Második lett a női U16-os csapat az Európa Kupában

2023.04.25. 08:56 |

Fodor Zoltán szövetségi edző szerint egy év alatt is nagy fejlődés látható a korosztályos együttesen.

Vasárnap ért véget az Európa Kupa (EWIHC), amelyet már második alkalommal rendeztek meg a Mátyásföldi Jégcsarnokban, nyolc női U16-os csapat részvételével.

A magyar keret a torna előtti felkészülési időszakban Nagy Richárd másodedző vezetésével gyakorolt, mivel Fodor Zoltán szövetségi edző, valamint a stábból többen a felnőtt női A csoportos vb-n vettek részt Kanadában. „Nagyon jó munkát végzett a stáb, felkészítette a csapatot minden játékhelyzetre, a játékosok készen álltak, amikor hazaérkeztünk a rajtra” – mondta Fodor Zoltán.

Az U16-os együttes a csoportkört hibátlan mérleggel zárta: Szlovákiát 3-1-re, Svájcot és Ausztriát egyaránt 2-1-re győzte le.

„Az egyik ismérvünk, hogy a játékosok rendszerben dolgoznak, fegyelmezettek, végrehajtják, amit kérünk. Ezúttal is mindenkire lehetett számítani. Keményen dolgoztunk, jó volt a munkamorál és a mutatott játék is. A szlovákok ellen nagy fölényben játszottunk, nem volt komoly helyzete az ellenfélnek, ám egy öngólt szereztünk, amitől kicsit megijedtünk, de tudtuk rendezni a sorokat. Svájc ellen ki-ki meccset játszottunk. Sokat dolgoztunk már korábban is a speciális játékhelyzeteken, és most két emberelőnyös gólt szereztünk, ami döntőnek bizonyult. Az osztrákok elleni mérkőzésen az ellenfél szerezte meg a vezetést, de a gól után megráztuk magunkat, a csapat erősségét mutatja, hogy mindenki bízik a taktikában, követi azt és bármi történik, képesek vagyunk megfordítani az eredményt.”

Jöhetett a döntő, ahol akárcsak tavaly, ezúttal is a cseh válogatott volt az ellenfél. Egy éve 4-0-ra győztek a csehek, most 4-1-re, ám a két finálé között jóval nagyobb volt a különbség.

„Tavaly nagy fölénybe játszottak a csehek, nekünk csak néhány elszaladásunk volt, most viszont oda-vissza játék zajlott a pályán, igazi nyíltsisakos meccset láthattak a nézők. Többet lőttünk kapura, időnként be is tudtuk szorítani az ellenfelet, de a kapusuk remekelt. Olyan kihívás elé állítottuk őket, hogy sokszor csak kilövöldözték a korongot, és az is árulkodó volt, hogy mennyire örültek a góljaiknak. Sajnos az első és harmadik harmad elején kaptunk egy-egy gólt, ami a dekoncentráltság számlájára írható, de ezt követően sem adtuk fel, mentünk tovább. A végén hat a négyben támadtunk, folyamatosan ostromoltuk őket, ám nem sikerült közelebb zárkózni.”

Fodor Zoltán szerint a válogatott büszke lehet a tornán mutatott teljesítményére és arra is, hogy a döntőben is annak megfelelően játszott. A szakvezető úgy látja, egy év alatt is sokat fejlődtek a játékosok, és reméli, ez az ív folyamatos marad.

A keret

Kapusok: Milibák Helga (BJA), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest)

Hátvédek: Kornyilov Anna (BJA), Hajdu Lili (MAC BJA), Haraszt Lorina (BJA), Koncz Boglárka (MAC Budapest), Simon Bíborka (MAC BJA), Szabó Bonita (Dornbirn, osztrák)

Csatárok: Báhiczki-Tóth Boglárka (MAC Budapest), Bereczki Blanka (HKB), Fehér Nikolett (BJAI, Gergely Dalma (BJA), Hiezl Réka (Vasas), Kovács-Ferenc Lorin (FTC-Telekom), Mozolai Berta (BJA), Paska Veronika (Vasas), Pásztor Flóra (BJA), Polónyi Petra (Vasas), Sághy Lara (Kárpáti Farkasok), Weiler Krisztina (MAC Budapest)

Stáb

Fodor Zoltán szövetségi edző
Nagy Richárd másodedző
Kiss-Simon Franciska másodedző
Somogyi Vivien másodedző
Kiss Andrea másodedző
Budai Krisztián kapusedző
Zaka Norbert kapusedző
Gallyas Gabriella rehabilitációs eddző
Kozák Attila erőnléti edző
Dénes Veronika csapatvezető
Szilágyi Soma feleszerelés-menedzser

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV