Mestermérleg a kiesés elleni harc kezdetén

2017.06.30. 10:19 |
Az Ausztrália elleni tegnapi vereséget követően a magyar inline válogatott ma 15 órától Új-Zéland ellen küzd a Divízió I-es tagságért. A hátralévő két mérkőzésen nyernünk kell, ezzel kapcsolatban kérdeztük Hoffmann Attila szövetségi kapitányt.
A meccs eleje alapján nem gondoltuk volna, hogy itt baj lehet…

Jól kezdtük a meccset, mind védekezésben mind támadásban az ellenfél fölé tudtunk nőni. Megszereztük a vezetést, dinamikusan, jól játszottunk, sok hibára kényszerítettük őket és ebből a helyzetek is jöttek. Vártam, hogy mikor lőjük meg a második gólunkat, utána pedig hasonló forgatókönyvben bíztam, mint Argentína ellen. Az ellenfelünk magára talált, és visszajött a mérkőzésbe. Csak halkan jegyzem meg, hogy a bíráskodással szerintem voltak gondok, néha túl engedékeny néha túl szigorú volt. A mi kiállításaink szinte, mind jogosak voltak, de az ellenfelet talán szigorúbban is büntethették volna. Ezen nem lehet változtatni, csak elfogadni tudjuk.

Mi volt ennek a mérkőzésnek a tanulsága, mit kellett volna másképpen csinálni?

Ha pozitívumot kell kiemelni, mindenképpen előrelépés volt, hogy nem zuhantak össze a srácok, mint a szlovén meccsen, hanem az utolsó percig becsülettel nyomtunk. A kiállítások és a fegyelmezetlenségeink eldöntötték a meccset, ezen ment el a mérkőzés. Kifejezetten dühítő a mai mérkőzés, mert akár az ausztrál, akár a brit csapattal simán pariban vagyunk, most ők a felsőházban játszanak, mi pedig a bennmaradásért.

A hátralévő mérkőzéseknek viszonylag egyszerű a forgatókönyve, az ötödik bennmarad mindenki más kiesik.

A képlet most már egyszerű, benn kell maradni és minden meccsünket meg kell nyerni, nem is lehet más cél, mint az ötödik hely. Képességet és tudást tekintve az ötödik hely abszolút reális és elvárható, ha ezt nem tudjuk elérni, akkor azt meg is érdemeljük. Ha az eddigi pozitívumokat nézzük és a tudásunk legjavát nyújtjuk akkor nem szabad egyik meccsen se veszíteni. Természetesen nem szabad egyik ellenfelet sem lebecsülni, mindenki küzdeni fog az utolsó másodpercig. A vb előtt azt mondtam, hogy fegyelmezett játékkal a feljutás sem elképzelhetetlen. Annyi változott, hogy most ez a fegyelmezettség a bennmaradáshoz kell.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV