Magyarország-Kanada 1-7

2016.05.08. 14:15 |

Senzációs meccset hozott a Kanada elleni szombat délután, Szentpéterváron: álltunk 1-2-re is - a vége 1-7 lett.

vrvgreg

A világranglista-első, olimpiai és világbajnoki címvédő Kanada ellen a 25-ös keretünkből pihent Rajna Miklós, Kalvin Sagert és Kóger Dániel, míg az első meccsből kimaradó Vay Ádám, Mestyán István és Erdély Csanád bekerült, akárcsak Magosi Bálint, aki kiheverte a lábszársérülését. A kapusoknál is technikai döntés született, Sagert viszont a kórházban töltötte az éjszakát, ő ezért nem játszhatott.

Nélküle is parádésan kezdett viszont a csapat, miénk volt az első kapuralövés. Aztán viszont két és fél kelletmetlen perc következett a saját haramdunkban, a juharlevelesek kétszer is cserélni tudtak, mire ki tudtuk vinni a pakkot. Ellenben a legelső emberelőnyöket kihasználták a világ kegjobbjai, név szerint Mark Scheifele, aztán Corey Perry ziccerével meg is duplázták az előnyüket, holott közben egészen jól tartottuk magunkat, és a gól előtt nekünk volt helyzetünk, csak Galló Vilmos ütője eltört lövés közben, és jött a kontra.

Na de amikor Erdély Csanád kiállítása lejárt, akkor Sofron István remekül támadott le az alapvonalnál, és a megszerzett korongot Bartalis István a léc alá vágta! 1-2-vel fordultunk tehát, és 5:11-es kapuralövési aránnyal - több mint vállalható!

És erre a srácok rátettek még egy lapáttal, volt olyan pillanat, amikor közelebbinek tűnt a 2-2, mint bármi más - de aztán lövés közben eltört Galló Vili ütője és a kontrából magkaptuk a harmadikat. Erre pedig a következő öt percen belül jött még három, így bejött a kapuba Vay Ádám, és 1-6-tal fordultunk az utolsó harmadra.

Abban ismét összeszedetten játszottak a srácok, helyzeteink is voltak, miközben Taylor Hall egy igen szerencsés találatot szerzett csak, 1-7 lett a vége.

Megint kitette a szívét-lelkét a csapat, nem érheti szó a ház elejét: több mint méltó ellenfelei voltunk a világ legjobbjának!

  

Világbajnokság, Oroszország, B-csoport (Szentpétervár)

MAGYARORSZÁG–Kanada 1-7

hun

A MAGYAR KERET

Kapusok (3): HETÉNYI Zoltán, RAJNA Miklós (Fehérvár AV19), VAY Ádám (Debreceni HK)

Bekkek (8): DUDÁS Jesse, SAGERT Kalvin, (DVTK), GARÁT Zsombor, MESTYÁN István, STIPSICZ Bence (MAC), SZIRÁNYI Bence, WEHRS Kevin (Fehérvár), VAS Márton (Fassa, olasz)

Csatárok (14): BANHAM Frank, BARTALIS István, BENK András, KOVÁCS Csaba, KÓGER Dániel, NAGY Gergő, SARAUER Andrew (Fehérvár), ERDÉLY Csanád (Sioux Falls, amerikai), GALLÓ Vilmos (Linköping, svéd), MAGOSI Bálint (Briancon, francia), NAGY Krisztián, (MAC), SEBŐK Balázs (KalPa, finn), SOFRON István (Klagenfurt osztrák), VAS János (Slavia Praha, cseh)

 

A STÁB

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser: Nagy József, Tornyi Gábor

   

Világbajnokság, Oroszország, B-csoport (Szentpétervár)

Május 7. szombat, 12.15 (11.15): Szlovákia–MAGYARORSZÁG 4–1
Május 8. vasárnap, 12.15 (11.15): MAGYARORSZÁG–Kanada 1-7
Május 10. kedd, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Franciaország
Május 11. szerda, 20.15 (19.15): Finnország–MAGYARORSZÁG
Május 13., péntek, 16.15 (15.15): Egyesült Államok–MAGYARORSZÁG
Május 14. szombat, 16.15 (15.15): MAGYARORSZÁG–Fehéroroszország
Május 16. hétfő, 20.15 (19.15): Németország–MAGYARORSZÁG

(Zárójelben a magyar időpontok.)

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV