 17.30 stream ITT
DEAC-Sport Club Csíkszereda 18.00 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV