Meglepetéssel kezdte az évet a Vasas

2019.01.01. 21:32 |
Mindkét keddi mérkőzés ráadásban dőlt el az Erste Ligában. A Vasas az UTE-t győzte le, míg a Fehérvári Titánok csapata a megyei rangadón nyert.

Schiller-Vasas HC–UTE 5–4 (1–0, 2–1, 1–3, 0–0, 1–0) – szétlövéssel

Bár az UTE lőtt többször kapura az első harmadban, a Vasas első emberelőnyét kihasználta, és Pápa Márton góljával megszerezte a vezetést a 19. percben. A második harmad elején Székely Mádai Gergő tovább növelte a különbséget, majd a meccs derekán Lőczi Árpád is eredményes volt, így a hazaiak 3-0-ra vezettek. Az UTE két emberhátrányt kihúzott, majd a 37. percben Sikorcin Ladislav szépített.

A harmadik játékrészben az egyenlítés is összejött az újpestieknek: előbb David Brine fórból talált be, aztán Vincze Péter is gólt szerzett, így a 49. percben 3-3 volt az állás. Az UTE nagy fölényben játszott ebben az időszakban, és Benk András góljával az 55. percben először vezetett a meccsen. Azonban volt még fordulat: újpesti kiállítás következett, és ugyan ezt nem használta ki a Vasas, utána Szlama Dániel betalált.

A ráadás nem hozott gólt, így a szétlövés döntött: a győztes büntetőt Szlama értékesítette, így bravúros sikert aratott a Vasas.

Nyilatkozatok

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „Nincs szó arról, hogy bárki elégedetlen lenne, de úgy érzem, egy pontot tényleg odaajándékoztunk az ellenfélnek. Valahogy fejben nem sikerült koncentrálni a harmadik harmadban úgy, ahogyan azt kértük. Ezzel együtt emelem kalapomat a csapat előtt, és boldog új évet szeretnék kívánni minden Vasas-szurkolónak, és mindenkinek, aki szorít nekünk és a fiatalságnak. Bebizonyítottuk, hogy az a potenciál, amiről eddig beszéltünk, az megvan a csapatban. Most még ritkán jön ki, de nagyon fiatalok vagyunk, ha csapatként küzdünk, mint ma, akkor gyakrabban fog.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: „Az a lusta hozzáállás, amit az első két harmadban csináltunk, megbosszulta magát. Nem korcsolyáztunk, nem használtuk azokat az opciókat, amiket kellett volna. Akarati tényezőkben elengedtük az ellenfelet 3-0-ra, utána összekaptuk magunkat, de egy újabb hiba elvett tőlünk pontokat. Megérdemelten szerzett két pontot a Vasas, mert a hozzáállása sokkal konzisztensebb volt hatvan percig, mint a miénk.”

Dunaújvárosi Acélbikák–Fehérvári Titánok 2-3 (0-1, 0-1, 2-0, 0-1) – hosszabbítás után

Két győzelemmel a háta mögött fogadta a Fehérvári Titánok együttesét a 2019-es év első napján a Dunaújvárosi Acélbikák. A hazaiaknál még nem léphetett jégre a kanadai Yianni Liarakos. Az első felvonást nem kezdte rosszul az Acélbikák alakulata, ám hiába játszott fölényben a harmad nagyobbik részében, a 6. perc elején mégis a vendégek szereztek vezetést Sándor Flórián távoli lövésével. A folytatásban a DAB kétszer, míg a Titánok egyszer támadhatott fórban, a vendégek a hajrában kettősben is, de ezekből nem született gól.

A második felvonást sok hibával játszva kezdték a házigazdák, s mikor a 32. percben Császár Hunor is betalált Zakharcsenko hálójába, még nehezebb helyzetbe kerültek. A hazaiak a kapu előtt határozatlanok voltak, és nem tudtak túljárni a jól védő Gyenes Dávid eszén, a fehérváriak pedig okosan játszottak a folytatásban.

Az utolsó harmadot aztán megnyomta a DAB, és az 54. percben Mestyán István takarásból eleresztett lövésével összejött a szépítés. Az újvárosi fölény nem lankadt, és ez az 59. percben meg is hozta a gyümölcsét, mert Martin Saluga passzából Vladimir Dubek közelről egyenlített.

Jöhetett a ráadás, melyet emberelőnyben kezdtek a vendégek, s ezzel a fórral már élni is tudtak, ugyanis Dézsi Bence a 62. percben megszerezte a győztes találatot: egy kipattanót fonákkal ütött be.

Nyilatkozatok

Corey Bricknell, vezetőedző, Dunaújváros: „Nyilvánvalóan az első ötven percünk nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, azonban az utolsó tíz percben mutatott játékunkra büszkék lehetünk. Azt gondolom, hogy az emberelőnyökön még rengeteget kell javítanunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi lehetőséget elpazaroljunk. Bár az első két harmadban is voltak lehetőségeink, ezeket nem tudtuk kihasználni. Az egy pontnak és az utolsó tíz percben mutatott játéknak örülök, a többin még sokat kell dolgoznunk.”

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Örülök a két pontnak, de sajnálom, hogy nem lett belőle három. Egy kicsit talán a fáradtság is belejátszott abba, hogy végül nem sikerült rendes játékidőben megnyernünk a mérkőzést.”

(Fotó: Schiller-Vasas)

Gyerehokizni