Meglepetések napja

2019.01.06. 22:39 |
A felsőházi csapatok közül csak a Csíkszereda tudott nyerni az Erste Ligában vasárnap.

FTC-Telekom–Fehérvári Titánok 1-5 (1-3, 0-1, 0-1)

Alaposan bekezdett a Fehérvár, már az első perc végén gólt szerzett John Lewis Kiss Patrik kapu elé tett korongjából. A hazaiak fáradtan kezdtek, míg a Titánok lendületesen játszottak, és ennek a folytatásban is meglett az eredménye: emberelőnybe kerülve Balogh Bence növelte az előnyt. Egy perccel később jött a válasz, Tóth Adrián tette vissza a kapu mögül a pakkot Switzernek, aki egy félkörrel ziccerbe került, és be is lőtte. Fél perc sem telt el, amikor a vendégek ismét betaláltak: Sárpátki Tamás száguldott végig a pályán, visszatett korongját pedig Mark Bennett értékesítette. A Fradi lassan átvette a kezdeményezést, ám hiába volt sok próbálkozása, Gyenes Dávid jól védett.

A második harmadban sem tudta felpörgetni játékát igazán az FTC, és a 27. percben Szita Donát újabb fehérvári találatot ért el, miután lövése átcsorgott Arany Gergelyen. Nem sokkal később hazai emberelőnyben Roczanovnak volt ígéretes próbálkozása egy szép cselsorozat után, de ez sem lett gól. A Titánok is fórba kerültek, kétszer egymás után, és alaposan megdolgoztatták Aranyt, de újabb gól nem született.

A záró játékrészre keményebbé vált a mérkőzés, és több volt a kiállítás is. A fehérváriak nyolc, a zöld-fehérek hat perc kiállítást szedtek össze a záró játékrészben, de ezekből egyik csapat sem tudott profitálni. Az FTC összesen 22-szer lőtt ebben a periódusban, de Gyenes továbbra is jól tette a dolgát. Három perccel a vége előtt Fodor Szabolcs időt kért, majd lehozta kapusát, így üres kapuval, emberelőnyben próbálkozott a hazai alakulat. Perrier kapuvasig jutott, míg Mihály Ákos korongot szerzett, a kiugró Kiss Patrik elé tálalt, aki az üres kapuba passzolt.

A Fehérvár másodszor is pontot rabolt Pesterzsébetről, de ezúttal már hármat. Az FTC öt ponttal vezet a Csíkszereda előtt, de vesztett pontokat tekintve már a Sportklub áll jobban, hiszen két meccsel kevesebbet játszott.

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Nem vagyunk könnyű helyzetben, nyolc csatárunk van, ugyanígy álltunk fel a MAC elleni, kemény kupaelődöntőn is. Ilyen helyzetekben kellene komolyan, száz százalékosan odakoncentrálni a jégen lévőknek, bár tudom, hogy a lábak már fáradtabbak. Az első harminc percben nem tudtunk fókuszálni megfelelően, és utána hiába küzdöttünk, a kapuson nem tudtuk átjuttatni a korongot. A Fehérvár azt csinálta, amit kellett, gratulálok nekik.”

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „A jó kapusteljesítmény alapozta meg az esténket. Fegyelmezetten tudtunk játszani végig. A siker kulcsa az volt, hogy nem kaptunk emberhátrányból gólt. Mindig nehéz az FTC ellen játszani. Megpróbáltuk a saját játékunkat nyújtani végig, most szerencsére sikerült.”

Sport Club Csíkszereda–Dunaújvárosi Acélbikák 4-0 (1-0, 2-0, 1-0)

Az eltiltott Becze Tihamért nélkülöző Sportklub kezdett jobban, és az élénk első sor csatártriója révén – Valchar, Taratuhin, Krasznoszlobodcev – több helyzetet is kidolgozott. A vendégek viszont nem adták fel és szépen kiegyenlítették a játék képét, sőt ziccerekig is eljutottak. Előbb az Azari-Lariakos páros ugrott meg egy kontrára, ám utóbbi csúnyán fölé lőtt a korongnak, majd Hruby és Dubek elől is mentett Lundström. A harmad második fele oda-vissza hokit hozott, sok helyzettel és pontatlanságokkal. A szünet előtt másfél perccel viszont Salló Alpár alakított ki nagy helyzetet, és a kipattanót Rokaly Norbert pofozta be.

A második felvonás elején a DAB volt aktívabb, de gólt a hazaiak szereztek: két perc alatt Taratuhin duplázni tudott és mindkétszer a decemberi szerzemény, Krasznoszlobodcev készítette elő a gólt. A meccs felénél egy kisebb ökölpárbaj is kialakult, ám a játékvezetők hamar szétválasztották a feleket. Ekkor a vendégek már egyre többet hibáztak, de ezeket nem tudták büntetni a csíkszeredaiak.

Az utolsó felvonás hasonlóan kezdődött, mind a második, vagyis a vendégek helyzetei után a Sportklub szerzett gólt. A 44. percben Aniszin tálalt remekül Flinta elé, aki nem hibázott. A folytatásban a Sportklub taktikusan őrizte vezetését, még az emberelőnyöket, köztük egy kettős fórt sem erőltetett túlzottan.

Nyilatkozatok

Don MacAdam, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: „Mindegyik sorunk jól állt bele a meccsbe és hatvan percen át következetes játékot mutattunk. Örömteli, hogy védelembe ezúttal is jól zártunk és kevés lehetőséget hagytunk az ellenfélnek. Ezúttal is jót küzdöttünk. A célunk az, hogy meccsről meccsre jobbak legyünk, és úgy látom, hogy ma is sikerült egy fokot feljebb lépni, ami örömteli. Mondom ezt úgy, hogy ma a megszokotthoz képest, a hiányzók miatt, improvizált sorokkal játszottunk, köztük olyan játékossal, akinek ez volt az első meccse. Jól oldották meg a feladatukat a fiúk, jól védekeztek és nagyon bölcs döntéseket hoztak a korongos játékban.”

Corey Bricknell, vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák: „A mérkőzés elején megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, ám ezeket nem sikerült értékesíteni. Ezt követően a fegyelmezetlenséget emelném ki a csapat részéről. A büntetőpadról nehéz gólt szerezni. Fejben ment el ez a meccs és ebben javulnunk kell.”

Gyergyói HK–UTE 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)

Nagy újpesti fölényt hozott az első harmad, de gól nem született. Az UTE a második harmad elején nem tudott élni az első fórral, de a hazaiak Csergő Hunor góljával előnybe kerültek a 29. percben. Nem sokkal később kettős fórban is támadhatott a Gyergyó, a vendégek viszont kivédekezték ezt az időszakot.

Az utolsó harmad elején újabb gyergyói fór következett, amelyet Igor Bobcek váltott gólra. Az UTE továbbra is többet támadott, de Ruczuj Gellért eszén nem tudtak túljárni, a kapus összesen 52 lövést védett. Még a hajrában is megingathatatlan volt, amikor az UTE kapusát lehozva támadott – ebből viszont a Gyergyó jött ki jobban, korongszerzés után Pavel Vorobjev a harmadik gólt is megszerezte és eldöntötte a meccset.

A Gyergyó másodszor is nyert otthon az UTE ellen, a lila-fehérek pont nélkül zárták az erdélyi túrát.

DEAC-Hokiklub Budapest 4-5 (0-1, 2-1, 2-3)

A debreceniek kapujában Gönczi Lajos állt, akinek ez volt az első meccse a ligában. A kiegyenlített első harmadban a vendégek szerezték meg a vezetést Egyed Márk révén. Egy áthúzódó kiállítást a DEAC a második játékrész elején kihasznált, és Hári Norbert egyenlített, majd bő egy perccel később ugyanő a vezetést is megszerezte büntetőből. A Hokiklub azonban a 25. percben egalizált Albert Tibor találatával.

Fordulatosan alakult az utolsó harmad is. A DEAC újabb fórt értékesített, a 42. percben Dominik Novotny talált be, de erre gyorsan válaszoltak a vendégek, szintén emberelőnyből Michal Satek révén. Sőt, a Hokiklub maradt aktívabb, és másfél perc alatt két gólt szerzett: Jancsó Dávid és Szopos Ottó is eredményes volt. A hazaiak pontkirálya, Hugo Turcotte csökkentette a különbséget az 53. percben. A hajrában nagy lehetőséget kapott a DEAC: fórba került, majd David Musial kapusát is lehozta, de a vendégek, élükön Hajek Márk kapussal kivédekezték a rohamokat.

A Hokiklub 11 meccsen nyeretlenségi sorozatot zárt le, és eddigi legnagyobb skalpját gyűjtötte be. A DEAC maradt a harmadik, de nem tudta növelni előnyét a Brassóval és az UTE-val szemben.

Nyilatkozatok

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Nem ez volt a legjobb a meccsünk. A találkozó előtt elmondtuk, hogy mindenkinek kell állni, hogy fejben ott legyen, de ez páraknak nem sikerült, és ezt megbüntették. Gönczi Lajos jó teljesítményt tudott nyújtani az első meccsén.”

Gröschl Tamás, másodedző, Hokiklub: „Sok olyan meccs volt, amikor az utolsó harmadban vezettünk, sokszor buktunk el egy-két góllal, mert rosszul menedzseltük a találkozót. Stresszesek voltak a srácok, ezt próbáltuk oldani az elmúlt napokban, és ez most jól is sikerült. Azt kértem a meccs előtt, hogy mindenki a csapat legjobbja próbáljon lenni és mindent tegyen meg a csapatért. Nem tudom, hogy láttam-e ennyi blokkot az egész szezon alatt, mint amennyit most bemutattunk, ennyire önfeláldozó játékot is csak kevésszer. Nagyon remélem, hogy sikerült szintet lépnünk.”

EV Vienna Capitals II–Corona Brasov 2-1 (1-0, 1-0, 0-1)

Meglepetés Bécsben: a Capitals II nem játszott alárendelt szerepet a Brassó ellen, sőt, mindegyik harmadban többet lőtt kapura. Az első harmad elején Bauer, míg a második közepén Ranftl talált be, és bár a 44. percben Tendler szépített, az egyenlítés már nem jött össze a vendégeknek.

(Dotó: DEAC/Derencsényi István)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV