Megvannak a Magyar Kupa elődöntős párharcai

2018.11.18. 11:00 |

Az FTC pénteki, fehérvári győzelmével, és a MAC második DVTK elleni sikerével kialakultak a Magyar Kupa elődöntőinek párosításai.

Mint ismert, ebben a szezonban a versenykiírás alapján az EBEL-ben induló Fehérvár AV19, valamint a szlovák Extraligában szereplő DVTK és MAC automatikusan tagja az elődöntő mezőnyének. Utóbbi két együttes kiemelésének sorrendjét az Extraliga alapszakaszában egymás ellen játszott első három meccsük eredménye határozza meg – mivel az első két találkozót az újbudaiak nyerték, így ők vannak magasabban rangsorolva.

A negyedik elődöntős kiléte az Erste Ligában érdekelt magyarországi csapatok a liga alapszakaszának első oda-vissza fordulójában lejátszott mérkőzéseinek eredménye alapján dőlt el. Az Erste Ligában éllovas FTC a Fehérvári Titánok pénteki legyőzésével ebben az összevetésben is behozhatatlan előnyre tett szert, így a zöld-fehér csapat is ott lesz a négy között.

Ezek alapján a Fehérvár AV19 (1) a legutóbbi kupagyőztes DVTK Jegesmedvékkel (3), a MAC Újbuda (2) pedig az FTC-Telekommal (4) találkozik. Az elődöntőket 2019. január 3-án rendezik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban 18:30-as, a Tüskecsarnokban 19:00-ás kezdéssel. A párharcok egymeccsesek, a győztesek a fináléba jutnak, a vesztesek a bronzéremért mérkőznek. A döntő pályaválasztója a magasabb kiemeléssel rendelkező csapat lesz. A Magyar Kupa fináléját és a bronzmeccset 2019. január 23-án rendezik.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV