Második helyet ért a Dunaújváros sikere

2020.02.18. 23:19 |
Az Acélbikák a Csíkszereda otthonában nyertek, így a második helyen zárták az Erste Liga középszakaszát. Az alsóházban a Gyergyó bitzosan nyert a Vasas ellen.

Sport Club Csíkszereda-Dunaújvárosi Acélbikák 2-4 (0-0, 2-2, 0-2)

Visszafogottan indult a mérkőzés, az első komoly helyzetre a 13. percig kellett várni, ekkor Farkas lecsorgó lövése kipördült Hughson lepkéséből és a korong a vasról pattant ki. A nagyobb helyzetek továbbra is vendgek kapuja előtt adódtak, de megúszták gól nélkül az Acélbikák.

A második harmadból 24 másodperc telt el, amikor Bíró Tamás megszerezte a vezetést, miután Hughson bevédte lövését. A hazai öröm nem tartott sokáig miután Dansereau egyenlített 20 másodperccel később. Sőt, a DAB maradt lendületben, s Németh Péter veszélyeztett. A Sportklub kettős hátrányba került, miután Brophey és Kuljas is összeszedett egy 2+10 percet. Az első fór már lecsorgott, amikor újra Dansereau talált be, ezzel vezetett az Újváros. Egyenlő létszám mellett a Csíkszereda is rákapcsolt, beszorította az ellenfelet, majd kettős emberelőnybe kerülve Bíró Tamás egyenlített a harmad végén.

A záró felvonás elejét megint elrontotta a Sporktlub. Egy gyors vendégkontra végén Dansereau mesterhármast szerzett. Nehezen tért magához a Sporktlub, de fokozatosan átvette az irányítást, ám ezúttal nem tudott betalálni. A hajrára Jason Morgan időt kért, de ez sem segített. Egy újabb kontra végén Hüffner élt egy adódó lehetőséggel, és eldöntötte a meccset.

A sikerrel a DAB feljött a második helyre, így csütörtökön az FTC után másodikként választhat ellenfelet magának. A Csíkszereda a remek alapszakasz után egy meccset nyert a középszakaszban, mindössze négy pontot gyűjtött, így az ötödik helyen zárt.

Nyilatkozat

Jason Morgan, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: „Nagyon fegyelmezetlenül játszottunk, lehetőséget adtunk az ellenfélnek és sajnos ma csak egy sorunk volt, amely folyamatos nyomást tudott gyakorolni az ellenfélre és a korongot a védelmi zónájukon át tudta vinni. A jégkorong egy nagyon egyszerű játék és ha nem tanulunk, akkor ez történik velünk. Most a bajnokság egy újabb szakasza következik, amely teljesen más, mint az alapszakasz vagy épp a középszakasz. Mentálisan kell helyretegyük magunkat.”

David Leger, vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák: „Nagyon nehéz itt Csíkszeredában játszani, hiszen a szurkolók remek hangulatot tudnak csinálni, beleélik magukat a meccsekben, nem mellesleg a hazai alakulat is egy nagyon jó csapat, rengeteg lehetőséggel a keretükben. Nagyon nehéz ellenük öt az ötben játszani. Ebből kifolyólag egy nehéz meccs volt a védelmünk számára, de a kapusunk kitűnő formájának is köszönhetően, illetve a fiúk küzdeni tudásának köszönhetően sikerült nyernünk.”

Gyergyói HK–Schiller-Vasas HC 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)

Jól kezdtek a vendégek, de aztán a Gyergyó átvette az irányítást, majd a 11. percben a vezetést is megszerezte Péter Zsolt révén. A folytatásban mindkét együttes kihagyott egy-egy fórt.

A második harmad áthúzódó gyergyói kiállítással kezdődött, aztán 12 másodpercig kettős emberelőnyben is támadhatott a Vasas, de ezzel nem tudott élni. A hazai gárda is eltékozolt két előnyt, aztán a 33. percben Ferenc Csibi Róbert növelte a különbséget.

Az utolsó harmadra is hagyott egy gólt a Gyergyó, az utolsó percben Csergő talált be.

A hazaiak így győzelemmel fejezték be a középszakaszt, és az alsóházat az első helyen zárták, míg a Vasas végső helyezése a szerdai HKB-UTE találkozótól függ.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV