Megszületett az első Fradi-győzelem az ICEHL-ben

2025.09.24. 14:30 |

A Hydro Fehérvár AV19 és az FTC-Telekom is egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az alapszakasz második hetét, amiből a legfontosabb információ, hogy a Fradi megszerezte története első sikerét az osztrák központú ICEHL-ben. Az előttünk álló víkenden pedig mindkét csapatra combos feladatok várnak majd. Időszakos áttekintőnk következik a két ICEHL-es klubunkról.

Sokszor el fog hangozni az idény során, hogy „történelmi”, hiszen a Ferencváros az első idényét tölti az osztrák központú ICEHL-ben, következésképp minden kategóriából nagyon fontos az első alkalom.

 

NEGYEDIK MÉRKŐZÉS, ELSŐ SIKER

Ezek közül persze kiemelkedik az első győzelem, amire nem is kellett túl sokat várni, hiszen a negyedik fordulóban a Fradi nyert az Innsbruck ellen, ráadásul a Tüskecsarnokban, úgyhogy rögtön kipipálta az első hazai sikert is.

A kétgólos és örökzöld klasszis, Sofron István nagyra is tartja a győzelmet.

Az is a történethez tartozik persze, hogy előtte az osztrák rekordbajnok Klagenfurt megmutatta, milyen az élmezőny: a KAC a 38. percig kétgólos hátrányban volt, azonban a második szünetre már döntetlennel ment, és végül néggyel győzött…

Szóval, az FTC is fizeti a tanulópénzt, de gyorsan tanul, erre Fodor Szabolcs általnos igazgató is felhívta a figyelmet az idényrajtot értékelő nyilatkozatában – eközben a nem 2025-ben, hanem 2007-ben csatlakozó Fehérvár már saját vaskos tapasztalatokat hasznosíthat...

 

KELLEMETLEN ESTE GRAZBAN

Az egyik ilyen, hogy ha nem klappolnak a dolgok, akkor bármely ligatag képes nagyon sokszor betalálni: ennek volt ékes példája a kedd esti Graz-meccs, amelyen a 99ers kitömte a Fejér vármegyeieket – ami után Kiss Dávid vezetőedző higgadt, de szükséges elemzést irányzott elő.

Viszont előtte a Volán is nyert az Innsbruck ellen, amely tehát kudarcos magyarországi túra után indulhatott haza, a magyar csapatok pedig egyaránt egy győzelemmel és egy vereséggel zárták a játékhetet.

Ennek nyomán mindketten a 7–10. helyek sávjában tartózkodnak jelenleg – ezek a helyek az alapszakasz végén azt jelentenék, hogy pluszkört kell teljesíteni a rájátszásba jutásért.

 

MINDEN NAPRA EGY MAGYAROS MECCS

De az alapszakasz vége még nagyon messze van, az előttünk álló játékhéten pénteken, szombaton és vasárnap is egy-egy magyaros meccsre lehet készülni.

Az FTC Dél-Tirolba utazik, hogy 24 órán belül megküzdjön a Bolzanóval és a Pustertallal is, a Fehérvár pedig vasárnap a négyből négyet nyerő Ljubljanával találkozik.

 

LEGUTÓBBI EREDMÉNYEK

FTC-TELEKOM    
FTC–Klagenfurt 2–6
FTC–Innsbruck 6–2

HYDRO FEHÉRVÁR AV19
Fehérvár–Innsbruck 5–4
Graz–Fehérvár 9–4

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉSEK

FTC-TELEKOM
Szeptember 26., péntek, 19:45: Bolzano–FTC
Szeptember 27., szombat, 19.45: Pustertal–FTC

HYDRO FEHÉRVÁR AV19
Szeptember 28., vasárnap, 18:00:
Ljubljana–Fehérvár

Az ICEHL mérkőzései elérhetőek a liga fizetős streamingfelületén: itt.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV