Népes hallgatóság előtt tartotta meg legutóbbi szakmai workshopját az MJSZ Tehetségközpont a Magyar Sport Házában. Több témában is előadást tartott a svájci szövetség fejlesztési vezetője, de Majoross Gergely is megosztotta tapasztalatait.
Elsőként Szántai Levente sportpszichológus arról beszélt, hogy hogyan lehet megtartani a fiatalokat az élsportban. Az edzőkkel közösen a négy legfontosabb elemnek a bizalmat, a közösséget, az élményt és a motivációt nevezte. Részletesen ismertette a teljesítménycél-elméletet, és ezáltal a feladat orientált környezet, valamint az ego orientált környezet közötti különbségeket, és ezekben az edzők szerepét.
Több témában is előadást tartott a magyar edzőknek Mario Kogler, a svájci U18-as válogatott másodedzője, a szövetség fejlesztési vezetője. Az osztrák szakvezető hazája után egy évet dolgozott Svédországban, 2013 óta pedig a svájci jégkorongban tevékenykedik. Részletesen ismertette, hogyan készültek fel az idei Hlinka Gretzky Kupára, milyen erősségeik – jó korcsolyázás, korongkezelés, gólszerzés és kapusteljesítmény –, illetve gyengeségeik – passzolás, méret, nyomás alatti döntéshozatal – vannak a 2009-es születésű svájci játékosoknak, és milyen taktikát alkalmaztak Kanada ellen.
A svájci felnőttválogatott szövetségi kapitányát, Jan Cadieux-t idézte azzal kapcsolatban, hogy milyen játékosokat keresnek az NHL-be. Ezek szerint a legfontosabb a korcsolyázás, azt követi a versenyzői alkat, a hokiérzék és a koronggal kapcsolatos skillek. Mindezek miatt a svájci fejlesztési rendszeren is finomhangoltak, hogy még több játékost tudjanak a legjobbak közé juttatni.
Arról is beszélt, hogy az edzőknek ki kell lépniük a komfortzónán kívülre, hogy a lehető legjobb fejlesztést nyújthassák a játékosoknak, és meg kell tanulniuk tanítani a játékot, nem elég edzésgyakorlatokat tartani. Fontos, hogy egy edző tisztában legyen azzal, hogy nem tudhat mindent és támaszkodjon a stábjára, segítőire.
Mario Kogler szerint fontos, hogy minden edzésgyakorlatnak legyen konkrét célja, hogy mit akar általa javítani, fejleszteni egy edző. Ehhez rendeljék hozzá, hogyan nézzen ki, milyen elemekből álljon, és az edző tudja, hogy mit akar látni pontosan, milyen meccshelyzetben alkalmazható. Csoportmunkában a résztvevők is terveztek edzésgyakorlatokat az elhangzottak alapján.
A szakember arról is előadást tartott, hogyan alakították ki a svájci utánpótlás egységes fejlesztési irányát, az edzők toborzásától, oktatásától kezdve a kisebb csapatoknál dolgozók mentorálásáig.
A nap végén Majoross Gergely, A-csoportos felnőttválogatottunk szövetségi kapitánya a korongbevitelekről tartott előadást, a zürichi vb tapasztalatait is felhasználva. A fontos összetevők közé sorolta, hogy a játékosok mindig jussanak mélyre az ellenfél harmadában, legyen közeli támogatás, alakítsanak ki területi létszámfölényt, és növeljék a sebességet. A jeleneteket három kategóriába sorolva elemezte ki az entryket, részletesen megnézve, hogy melyiknél mi működött jól vagy hogyan lehetett volna jobb döntést hozni.
Hiszek abban, hogy a jégkorong az élet iskolája - Interjú Mario Koglerrel
Mi a legnagyobb különbség egy jó utánpótlásedző és egy jó felnőttedző között?
Felnőttszinten, ha felülről indulunk, szerintem nagyon fontos, hogy az edző tudja, hogyan vezessen kiemelkedő, erős egyéniségű játékosokat. Olyan egységet kell kialakítania, amelyben mindenki a legjobb teljesítményét nyújtja. Felnőttszinten kevésbé a fejlesztésen van a hangsúly, sokkal inkább a csapatdimanikán. Természetesen a fiatal játékosok beépítésével a fejlődésükre is figyelni kell, de alapvetően egy már magas szinten teljesítő közegben dolgozunk.
Mennyire fontosak az eredmények az utánpótlásban?
Svájcban egy újfajta kultúrát igyekszünk kialakítani, és úgy gondolom, jó úton járunk. Eltávolodunk a győzelemközpontú szemlélettől, és egyre inkább a játékosok fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt. A bajnoki rendszerünket is átalakítjuk: a jövőben nem lesz sem feljutás, sem kiesés. Így az edzőknek nem kell mindenáron a győzelemre törekedniük, és valóban a játékosok fejlődése kerülhet az előtérbe.
Melyek azok a legfontosabb dolgok, amelyeket egy utánpótlásedzőnek minden edzésen és a mindennapi munkája során szem előtt kell tartania?
Az egyik legfontosabb, hogy ne kis felnőttekként tekintsen a gyerekekre. Ők gyerekek, fejlődésben vannak, és rendkívül nyitottak az új dolgok megtanulására. A második, hogy mindig megtalálja a megfelelő kommunikációt, és valóban segítse a gyerekeket abban, hogy előrelépjenek. A harmadik pedig – és ez szerintem a gyerekeknek és maguknak az edzőknek is fontos –, hogy élvezzék, amit csinálnak! Legyen bennük szenvedély és energia! Ha az edző csak áll a pálya szélén, és semmi lelkesedést nem mutat, akkor az egész nem lesz szórakoztató.
Svédországban is dolgoztál, most pedig már évek óta Svájcban edzősködsz. Mit gondolsz, miben csinálják másképp a dolgokat a svédek vagy a svájciak, mint más országokban? Mit lehet tőlük tanulni leginkább?
Minden ország egyedi. Ausztriában nőttem fel, ahol más a mentalitás, mint Svédországban vagy Svájcban. Minden társadalomnak, kultúrának és gondolkodásmódnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Svédországban például a játékosok nagy száma miatt erős a verseny. Ausztriában viszont nagyon kevés jégkorongozó van, ezért keményen kell dolgozni a játékosok képzésén és fejlesztésén.
Svájcban más a kihívás: nagyon gazdag ország vagyunk, az embereknek magas a komfortérzetük, ezért arra is figyelni kell, hogy megtanuljanak igazán versenyezni, küzdeni. Minden országban meg kell találni azt a módszert, amely az adott társadalom mentalitásához és kultúrájához illeszkedik.
Tehát mindenkinek a saját útját kell megtalálnia?
Pontosan. Nem lehet egyszerűen lemásolni egy másik ország modelljét, és változtatás nélkül átvenni.
Melyik életkor a legmeghatározóbb egy játékos fejlődésében?
Minden korosztálynak megvannak a maga sajátosságai, különösen, ha a személyiségfejlődésről beszélünk. Ahogy a gyerekek egyre inkább felnőtté válnak – például a 16–18 évesek –, nagyon fontos, hogy a jellemük és a személyiségük fejlődését is segítsük. Ha viszont magáról a jégkorongról beszélünk, akkor a 12 és 14 év alatti korosztályokig kell visszamennünk. Ez az időszak rendkívül fontos abból a szempontból, hogy megtanítsuk nekik, hogyan kell játszani a játékot. Nem pusztán az edzésfeladatok végrehajtásáról van szó, hanem arról, hogy valóban értsék és játsszák a jégkorongot.
Mi számít a legtöbbet egy fiatal játékosnál: a tehetség, a munkamorál vagy a megfelelő környezet?
Ezek mind együtt. Fontos, hogy a játékosok megtalálják magukban a motivációt, és megtanuljanak versenyezni is. A vezető jégkorongnemzeteknél egyre magasabb a verseny színvonala. Nekünk is el kell érnünk, hogy a játékosaink ezt a mentalitást magukévá tegyék, és a gyakorlatban, magas szinten is meg tudják valósítani.
Egy kisebb jégkorongnemzet számára mi lehet a reális cél: az, hogy minél több játékost fejlesszen a legmagasabb nemzetközi szintre, vagy inkább néhány kivételes tehetség köré építkezzen?
Én ezt két különböző szemszögből, illetve filozófia mentén közelíteném meg. Hiszek abban, hogy a jégkorong az élet iskolája. Egy új generációt nevelünk, amely megtanulja, hogyan működik egy csapat, hogyan lehet különböző szerepekben helytállni, és hogyan kell együtt dolgozni másokkal. Ha ezek a fiatalok később kilépnek a sport világából, és a munkaerőpiacon helyezkednek el, akkor is rengeteget adhatnak a társadalomnak.
Ezért úgy gondolom, hogy ha az alapoktól indulunk, és minél több gyereket vonunk be a sportba, különösen a jégkorongba, azzal az egész társadalom számára értéket teremthetünk. Ugyanakkor a verseny színvonalát is emeljük, hiszen több játékosunk lesz. Ennek eredményeként pedig hosszú távon több kiemelkedő játékosunk is lehet.
Szerintem tehát alulról felfelé kell építkezni. Természetesen emellett azt is meg kell találni, hogyan fejlesszük a legtehetségesebbeket a lehető legmagasabb szintre.
Mennyire fontos, hogy egy fiatal játékos már korán külföldre igazoljon? Vagy jobb, ha a saját országában fejlődik tovább?
Erre nagyon nehéz egyértelmű választ adni. Svájcban például az utánpótlás színvonala átlagon felüli. A legjobb játékosok közül sokan továbblépnek profi szintre, de ha ott nem kapnak megfelelő szerepet és elegendő jégidőt, akkor nem feltétlenül működik számukra ez a váltás. Néhányan ezért Svédországban, Finnországban, Kanadában vagy Észak-Amerika más részein keresnek lehetőséget. A legjobb játékosok esetében támogatom a külföldre igazolást, mert ott található a legmagasabb szintű versenyzés egyik legfontosabb közege. Egy átlagon felüli, de nem feltétlenül kiemelkedő játékos számára viszont a saját országa jobb fejlődési környezetet biztosíthat. Ráadásul külföldön nem kell egyszerre megküzdenie a mentalitás és a kultúra megváltozásával is, ami rengeteg energiát igényel. Ha valaki nem tartozik a legjobbak közé, de mégis külföldre megy, akkor sok területen kell előrelépnie ahhoz, hogy megállja a helyét. Ez nehéz helyzet lehet számára. Úgyhogy valóban sok mindentől függ.
Melyek a leggyakoribb hibák, amelyeket a kisebb jégkorongnemzetek elkövetnek a tehetségek fejlesztése során?
Szerintem a legnagyobb hiba a szemléletmódban keresendő. Ha már a kisgyerekekre is olyan nyomást helyezünk, hogy mindenáron nyerniük kell, azzal könnyen elvehetjük a sportág örömét. Elveszíthetik az érdeklődésüket és a motivációjukat is.
Meg kell tanítanunk nekik, hogy szeressék azt, amit csinálnak. Ha sikerül felébresztenünk bennük a sport, a jégkorong iránti szeretetet és szenvedélyt, akkor hosszú távon is kitartanak majd mellette. Ha viszont már egészen fiatal korban úgy kezeljük a gyerekeket, mintha egy világbajnokságon kellene szerepelniük, akkor sokan lemorzsolódnak. Nem fogják élvezni a játékot, és végül akár teljesen hátat is fordíthatnak a jégkorongnak. Ez hatalmas veszteség. Úgy gondolom, ez az egyik legnagyobb hiba, amelyet egy kisebb ország elkövethet.
A másik fontos szempont, hogy soha ne hagyjuk abba a tanulást. Edzőként, mentorként, klubként és szövetségként egyaránt folyamatosan fejlődnünk kell.
Mit tanácsolnál egy fiatal magyar edzőnek, aki nemzetközi szinten szeretne sikeres lenni? Mit kellene mindenekelőtt megtanulnia?
Ugyanazt, amit a játékosainktól is elvárunk: hogy minden egyes nap fejlődjenek. Ha edzőként nem akarsz napról napra jobbá válni, akkor nem fogsz előrelépni. Először is, érdemes olyan közeget kialakítani, amelyben az emberek megosztják egymással a tudásukat és a tapasztalataikat. Beszélgessetek egymással, cseréljetek ötleteket!
Még akkor is, ha valaki másképp lát egy helyzetet, vagy eltérő véleménye van, érdemes meghallgatni. Lehet, hogy a végén azt mondod: „Igen, igazad van.” Így új nézőpontokkal gazdagíthatjátok egymást, és rengeteget tanulhattok a másiktól. Ez nagyon sokat segít. Abban is bízom, hogy itt Budapesten is sikerül elindítanom néhány ilyen gondolatot.
