Magyar bírók a BL-ben

2018.07.30. 12:16 |

Két mérkőzést vezethet a Bajnokok Ligájában Haszonits Miklós.

Szeptember 6-án a Salzburg-Cardiff, egy nappal később a Thomas Sabo Ice Tigers-HK Mountfield mérkőzés játékvezetője lesz Haszonits Miklós a Bajnokok Ligája sorozatban.

Hogyan készül a két szeptemberi BL-mérkőzésre?

Május óta készülök a következő szezonra száraz edzésekkel, a következő másfél hónap során pedig igyekszem minél több alkalommal jégre is menni, erre a játékvezetők számára megtartandó, szokásos augusztus eleji edzőtáborban is lesz alkalmam. 

Ez lesz játékvezetői pályájának eddigi legrangosabb feladata?

Vezetőbírói pozícióban a torna besorolása szempontjából mindenképpen, ugyanakkor egy világbajnokság is legalább ilyen szintű felkészülést igényel. 

Mennyire kell felkészülni abból előre, hogy milyen stílusú a két csapat?

Valamilyen szinten mindenképpen érdemes utánanézni a csapatok korábbi szereplésének, illetve a játékosoknak, de mivel minden meccs új és más, ebből komoly következtetéseket nem érdemes levonni vagy prekoncepciókat gyártani. 

Kik lesznek a játékvezetői csapat tagjai?

Ezt egyelőre nem tudom, csak annyit, hogy az egyik meccsen velem lesz Németh Márton kollégám, valamint Soós Dániel is kapott mérkőzést a sorozatban. Hasonlóan egy világbajnoksághoz, itt is új emberekkel ismerkedhetek meg, ami egyrészről kihívást jelent a jégen való munka során, másrészről új élményeket és kapcsolatokat teremthet. 

Ez újabb kapukat nyithat meg, lehet folytatás, akár a BL-ben, akár más sorozatban?

Remélhetőleg igen, de természetesen ez nem tudható előre. Sok függhet attól is, hogy miként sikerülnek ezek a mérkőzések, de nem feltétlenül egy-egy mérkőzés alapján ítélik meg a játékvezetőket a nemzetközi szövetségnél sem. Az elmúlt években a világbajnokságon nyújtott teljesítményem is valószínűleg közrejátszott abban, hogy meghívást kaptam erre a rangos sorozatra. 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV