Meglepetés a nyitányon

2018.04.22. 14:49 |
Nem várt meglepetéssel indult a 2018-as budapesti jégkorong divízió I/A világbajnokság. Az olimpiai résztvevő Szlovénia ugyanis 3-1-es vereséget szenvedett Nagy-Britanniától.

Nagy-Britannia – Szlovénia (1-1, 1-0, 1-0)

A mérkőzés a hetedik percéig minden téren kiegyenlített játékot hozott, felváltva alakultak ki lehetőségek a két kapu előtt. Ekkor azonban emberelőnybe kerültek a britek, Pavlin Zigát küldték ki két percre akasztás miatt. Az emberelőnyt megnyomták a britek. Az első komolyabb lehetőség még kimaradt, de pár másodperccel később már sikerült gólra váltani: a jobb szélről a kék vonalra visszatett korongot Ben O’Connor lőtte Gasper Kroselj kapujába (1-0). A gól után a szlovének kerültek kisebb mezőnyfölénybe, a 13. percben pedig egyenlíteni is sikerült. A csapatkapitány, Jan Urbas tette középre a korongot, az üresen érkező Blaz Gregorc pedig a kapu jobb oldalába talált (1-1). Egy perccel később a britek kerültek emberelőnybe, de komoly helyzete csak a szlovéneknek volt. Verlic a brit kapu mögött szerzett korongot, majd passzolt az érkező Urbasnak, akinek nem sikerült értékesítenie a ziccert. A 16. percben Szlovénia került emberelőnybe, de gól nem született belőle. A harmad további részében is csak helyzetekig jutottak a csapatok, gólig nem. Így 1-1-gyel mentek szünetre a felek.

A második harmadban a szlovének átvették a játék irányítását, de a mezőnyfölény csak a lövések számában mutatkozott meg. A harmadik percben emberelőnybe is került a fehérmezes Szlovénia, de ezúttal sem sikerült gólra váltani. A 14. percben aztán a britek is emberelőnybe kerültek. Komoly lehetőség először viszont az emberhátrányban játszó Szlovénia előtt adódottt: Rok Ticar került nagy helyzetbe Robert Sabolic átadását követően, de lövése elkerülte a kaput. Már éppen kiegészültek a szlovének, amikor Dallas Ehrhardt távoli lövése, a blokkolni igyekvő szlovén hátvéd korcsolyáján felpattant, a levegőbe került korongot pedig Robert Dowd segítette be a szlovén kapuba (2-1).  

Az utolsó 20 percet a britek kezdték jobban. Az ötödik percben Ales Kranjct küldték a játékvezetők a büntetőpadra. Az emberfórt 45 másodperc alatt ki is használták: O’Connor kapta meg a kék vonalon a korongot, majd tette tovább a bal szélen álló Mike Hammondnak, aki remek ütemben passzolt a hosszú oldalon érkező Brett Perlini elé, ő pedig nem hibázott (3-1). A gól után felpörögtek a szlovének, de csak helyzetekig jutottak. A 11. percben kapott emberelőnyük legveszélyesebb jelenete Ticar egyéni megmozdulása volt a brit kapu előtt: két védő szorításában tört kapura, de mindkét lövését hárította Ben Bowns. A kiállítás leteltét követően a jobb szélen meginduló Ales Music találta el a brit kapuvasat. A mérkőzés végéhez közeledve egyre nagyobb nyomás alá került Bowns kapuja, de továbbra sem tudtak gólt ütni a szlovének: vagy túljátszották az akciót, vagy elakadt a lövés egy brit blokkban, vagy Bowns védett. Az utolsó két percre a kapust is lehozták a fehérmezesek, de erőfeszítéseik nem hoztak eredményt, így maradt a 3-1.

A szlovén csapat legjobbjának Jan Urbast, a brit csapat legjobbjának pedig a kapust, Ben Bownst választották. 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV