Fölényes győzelem Kína ellen

2026.04.06. 19:00 |

A női válogatott 5-0-ra verte a vb-rivális ázsiai együttest a mátyásföldi edzőmeccsen.

Kína ellen játszotta utolsó előtti felkészülési mérkőzését a női válogatott Mátyásföldön. Az első percek kiegyenlített csatát hoztak, aztán a mieink sima, majd egy percig kettős fórban támadhattak, de nem sikerült betalálni. A következő emberelőny már meghozta az áttörést: Lippai Isabel távoli lövése akadt be a 13. percben. A folytatásban is a magyarok játszottak fölényben, de Németh Anikónak is kellett védeni időnként.

A második harmad elején két emberhátrányt is kivédekeztek a mieink. A 28. percben Hajdu Lili talált be közelről, majd Odnoga Lotti volt eredményes, jól érkezve egy kipattanóra.

A harmadik felvonásban is a mieink akarata érvényesült, az emberhátrányok kivédekezése is jól ment. A felvonás elején Kreisz Emma növelte a különbséget, Seregély Míra átadását tette be, majd a harmad végén Báhiczki-Tóth Boglárka is betalált, beállítva az 5-0-s végeredményt. A mieink a végén is fegyelmezetten zártak vissza, hogy kapott gól nélküli meccshez segítsék Németh Anikót.

A magyar válogatott még egy felkészülési találkozót játszik a vb előtt: csütörtökön 19 órától Olaszország lesz az ellenfél. A vb április 12-én kezdődik, jegyeket még az Eventim oldalán lehet vásárolni.

Az összeállítás:

Seregély, Kreisz, Pázmándi
Weiler, Leidt, Dabasi
Báhiczki-Tóth, Hiezl, Polónyi
Tóth F., Huszák, Metzler
Horváth I.

Odnoga, Lippai
Mayer, Koncz
Németh B., Hajdu
Faragó, Kiss-Simon

Németh A. (Takács)

A VB PROGRAMJA

Április 12., 12.30 Kína–Szlovákia
Április 12., 16.00 Olaszország–Norvégia
Április 12., 19.30 Franciaország–Magyarország

Április 13., 12.30 Szlovákia–Olaszország
Április 13., 16.00 Norvégia–Franciaország
Április 13., 19.30 Magyarország–Kína 

Április 15., 12.30 Norvégia–Kína
Április 15., 16.00 Magyarország–Szlovákia
Április 15., 19.30 Olaszország–Franciaország 

Április 17., 12.30 Franciaország–Kína
Április 17., 16.00 Magyarország–Olaszország
Április 17., 19.30 Szlovákia–Norvégia

Április 18., 12.30 Kína–Olaszország
Április 18., 16.00 Szlovákia–Franciaország
Április 18., 19.30 Norvégia–Magyarország

Gyerehokizni

Erste Liga TV