Megvédte címét a KMH az OB III-ban

2017.03.27. 14:32 |
Megismétlődött a tavalyi párosítás az OB III-as bajnokság utolsó felvonásában, a címvédő KMH a Tüskecsarnokban fogadta szombaton a MAC Budapestet.

A két nyert meccsig tartó párharc eredményei váltakozó tendenciát mutattak. Az első mérkőzést könnyedén, 8-4-re nyerték az újbudaiak hazai pályán, így a visszavágóra már úgy utazhattak a Kisstadionba, hogy egy esetleges győzelemmel megszerezhetik a bajnoki címet. A második összecsapásra felszívta magát a MAC és végül hosszabbításban jobbnak bizonyultak, így szombaton jöhetett a mindent eldöntő, 3. mérkőzés.

Mindkét csapat szurkolói szép számmal képviseltették magukat a Tüskecsarnokban, az első harmad végére viszont csak a hazai drukkereinek volt okuk az örömre. Előbb a 10. percben Ress Dániel góljával megszerezték a vezetést (1-0), majd a 17. percben, Omi Soichiro révén már kettő volt a KMH előnye (2-0).

A második harmadban aztán sorba jöttek a gólok és a húsz perc alatt összesen hét találat született. Bő másfél perccel a harmad kezdete után Ress Dániel növelte tovább a hazaiak előnyét, meglőve saját maga második, csapatának pedig a harmadik gólját (3-0). A 25. percben ezután, Nagy Attila emberhátrányos gólja révén szépített a MAC (3-1), de nem késett sokat a válasz sem, egy percre rá Szabari Botond visszaállította a három gólos különbséget (4-1), majd Omi Soichiro két percen belül kétszer is mattolta Plesz Bendegúz kapust (6-1). Ezzel a tengerentúlt és a francia második ligát is megjárt japán játékos mesterhármast ért el, a mérkőzés pedig nagyon elúszni látszott a vendégek számára. A harmad végére azonban a MAC is megmutatta, hogy van még keresnivalójuk a meccsen. Másfél percen belül előbb Szajbert Patrik (6-2), majd Lakatos Csaba volt eredményes (6-3), így a kék-fehérek három gólos hátrányból várhatták az utolsó játékrészt.

A záró harmadban a KMH egyetlen feladata az volt, hogy megőrizzék az előnyüket, amit sikerrel teljesítettek is, bár a végére mindenkinek akadt egy kis izgulni valója. A hazaiak rengeteg kiállítást szedtek össze az utolsó 20 percben, aminek meg is lett az eredménye, hiszen először Somos Gergő (6-4), majd három perccel a vége előtt Nagy Attila használta ki csapata emberelőnyét (6-5), szorossá téve így a végét. Bár bő egy perccel a vége előtt Wágner Ádámot bottal akasztásért kiállították és a MAC Plesz kapust is lehozta, a kettős emberfórt már nem tudták kihasználni és üres kapura sem született gól, így maradt a 6-5-ös végeredmény, amellyel a KMH megvédte OB III-as bajnoki címét.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV