Megvan a válogatott keret a novemberi tornára

2018.10.29. 10:35 |

A magyar felnőtt válogatott Budapesten, a Roland Divatház Négy Nemzet Tornán szerepel a nemzetközi szünetben. A keretbe 27 játékos kapott meghívót.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány és stábja kihirdette a keretet, amely elkezdi a felkészülést a Roland Divatház Négy Nemzet Tornára. A névsorban három kapus, kilenc védő és 15 csatár szerepel. Öt magyar csapat ad játékost a keretbe, ketten Németországból, egy-egy hokis pedig Svédországból és Finnországból érkezik.

Ha bekerül a végleges keretbe, a Fehérvár csatára, Szabó Krisztián debütálhat a válogatottban. Hetényi Zoltán kapus 2017 tavasza után kapott újra meghívót, és 2017 februárjában játszott utoljára a válogatottban Láday Tamás.

A tavaszi világbajnoki keretből többen is hiányoznak. Gőz Balázs nem tud hazatérni a tornára az Egyesült Államokból, Vay Ádám pedig most írt alá a DVTK-hoz, nem védett még meccsen a szezonban. Garát Zsombor sérült, és kimaradt Benk András, valamint Nagy Gergő is.

A keret november 6-án, kedden kezdi meg a közös munkát a Tüskecsarnokban egy hosszú edzéssel koradélután, majd ezt taktikai megbeszélések követik. Szerdán a csapat átmozgató edzésen vesz részt, és délután 4 órakor kezdődik a torna Kazahsztán ellen. Csütörtökön a mieink nem játszanak, így egy hosszabb gyakorlást tartanak, szintén taktikai értekezletekkel. Pénteken este fél 8-kor lép jégre a válogatott Dél-Korea ellen, így délelőtt félórás átmozgató edzés szerepel a programban. Végül szombaton nem kötelező korcsolyázás vár a játékosokra délelőtt, délután 4-kor pedig az olaszok ellen zárják a viadalt.

A Négy Nemzet Tornára jegyek még vásárolhatóak itt.

A program:

November 7., szerda, 16:00 Magyarország–Kazahsztán
November 9., péntek, 19:30 Magyarország–Dél-Korea
November 10., szombat, 16:00 Magyarország-Olaszország

A keret:

Bálizs

Bence

K

MAC Újbuda

Hetényi

Zoltán

K

DEAC

Rajna

Miklós

K

MAC Újbuda

Dudás

Jesse

V

MAC Újbuda

Kiss

Dániel

V

DVTK Jegesmedvék

Láday

Tamás

V

Fehérvár AV19

Pozsgai

Tamás

V

MAC Újbuda

Stipsicz

Bence

V

Fehérvár AV19

Szabó

Dániel

V

Fehérvár AV19

Szirányi

Bence

V

DVTK Jegesmedvék

Varga

Arnold

V

UTE

Wehrs

Kevin

V

Tölzer Löwen (DEL2)

Bartalis

István

Cs

Schwenningen (DEL)

Bodó

Christopher

Cs

MAC Újbuda

Erdély

Csanád

Cs

Fehérvár AV19

Galló

Vilmos

Cs

Timra IK (SHL)

Hári

János

Cs

Fehérvár AV19

Kóger

Dániel

Cs

Fehérvár AV19

Magosi

Bálint

Cs

DVTK Jegesmedvék

Nagy

Krisztián

Cs

MAC Újbuda

Terbócs

István

Cs

MAC Újbuda

Sarauer

Andrew

Cs

Fehérvár AV19

Sebők

Balázs

Cs

KalPa (Liiga)

Sofron

István

Cs

Fehérvár AV19

Somogyi

Balázs

Cs

DVTK Jegesmedvék

Szabó

Krisztián

Cs

Fehérvár AV19

Vas

János

Cs

DVTK Jegesmedvék

A stáb

Jarmo

Tolvanen

szövetségi kapitány

Majoross

Gergely

másodedző

Szilassy

Zoltán

másodedző

Farkas

Tamás

kapusedző

Dr.Majzik

Ernő

csapatorvos

Sashalmi

Tamás

fizioterapeuta

Nagy

József

felszerelésmenedzser

Imre

Lajos

csapatvezető

Szilágyi

Levente

csapatvezető

Závodszky

Szabolcs

médiamenedzser

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV